Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-144

98 144. országos ütés márczius 14. 1870. tómmal, soha sem álltak elő oly igénynyel, melyben a haza iránt szívesen teljesített kötelességük jutalmát kérték volna; itt csak azon szegényeknek és nyomorékoknak segélyezéséről van szó, kik a harczoknak áldozatai lettek, kik a hc_rczok következtében keresetképtelenné váltak. A képviselő ur állításának második részére nézve azonban teljesen egyetértek : mert hiszen a t. ház beismerte, hogy azok, a kik az udvar érdekében működtek, mindnyájan jutalomban részesültek, s épen ezen körülménynek kell tulajdonitanunk azt, hogy történetünk minden szakában akadtak gonosz önzők, és hiu szolgalelkü emberek, hogy ne mondjam: árulok, fHelyeslés bal felől) kik készek voltak a koronát a hazával szemben is szolgálni. — Ámde uraim ki tagadná, hogy az magának a monarchiái intézménynek azon árnyoldalai közé tartozik, melylyel találkozunk mindenütt, a hol hasonló intézmények léteznek, és mindannyiszor, valahányszor a népek és a korona érdekei összeütköznek. De ebből, hogy ez igy van : nem következik, hogy az helyesen is van. A miniszterelnök ur emiitette, hogy azon akadályok, melyek az 1848 — 49-ki honvédség elismertetését és segélyezését 1867-ben lehetetlenné tették, ma is fönállanak. Engedje meg a t. ház leplezetlenül kifejeznem azon aggodalmamat, hogy ezen akadályok létezni s lehetetleniteni fognak a magyar országgyűlés részéről minden önálló, nagy és nemzeties elhatározást mindaddig, mig az ő felsége uralma alatt álló két birodalomban egy harmadik hatalmasság, az ugy múltjának hagyományai, mint compact szervezeténél fogva mindkettőnél erősebb állam: az állandó — most közösnek nevezett hadsereg katonai —, mig ez exclusiv katonai hatalom fenálland: alkotmányosságunk semmi egyéb, mint üres szó, fényes szappanbuborék, melyet ezen láthatlan hatalom lehellete, magának a fejedelem akaratának ellenére, sőt vele együtt is minden perezben megsemmisít. Ez teszi szükségessé az ildomosságot is, melyet Pulszky és többi társa annyira hangsúlyoztak; melyre, úgymond, szükségünk van, ha mint alkotmányos állam tovább élni, — az én nézetem szerint azonban csak vegetálni — akarunk. Várady János képviselő ur óva intett bennünket azon tan elfogadásától, hogy az 1848—49-ki országgyűlés által tett Ígéreteket magunkra nézve kötelezőknek tekintsük, mert — úgymond — ez esetben a következetesség azt hozná magával, hogy kifizessük azon 40 millióra menő magyar bankjegyeket is, melyeket szintén azon országgyűlés garantirozott. Eltekintve attól, hogy én ezen kötelezettség beváltását ópugy elutasithatlannak tartanám, ha az gyakorlatilag is kivihető volna : csak sajnálatomat kell kifejeznem a fölött, hogy jó akaratú tanácsában a t. képviselő ur nem azon időben részesité pártfeleit , midőn a státusadósságok járulékának elvállalásával 32 millióra menő évenkinti oly terhet vállaltak az országra, melynek még a kamatokból folyó adó jövedelmei is a velünk egy fejedelem alatt egyesitett testvér birodalom számára gyümölcsöznek. Szlávy képviselő ur, habár a rokkantak nyomoráról Jókai által elénk állított képet sok részben élénk fantáziája termékének tulajdonitá is, megható szavakkal emlékezett meg a honvédek dicső tetteiről, melyeket szerinte áhítattal hallgat az ifjabb nemzedék: s ennek tulajdonítja, hogy valahányszor a honvédek által vívott csatákról van szó, valahányszor azok ügye fordul elő, egyeseket és testületeket elragad az érzelem árja. és háttérbe szorul a kétkedő, bíráló ész. Megvallom nem hittem volna, hogy a tiszt, képviselő ur, kit nemcsak mint kitűnő parlamenti tagot, de ugy is mint gyakorlati államférfiut volt szerencsém megismerni tanulni, kinek szemei előtt tehát a való, kell hogy a keserű való álljon, annyira hagyta magát elragadtatni érzelmei árja által, midőn a honvédek nyugalmazásának kérdése tárgyaltatik , hogy észre ne vegye azt, miszerint előtte, majdnem közvetlenül előtte, egyik elv-, és képviselőtársam által ez állitásnak ellenkezőjéről győződött meg a ház. Azon t. képviselő ur ugyanis, korának díszére váló, s egy tanárhoz méltó higgadtsággal vette bírálat alá a honvédség segélyezésének kérdését, és elvont okoskodással abban állapodott meg, hogy azt sem a jobb, sem a józan politika nevében teljesíteni nem lehet, — épezen véleményének ellenkezőjéről győzte meg a házat. Ugyanis korának dicséretére váló komolysággal s egy tanárt megillető száraz tárgyillagossággal fejtegette a honvédség törvényes segélyezését, és alapos bírálattal s dönthetlen sententiákkal támogatva bebizonyitá, hogy az ugy jogi, mint politikai tekintetben lehetetlen. Magára a dolog lényegére csak röviden fogom elmondani nézetemet. Én részemről a honvédek segélyezése kérdését nem egyedül az 1848-iki september 14-én hozott határozatban alapulónak tartom; hanem azon átalános kötelezettségben, melyet minden civilizált állam fegyveres védőivel szemben elfogadott. A nélkül, hogy behegedt sebekét feszegetném; a nélkül, hogy más ajkú képviselőtársaim érzelmeit sérteni akarnám, röviden csak azt jegyzem meg, hogy, a magyar állam védelmének kötelességét magyar hazánk iránt egyedül a honvédség teljesítette, és lettek bár azon érzelmek, melyeknél fogva a külön ajkú nemzetiségek önvédel-