Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-140

140. országos Illés márczius 8 1870. 379 Szabad legyen végül még néhány tényt fölemlítenem. A honvédparanesnokságok, a kerületi parancsnokságok, zászlóaljak, a lovas századok, lovas ós gyalogsági iskolák felállítása, a lovasság felszerelése, szerszám, fegyver sat. beszerzése, fegyvergyár ós az élelmezés elrendezése sat., mindezek és számtalan egyéb a felszereléssel egybekötött intézkedések keresztülvitele, alig egy évi időköz alatt valóban nem oly csekély eredmények, melyeket csak ugy gondolomra, pirulás nélkül gánesolni lehetne. Ugyanazért én a szervezés körül egy év alatt elért — ismételve mondom — bámulatos eredménynyel szemközt, a honvédelmi minisztérium költségvetését 1870-ik évre a pénzügyi bizottság javaslatának alapján tárgyalás alá vétetni óhajtom; óhajtom azért is, mert az én meggyőződésem e részben ugyanaz, mi a t. miniszterelnök uré, ki azt mondotta tegnapi beszédében, hogy ha azon az utón haladtunk volna, melyet a t. ellenzék számunkra kijelölt, akkor ma még egy honvédünk sem volna. (Helyeslés a jobb oldalon! Zajos ellenmondás bal felől.) Makray László: Tiszt, képviselőház! Százszor hallottam föiemlittetni — ha jól emlékszem, a miniszteri padokról is hirdetni — hogy az önkényből az alkotmányos életbe bizonyos szabálytalanság föntartása nélkül átmenni nem lehet. Gondolom, hogy tegnap épen e szabálytalanság föntartásának szükségéből határoztatott el, hogy azon határozati javaslat, mely általunk a ház asztalára letétetett, föl ne olvastassák; épen e tekintetből szükségesnek találom megjegyezni, hogy — habár gondolatommal csak átalánosságokat kívánok megérinteni — leginkább mégis a határozati javaslatot választom előadásom súlypontjául. [Helyeslés bal felől.) Nekem az a meggyőződésem, hogy a honvédelmi miniszter ur, ha a magyar minisztérium alakulása kezdetén teljesítette volna kötelességét, akkor a rokkant honvédek, munkaképtelen özvegyeik és azok kiskorú árváinak gyámolitása érdekében az első költségvetésben már egy tetemes összeget fölvett volna nyugdijaik fedezésére, és ezt annál inkább megtehette volna a honvédelmi miniszter ur, miután az 1811 — 12-iki országgyűlésen a nemzet az alapról már gondoskodott, (Hol van f jobb felől) az úgynevezett insurrectionális alap által, azt rendelvén azon honvédek részére alapul, kik megsebesültek, valamint az elesettek özvegyeinek és árváinak számára. Ezzel a mivelettel fontos biztosítékot nyújtott volna a miniszter ur a nemzetnek arról, hogy a felséges király szivéig elhatott az a meggyőződés, hogy miután akkor sem, midőn a nemzet és annak erős karja: a honvédsereg, hősiesen küzdött a nemzeti életnek és állami létnek föntarbasáért, még akkor sem igyekezett kebléből kitépni a dynastia iránti tiszteletet, ő felsége iránti hűséget s igy a szent frigy a multak felejtésével király és nemzet között helyreállt. Más felől pedig alkalmat nyújtott volna a nemzetnek, hogy e tekintetben tett igéretét beváltsa; de mindezt a miniszter ur elmulasztá, és most, ha akarná, most ezt jóvá akként tehetné, ha az általunk beterjesztett határozati javaslatot alapul elfogadná. T. ház! Tegnap Várady Gábor és Eszterházy képviselőtársaink kimutatták azt, hogy a honvédség eszméje nagy elvet képvisel. En szerintem a honvédség nem csak akkor teljesítette kötelességét, mikor az ég haragos képét mutatta a magyar nemzetnek, és nemzetünk életében a vihart jelző titkos napóra legnagyobb vészt mutatott, midőn Magyarország fölött a sors villamos mennydörgésekben tört ki, hanem teljesítette kötelességét akkor is, midőn A hazafiság bűnös cselekedet volt, a szabad gondolat el volt tiltva. Teljesítette pedig akként, hogy a honvéd ajkain akkor sem némultak el egy jobb jövő iránti remény nyilvánulásai. És igy a honvéd magatartásának is kell fölróni, hogy az absolutimus vas markából a szabadság szelleme kisiklott, hogy Magyarország újból létezik. T. ház! Mondatott az, hogy a honvéd nagy eszmét képvisel. Én is egy pár észrevétellel kívánom ezt illustrálni. A honvédet egyenkint tekintve is, én egy nagy elv élő betűinek tekintem, melyek nélkül a nagy elveket leolvasni nem lehet. A honvédek összevéve óvása a nemzetnek, valamint óvása és tiltakozása volt a franczia nemzetnek a gárda által kimondott azon szavak: hogy a gárda meghal, de magát meg nem adja. Ezen eszmének adott kifejezést egy nem illatos, se nem ízes szóban Cambroime, az utolsó gárdának akkori vezére Waterloonál. Ez Francziaországnak óvása azon tekintetben, hogy habár elhullottak fiai a hadseregben, azért Francziaország él, és mint phoenix föl fog támadni halottaiból, valamint föl is támadott. Hasonló óvása a magyar nemzetnek az: hogy bármely idegen hatalmasság tegyen bár mit Magyarország jogai ellen, föl fog támadni, el fog jönni az idő, midőn Magyarország alkotmányos élete vissza fog állíttatni. Ezen eszmét semmisíti meg a t. ház akkor, midőn a rokkant honvédekről nem gondoskodik, azon betűket kívánja széttörni, melyek ezen eszmének kifejezést adnak. Annálfogva kívánom, hogy szivére vegye a tiszt, ház ezen ügyet és gondolja meg, hogy a 48*