Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-149
154 ,49- országos lilét márczius 21, 1870. módosítást a központi bizottság elfogadandónak véli s ha e módosítás a t. ház által elfogadtatnék, akkor a második szakasz következőleg fogna hangzani: „Ezen törvény végrehajtásával Horvát-Szlavón országokra nézve a pénzügyminiszter és a HorvátSzlavon-Dalmátországok bánja bízatnak meg." Ghyczy Ignácz: T. ház! Legyen szabad néhány szóval jelezni azon álláspontot, melyet a szőnyegen fekvő módosítással szemben elfoglalok, és előadni az okokat, melyek nem engedik, hogy ahhoz szavazatommal járuljak. E módositvány szerint a társországok megnevezésénél Dalmátia neve kihagyandó, és csak a bán czimében lenne megtartandó. Első pillanatra e módosítás nem látszik valami különös jelentőséggel birni; jelentősége azonban rögtön föltűnik, mihelyt tekintetbe vétetik, hogy törvényeink századok óta nem csak a bánt nevezik HorvátSzlavon és Dalmátországok bánjának, hanem e nevezet alá foglalják össze a társországokat is. Nem szándékom idézeteimben a legrégibb időkig visszamenni. Csak azon időkről vagyok bátor néhány törvényt felemlíteni, midőn Dalmátia már Velencze, illetőleg Ausztria birtokában volt, és azért csak az 1715: 120,1723: 7, 4. §,1741: 58, 1741: 61,1790/91: 58, 1805: 2, t. czikkekre hivatkozom. Hozzájárul ehhez, hogy a hajdani helytartótanács által, ha jól emlékszem, a műit század közepe óta egész 1847-ig kiadott tiszti Schematismusban ezen elnevezés mind a társországok, mind pedig a bán megnevezésénél folyvást használtatott. És ennek, t. ház, tényleges alapja van, mert Dalmátia egészen sem Velencze, sem Ausztria birtokába sohasem került, hanem annak egy része folyvást megmaradt a magyar korona hatósága alatt. Ilyen — hogy csak kevésre szorítkozzam — Bnccari, Vinodol kerületek és Zeng, melyekről az 1596 : 32, az 1608.koronázás előtti 12-ik törvényczikk tiszta értelmű szavakban mondják, hogy Dalmátiához tartoznak. Az 1635: 36, 1647: 50 és 57; 1659:85, 2. és 5. §., 1681 : 71 törvényczikkek pedig bizonyítják, hogy mindazon területek, a melyek azon idő szerint ,,Partes maritimae" nevezettel jelöltettek, Dalmátia maradványai, melyek hazánk azon zavaros századaiban az igazságszolgáltatás és administratio biztosítása tekintetéből lettek az 1647 : 57. törvényczikk által Horvátországhoz csatolva. Egyrészt tehát a jogföntartás és a jognak elévüléstől való megóvása, másrészt pedig a szándék, kifejezést adni azon elvitázhatlao ténynek, hogy Dalmátia egy része folyvást a magyar korona hatósága alatt van, vezette őseinket akkor, midőn századokon át a társországok elnevezésében Dalmátia nevét föntartani, a legnagyobb szívóssággal törekedtek és királyaink még azon időben, midőn Dalmátia már tényleg Ausztria birtokában volt, sem találtak nehézséget,, nem vonakodtak szentesíteni azon törvényeket, melyekben ezen diplomatikus elnevezés előfordul. Ámbár nem egy van köztük olyan, a mely adóról rendelkezik, mely átalános fölkelést hirdet: mert tudták, hogy a magyar törvényhozás nem hoz, nem hozhat oly törvényt, mely idegen hatóság alatt álló országra nézve érvényes legyen; mert tudtak, hogy ha a magyar törvényhozás által alkotott törvényben Dalmátia neve előfordul, ez alatt nem értetik, nem értethetik más, mint Dalmátiának azon része, mely tényleg a magyar korona hatósága alatt volt és van Horvátországhoz csatolva jelenleg is. Ily előzmények után, t. ház, nem tagadom, föltűnő előttem azon nehézség, melynek e módositvány kifejezést ad; midőn tehát most egy régi diplomatikus törvényes elnevezéstől való eltérés hozatik javaslatba, igen félek, hogy elfogadása esetében egy századokon át gondosan megőrzött jog fog csorbát szenvedni, győngittetik meg és egygyel több érv adatik azon elleneink kezébe, a kik szent koronánknak Dalmátiához való jogát kérdésessé tenni törekednek. Az, hogy a bán elnevezésében Dalmátiának neve megtartat ik, igénytelen véleményem szerint mitsem lendít az ügyön; mert egészen paralizáltatik az által, hogy épen azon országoknak megnevezésénél hagyatik ki, melyekre a bánnak hatósága kiterjed. Azért bátor vagyok a t. házat fölkérni: méltóztassék az előbbeni szöveget ugy, a mint van, megtartani. (Helyeslés a bal oldalon.) Andrásy Gyula gr. miniszterelnök : T. ház! Én az előttem szóló képviselő ur ellenében a t. házat arra vagyok bátor fölkérni, hogy méltóztassék a módositványt elfogadni és az előbbeni szöveget akként végleg megállapítani, a mint azt bátor voltam ajánlani. A t. képviselő ur előadta mindazon adatokat, és idézte mindazon törvényeket, a melyekből kiderül, hogy nemcsak a bánra alkalmaztatik azon czim, t. i, Horvát-, Sziavon-, Dalmátországok bánja, hanem egyszersmind az országra is. Nincs e házban senki, ki ezt kétségbe vonja, legkevésbé én. Nem is volt szükség a törvények idézésében oly messzire visszamenni, mert igy alkalmaztatott ez régebben s igy alkalmaztatott ez a legújabb időkig is; igy alkalmaztatott ez legújabban a magyar-horvát egyezségi törvényben, és igy fog alkalmaztatni ezentúl is. Azt méltóztatott mondani a t. képviselő ur, hogy a miről itt szó van, az különös jelentőséggel bir. Egyátalában nem bir az különös jelentőséggel, vagy ha bir, megmondom: mi jelentőséggel bir. A ház nem mondhat ki olyat, a mit nem akart kimondani, és a mit nem is tehetett volna, ha kimondaná is. Itt egyszerűen
