Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-139

3J>6 139. országos Ölés márczius 8. 1870. Arra figyelmeztetem tehát a t. házat, hogy egy, az egész civilizált világ által elfogadott elv­nek alkalmazásáról van itt szó, t. i. azon kato­nák ellátásáról, kik az akkor fenállott kormány és hatóságok által soroztattak be. Bátor vagyok feltenni e kérdést: kik az 1848 — 49 évi honvédek? Ezek azon férfiak, a kik ismét magasra emelték Magyarország el­homályosult harczi dicsőségét! Ezeu férfiak készek voltak életöket feláldozni, hogy azon hibákat, melyeket a törvényhozás egy­részt, másrészt a kormány elkövet, helyrehozzák. Ezen férfiak követték a legsúlyosabb és leg­nehezebb viszonyok közt azon tábornokok paran­csait, kiknek siremlókéhez fog pietással zarán­dokolni a magyar, akár dicsőség, akár rabság legyen a jövő titka. 0 felségeik nemes példával mentek elő, en­gesztelő kezet nyújtva a honvédek felé, és a ma­gyar nemzet képviselői nem tagadhatják meg az elismerést, a magyar nemzet dicső harezosaitól. Ezeket elmondva, a költségvetést a tárgya­lás alapjául elfogadom; határozati javaslatunkat kegyes pártfogásukba ajánlom, és arra kérem a t. minisztériumot, hogy póthitelt kérjen a tör­vényhozástól, mind a rokkant honvédek ellátá­sára, mind pedig azon hiányok fedezésére, me­lyekre az én felfogásom szerint nem kért eleget a budgetben. (Bal felől élénk helyeslés.) Elnök: T. ház! Talán 5 perezre jó lenne az ülést felfüggeszteni. (Ellenmondások. Felkiáltá­sok: Folytassuk!) Andrásy Gyula gr. miniszter elnök: T. ház! En a honvédek nyugdíjazására vonatkozó indítványhoz, mint már az előtt volt szerencsém kijelenteni, csak akkor fogok szólni, midőn ez indítvány a ház által tárgyaltatni fog. Most csak arra kivánok válaszolni, mit egy előttem szólott t. képviselő, Várady Gábor ur mondott, és igyekezni fogok arra nézve felvilá­gosítást adni. (Halljuk!) Azt mondta a képviselő ur, hogy a Ludoviceum kérdésében már nem is tartja szükségesnek újó­lag felszólítani a kormányt, mert hiszen ezt már azelőtt is tette. Én megvallom egész őszinteséggel, hogy ak­kor, midőn e részben felszólítás először intézte­tett hozzám, azon reményben voltam, hogy ma már e kérdés meg leszen oldva; azonban a kér­dés már magában bonyolódott. Egy részről álla­nak az egyesek által tett alapítványok, más rész­ről a helyiség kérdése, és harmadik részről áll a tanítási rendszer megállapítása, melybe annyiban van beleszólása másoknak is, mennyiben e íünda­tiók nem honvédségi iskolák, hanem a sereghez kiképzendő katonatisztek számára tótettek, (Fel­kiáltások "balfelől: Magyar tisrtek számára!) igen is magyar tisztek kiképzésére a hadsereg számára. Nem volt tehát czélirányos azt tenni, mit a minisztérium tehetett volna, t. i. követelni, hogy az évenkinti dotatio visszavonassák mind­addig, mig helyiségről intézkedve nincs, nehogy azon összegek tökéletesen eredmény nélkül elvesz­szenek azokra nézve, kik most ezen összegek mellett taníttatnak; de korán sincs szándéka a minisztériumnak azt, mint a t. képviselő ur mon­dotta, három évre halasztani; a midőn majd azon építendő kórház vagy föl lesz épitve, vagy nem. En azt remélem, hogy ez iránt már előbb ered­ménynyel fog a minisztérium előállhatni és akkor talán képviselő ur is meg lesz nyugtatva. Egyébiránt addig is, mig ezea, — mint mon­dám,—kissé bonyolult kérdés végkép megoldatnék, gondoskodva van a minisztérium részéről arról, hogy az egyetemen megnyitott tanfolyamon kí­vül minden kerületben, ugy tisztképző intézetek, mint tiszti iskolák, és minden zászlóaljnál altiszti iskolák alakíttassanak ; Sz. Fehérvárott pedig már létezik egy lovastiszti és tisztképző iskola, egy­szersmind pedig felszólittatott ugy a cultusmi­niszterium, valamint a horvát autonóm kormány, hogy minden kerületi parancsnokság a főiskolá­kon, egyszersmind katonai tanfolyamot nyithas­son a honvédelmi minisztérium tárczájának költ­ségein. Ez az, mit az első pontra válaszolni kívántam. Mi a második, t. i. a magyar királyi testőr­sereg kérdését illeti, erre nézve képviselő urnák bátor vagyok mindenek előtt azt válaszolni, hogy a minisztérium soha sem mondotta, — sőt ugy emlékszem, épen az ellenkezőt mondotta, — hogy a magyar testőrség ő felsége által vissza­állíttatván, most ismét azon czélnak volna szen­telve, mi azelőtt tulajdonképeni rendeltetése volt, t. i. tisztek képzése. Magától világos az, hogy udvari szolgálat és tiszti képzés a tudomány mai álláspontjával össze nem fér. (Ellenmondás a bal oldalról.) Az nincs kizárva, hogy azon tisztek, kik a hadseregből ott tett szolgálatok után a testőrségbe lépnek, és onnan ismét a hadseregbe visszatérnek, — értem a magyar korona alá tartozó tiszte­ket —• ha akarják, magasabb kiképzést ne nyer­hessenek, és erről gondoskodva is van; hanem a testőrsóget katonai képző intézetnek tekintem, sem nem lehet, sem czélirányos nem volna. (He­lyeslés jobb felől.) Mi az összeget illeti: egyszer volt szeren­csém megemlíteni, — de nem merek most sem az általam idézendő minden tétel helyességéről jót állani, — hogy körülbelől 30 néhány ezer forint összeg az, mi a testőrsereg alapítványá­nak jövedelmét teszi; de ez az udvartartási költ-

Next

/
Thumbnails
Contents