Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-139
139. országos illés márczius 8. 1870. ggg tom, és emlékeztet ez az 1848-dik év tavaszánakkezdetén történt eseményekre. Történt ugyanis, hogy 1848-ban, mikor Csehországból haza jöttem, Batthyány Lajos gróf miniszterelnök mellé a honvédségi és nemzetőri ügyekben titkárrá neveztetvén ki, ugyanaz nap találkoztam Martian cs. k. ezredes úrral, a ki azzal volt megbízva, hogy a honvédeket és a nemzetőröket fölfegyverezze, és midőn azon kérdést intéztem hozzá, hogy mi történt e tekintetben? azt válaszolá: hogy ő már megrendelt a diósgyőri uradalomban 40,000 puska-ágyat, mert hiszen annak jó iából kell készülni, hogy azzal nagyot lehessen ütni — persze az ő fölfogása szerint, a puska csak arra való — a puskaágyakat a diósgyőri uradalomban kellett készíttetni, azért, hogy ezáltal a kameralis uradalomnak jövedelme növeltessék ; és azonkívül már megrendelte a rajzokat is a fegyvergyár épülete fölszerelésére, és mindenféle készülékre, sőt a gépezeti minták is elkészültek már; ezeket a készületeket itt kell mind csináltatni Magyarországon, mert hiszen a honi ipart emelni kell stb. stb. Utoljára azt mondám neki: Uram! ez mind badar beszéd, mert mikorra az urnák fegyvergyára elkészül, akorra vége lesz a független magyar minisztérium kormányzásának. Ez történt az első magyar minisztérium kormányzásának 4-ik hónapjában. Valóban most, a második magyar minisztérium kormányzatának 4-ik évében tovább vagyunk-e, mint akkor voltunk a negyedik hónapban 1 (Ugy van! Bal felől. Jobb felől: Körülbelől.) Ott vagyunk uraim, hogy ha egy rögtönzött háború keletkezik, — a mi, hogy a lehetetlenségek közé nem tartozik, a legközelebb múltban volt alkalmunk tapasztalni, — és megveretik a közös hadsereg valahol Morvában, és az ellenség előnyomul Bécsig, akkor el leszünk zárva ismét a fegyvergyáraktól és ágyúöntödéktől, és épen ugy kell mindent előteremtenünk, mint 1848—49-ben. Csak egy nagy különbség van a dologban, s ez az, vajon fogja-e a lelkesedés a hiányt ugy pótolni, mint akkor, és épen ezt vagyok bátor kétségbe vonni. (Helyeslés bal felől.) A 20-ik §.a rokkant honvédek ellátásáról szól, és erről utoljára leszek bátor szólani, most még az 1870-re készített honvédelmi előirányzatra nézve teszek némely észrevételt és vagyok bátor megjegyezni azt, hogy fölfogásom szerint az abban követelt összegek a czél kellő kivitelére nem elegendők, és igy nem volt meg a szükséges előrelátás anynyit kérni, a mennyi a honvédség kiképzésének szükséges. Sem az ujonezok múlt évben kiállított nagy számát, sem a mostan beállitandókat nem lehet ezen összeggel, ha csak a legcsekélyebb akadály jön közbe, begyakorolni, arról pedig, mit Várady Gábor t. barátom emiitett, hogy az ille tő technikai osztályok különböző ágazatainak szükséges készlete megszereztessék ezen összegekből, arról álmodni sem lehet. Épen ugy járunk ezen előirányzattal és hiányos előrelátással, mint a múlt évben az ujonczállitással; akkor is hiányzott az előrelátás. A múlt évben az ujonczozásra kirendelt honvédtisztek „csakis 8— 10" nappal előbb neveztettek ki; nem látattak el kellő utasítással és nem birták még helyesen fölfogni állásukat; én legalább ennek tulajdonítom azt, hogy 15—20 ezer ujonczczal kevesebb állíttatott ki, mint a mennyit reméltünk és igen fogok örvendeni, ha lehetséges lesz ezeket utólag besorozni. De ezen alkalommal, a honvédség számának szaporítására nézve, még egy más mulasztásra is bátor vagyok figyelmeztetni a t. házat, mely nézetem szerint sokkal súlyosabb. Miután a honvédelmi törvény meghozatott, az 1848-49-iki honvédek — feledve mindent — fölajánlották szolgálatukat. 0 felsége kegyes volt küldöttségöket elfogadni és igen kegyes válaszszal bocsátani el. Lássuk, hogy tudta a kormány fölhasználni ezen férfiak odaadását % Sehogy sem. Nem hiszem, hogy félt volna fölfegyverezni a régi honvédeket, ezt nem tehetem föl magyar miniszterről, de túlságosan bókolván azon férfiak előtt, kiket a magyar ügynek megnyerni soha, de soha nem lehet, elmulasztotta azt, hogy biztosítson a maga részére oly 60,000 emberből álló támaszt, melyek mindegyike 10 — 20, sőt több csatában vett részt, s melyre bizonyosan szükség lenne a magyar kormánynak akkor, midőn nem látni, kinek keze bonyolítja össze az ügyeket, csak itt az ország határain belül is. Történt ezen elutasítás ugyanakkor, midőn megtűrt a minisztérium Zágrábban mint hadparancsnokot egy oly férfiút, a kinek családi hagyományaihoz tartozik a muszka hatalom iránti rokonszenv. ÍFölMáltások: Ki az?) Mennsdorf-Pouilly. (Fölkiáttások: Nincs már ott!) A budget 2-ik főhiánya, melyet Várady Gábor barátom szintén megemlített, az, hogy a honvédtisztek, — egyáltalán a magyar tisztek kiképezésére azon 4 hadtanár fölállításán kívül alig valami csekélységet, vagyis inkább semmit sem láttunk. A Ludovieeum fölállítására nézeteimet elmondotta előttem Várady Gábor, azért ebbe nem ereszkedem. De igen is meg keh emlékeznem azon 4 hadtanár egyikéről, Tót Ágoston barátomról, kit annak idejében a minisztérium — első röptében — felküldött volt Bécsbe, hogy a „Militár geograíisehes Institut"-tól átvegye azon rajzokat és térképeket, melyek Magyarországhoz tartoznak, hogy igy valahára a nemzet birtokába jussanak. Erről most mélyen hallgat a krónika, és ha szüksége van valakinek a táborkar valamely térképére, azt Bécsben kell 46*
