Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-140
140 országos Illés márczius 9. 1870. 375 kedési igényeinek tágabb tér nyitandó, ez pedig csak nagyobb mérvű kisajátítások és költségek által lenne eszközölhető. Azon 189 házbirtokos és polgár kérte a várost, hogy azon Magyarkapu minél előbb bontassák szét, anyaga pedig más városi czélokra íbrdittassék. Az ötös bizottság egyetórtőleg a történészeti osztály véleményével, május 10-én beadta jelentését, mely abban őszpontosul: hogy a Bethlen-bástya, mely kérdés alá nem vonatik és mely teljes jókarban van, minden esetre tartassák fen az utókornak, és ez által a régi emléknek is elég tétessék. Henszlmann képviselő interpellatiójában foglalt két kapura, nézve azonban azon szempontoknál fogva, melyek az emiitett háztulajdonosok kérvényében kiemeltettek, t. i. hogy kitatarozás nélkül fen nem tarthatók, másrészt pedig a közlekedést gátolják, csak akkor lehetne segiteni, ha egy Tauner-féle ház és az a mellett levő Máriássy-féle háztelek kisajátittatnék, mi nagy költségbe kerülne, s a mit a város pénzügyi viszonyai meg nem engednek: 1869. juniuj 19-én a város azt határozta, hogy a Bethlen-bástya az utókornak fentartassék, az emiitett két kapu azonban minél előbb lebontassák. Ezen stádiumban volt az ügy, a midőn a t. képviselő ur megtette interpellatióját. Én nem késtem közvetlenül a városhoz fordulni, és mindazon tekinteteket, melyek történészeti és régészeti szempontból fölhozhatok, a városnak ujabban fölemlíteni. A város azonban február 18-ki ülésében kijelentette, hogy előbbi véleményéhez ragaszkodik, igen éleden emelvén ki azt. hogy csupán autonóm joga körében működött és igen zokon venné, ha autonóm működése, mely különben is a kor igényei által igazolható, változás alá vonatnék. így állván az ügy, bár egyrészt azon indokot , melyet a város fölhozott , hogy t. i. ezen tornyoknak fentartása történészeti szempontból nem igen fontos, én a magam részéről nem fogadhatom el, és e tekintetben véleményemet az e téren sokkal hivatottabb történelmi társulatnak, és Henszlmann képviselő ur véleményének alárendelem; másrészt kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azon okokat, melyeket a város fölhozott, hogy a végzés teljesen jogérvényesen és a város autonóm hatásköréhez tartozólag hozatott, valamint hogy a takarékossági tekintet, és különösen Kolosvár városának anyagi helyzete ily áldozatot nem engednek meg, végre azon tekintetet, hogy a kormány nincs azon helyzetben, hogy ezen anyagi áldozatot a maga tárczájából pótolhatná, el kell fogadnom és igy nem tekintem magamat jogosultnak arra, hogy Kolosvár városának jogérvényesen hozott végzését megváltoztassam. (Helyeslés.) Henszlmann Imre: Köszönöm a mi niszter urnák ez ügyben tanúsított eljárását, hanem ugy látom, hogy ezen bajokon segítve máskép nem lesz, mint oly törvény által, minőnek javaslatát volt szerencsém a t. háznak múlt évi deczember 16-án beadni. Mig e tekintetben országos felügyeletünk nem lesz, melyhez folyamodhatunk, hogy annak hiteles jelentésére támaszkodva, határozottan megmondhatjuk, hogy minő emlékek érdemesek arra : hogy fentartassanak? addig ugy látom, ezen nehézségen segiteni nem lehet. Felkérem tehát a t. házat, hogy ezen törvényjavaslatot mielőbb fölvenni ós az osztályokhoz utasítani méltóztassék. A t. háznak figyelmét ez annál sürgősebben igényli, mert félni lehet, hogy történelmi emlékeink egymásután elpusztulnak. Ajánlom tehát kérésemet a t. ház figyelmébe. Elnök; Első kérdés az, hogy a miniszter ur felelete tudomásul vétetik-e 1 (Igen!) Tehát tudomásul vétetik. A mi Henszlmann képviselő ur törvényjavaslatát illeti, a költségvetés tárgyalásának befejezése után lesz szerencsém előterjesztést tenni a tisztelt háznak azon 14—15 törvényjavaslatra nézve, melyeket sürgősen kell az osztályokhoz utasítani. Azon alkalommal Henszlmann ur is előadhatja kérését, és a ház, ha jónak látandja, a képviselő ur törvényjavaslatát szintén az osztályokhoz fogja utasítani. Mednyánszky Sándor: T. ház! Oly nemzetnél, hol a legfőbb polgári erény: az önfeláldozás, a haza megvédésében koldusbottal vagy legfeljebb alamizsnával jutalmaztatik meg, a közszellem, a közerkölcsiség kétség kivül hanyatlásnak indult. E tekintetben Clementisz Gábor képviselőtársam határozati javaslata a 1848. ós 49-iki honvédeink ügyében, méltó illustratiója tulajdon hazánk közerkölcsi állapotának. Mert, a mint tudva van, Magyarország Be! lizárja, a honvéd, még mindig az országház ka. púja előtt kéregeti obolusát és türelemmel várja, i nem hazafias érdemeinek megjutal mázasát, mert. hiszen halhatlan hőstetteket megjutalmazni nem lehet, hanem várja csupán igazságos, törvényes igényeinek elismerését. (Ugy van! bal felől.) Azon fátyol, melyet a lefolyt országgyűlés oly nagylelküleg borított Ausztriának ellenünk elkövetett ezer és egy bűneire, nem takarta be Belizárunk sebeit és rongyait, nem fedte el a húsz évi nyomor és üldözés sérveit; ott künn az élet viharában áll még mai nap is a nagy és dicső alak, mint élő, intő emléke a magyar nemzet szószegésének és hálátlanságának {Igaz! balon.) Es én kérdem, t. ház, meddig fogjuk még ; e szószegés, e hálátlanság bélyegét eltűrni a ma! gyár néven t Talán addig akarunk várni, mig ; nem marad honvéd, ki tanúságot tegyen ellenünk
