Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-126
126. országos Ütés február 21. 1870. 49 ban nem kevés esetben tapasztalhatta a fait accomplinak horderejét; nagyon nehéz azt, a mi megtörtént, megdönteni, még az országgyűlésnek is. Már pedig ón azt hiszem, alkotmányos minisztereinknek egyik legfőbb föladata az: minden cselekvéseiket a szerint intézni, hogy ezen háznak, az országgyűlésnek joga teljesen megőriztessék. Összekötve az autonómia kérdésével, a mi igen t. képviselőtársunk Wahrmann Mór ur igen különös alternatívát hozott föl. Mig ugyanis Ghyczy Kálmán t. barátom és utána még bővebben Jókai tiszt, képviselőtársunk azon tényt emelték ki, hogy az izraelita eongressusnak végzései által egy nevezetes minoritás érzi magát vallási szabadságában és régi szokásaiban megsértve , Wahrmann t. képviselőtársunk az által nyugtatott meg bennünket vagy legalább iparkodott megnyugtatni, hogy hiszen ugy is a ház elé fognak kerülni ezen határozatok, és csak ugy fognak végleges döntő erővel birni. ha ezen ház | által helybea lesznek hagyva. Én köszönöm az ily alternatívát. Nekünk tudniillik kettő közül kellene választani: vagy tisztán elfogadni ezen határozatokat, a mint élőnkbe terjesztetnek, s e szerint nem egyébre terjedne a mi cselekvésünk, mint merő registrálásra, vagy pedig ha a lényegbe is bocsátkozni és alapos meggyőződést szerezni óhajtanánk, akkor nekünk szintén oly zsinattá kellene átváltoznunk, minő az volt, melyben ezek készültek. Én tehát, t. ház, minden autonómiai gyűlés iránt azon elvet kívánom tisztán föntartani. hogy mi az egyesületi szabadságra tartozik, legyen az polgári, egyházi, vagy vallási tekintetben, azt végezzék az autonómiai zsinatok; de a hol oly dolgok fordulnak elő, hol a létező törvényt kell megváltoztatni, vagy pedig hol a majoritásnak szándékait a minoritásra is rá akarják kényszeríteni, akkor ne előzzék meg a törvényhozás eljárását, hanem szorítkozzanak a petitionális eljárásra, mert minden ily esetben sem az autonómiai gyűlésnek, sem az izraelita eongressusnak semmi más joga nincs, mint petitionálni az országgyűléshez. Legyen szabad még egy-két szót szólanom az egyházjavakra nézve, s itt lehetetlen egy kissé vissza aem térnem Horváth Mihály tisztelt barátomnak nyilatkozatára, s azért igen sajnálom. hogy távol van. Horváth Mihály: Itt vagyok. Vukovics Sebő: Megvallom, nincs e házban senki, kinek észrevételeitől oly fájdalmasan térnék el, mint az övétől, tekintve azon számos évi személyes barátságot és politikai összeköttetést, melyben éltünk; de ő oly nyilatkozatot tett az egyházi javakra vonatkozó K.ÉPV. H. NAPLÓ 18\l V. előadásában, mely engem visszavezet az 1836-ki országgyűlésre. Azon időben volt a főrendi táblánál egy czimzetes püspök, igen ájtatos férfiú, de különben a mi a politikát illeté, egyike a legreaktionáriusabbaknak, boldogult Jordanszky. Mint tudjuk, azon időben sokszor igen éles nunciumok, üzenetek váltattak a két ház között. Egy alkalommal, midőn az alsóház a felsőházat bizonyos tárgyban erősen kritizálta, a boldogult püspök azzal állt elő beszédében, hogyan mernek a vieispánok és szolgabirák a magok íőispánaik és a kanonokok saját püspökeik irányában oly erős kritikával élni. Legyen dicsőségére a boldogult nádornak, ő félbeszakította a püspök urat, kijelentvén, hogy azok nem mint alispánok, nem mint kanonokok, hanem mint a nemzet képviselői ülnek együtt. Tisztelt barátom azt mondotta , hogyan lehetne az egyházi javak fölötti intézkedést a ház elé terjeszteni, midőn itt nem csak katholikus követek ülnek 1 Én a boldogult nádor pajzsa alá állok, és azt hiszem, nem fogja senki kétségbe vonni, ha mondom, hogy rni itt semmi vallásfelekezetet nem képviselünk, hanem a nemzet képviselői vagyunk, és mi mindenben, mi az országgyűlés elé tartozik, vonatkozzék az az egyházi javakra vagy bármi kérdésekre, melyek közelről érdeklik az egyház és az állam közti kapcsolatot, egyforma joggal szólalhatunk föl. (Bal felől helyeslés.) A. mi az egyházi javakat illeti, megérintem előbb, hogy ezen háznak kötelessége, véleményem szerint, soha nem kevesbíteni a nemzet jogait. Én legalább részemről most is szorosan ragaszkodom azon szavazatomhoz, melyet az 1843-ki országgyűlésen az egyik komáromi követ indítványához adtam, mely indítvány elfogadása által a képviselőház, vagyis az akkori alsó tábla határozata által kijelentette, hogy az egyházi javak fölötti rendelkezési jog az országgyűlést illeti. És jegyezzük meg, tiszt, ház, azt, hogy a kérdés alatti javaknak két neme van: az egyiket, melyet magok a püspökök kezeluek, a püspöki javak képezik — és mellékesen jegyzem meg, hogy az akkori komáromi indítvány specialiter ezen javakra vonatkozott. De már most, ha azon egyházi javak is, melyek magok az egyházi férfiak által kezeltetnek, az ország rendelkezési joga alá tartoznak, mennyivel inkább kell ezen rendelkezési jog alá tartozni az egyházi javak azon részének, mely alapok és alapítványok neve alatt az ország törvényes kormánya által kezeltetett! Ne gondoljuk tehát, t. ház, hogy ezen kérdés oly könnyen lesz megoldható az autonómia és a magyar minisztérium közti alkudozás utján, és azon alkudozás eredményének csupán forma tekintetéből e ház elé terjesztése által; itt kell, a nemzet jogainak
