Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-137

g 2 3 137. országos ülés márczius S 1870 maga nevezi ki a eomitét, mely a törvényjavaslatot elkészíti; vagy végre az illető szakminiszterek teljesitik a codificatiót. Tagadhatlan azonban, hogy a parlamenti kormányrendszer természete azt követeli, hogy a törvényjavaslatokat maga a kormány terjeszsze elő, a mi nem zárja ki azon módosítást, hogy a törvényjavaslatok egybeállítását, természetesen a kormány által kijelölt irányban és elvek szerint valamely testület, például az államtanács teljesítse. De más részről tagadhatlan az is, hogy azon aggodalmaknak, a melyeknek Irányi képviselő ur adott kifejezést, a codificatióuak egyik módozata sem venné elejét. Ezen aggodalmak egyike az: hogy a eodifieatió lassan halad, a másika pedig azon eshetőségtől tart, hogy a eodifieatió oly alaj^elvek nyomán indíttathatnék meg, a melyeket annak idejében a törvényhozás nem fogad el, a mi tetemes munka- és időveszteséget eredményezne. Ismétlem: ezen aggodalmakat nem szüntetné meg a codificatióuak bármely módozata is, mert először a eodifieatió nem egy nap müve, hanem ahhoz tanulmány, munka s e czélra nyugalom és physikai idő szükségeltetik, akárki által akarjuk is teljesíttetni azt; és másodszor arra nézve, hogy a codificatióban követett alapelveket a törvényhozás mindenesetre elfogadja, még az sem nyújtana garantiát, ha a codificatióval a törvényhozás küldöttsége bízatnék meg, nem nyújthatna garantiát már csak azért sem: mert időközben a többség változhatik. Tisztelt ház! Igaz, hogy nagy föladatok állanak előttünk az igazságkiszolgáltatás rendszerének átalakítása körül; számosak és nagyok a nemzet szükségei e téren, és vajmi kevés az, a mit e szükségek kielégítésére eddig tennünk sikerült; s ha mind annak, a mi még nincs az országban, de a mire az országnak égető szüksége van, ha mindazon hiányoknak, a melyek a múlt napokban e házban fölemiittettek, én vagyok oka: akkor meg kell vallanom, t. ház, hogy az országban nincs nagyobb bűnös, mint én. (Derültség,) De ugy hiszem, hogy sem egyes embertől, sem magától az összes nemzettől nem lehet követelni, hogy századok mulasztásait, melyeknek oka leggyakrabban a nemzet akaratán kívül feküdt, egy vagy két rövid év alatt pótolja, helyrehozza. (Helyeslés jobb felől.) Az emberi erő csak fokozatos haladásra van utalva, nem egyszerre, hanem csak egymásután leszünk képesek a nemzet vágyait és szükségeit kielégíteni. De különben habár sikerült is volna az igazságügyi minisztériumnak mindannyi codexeket egybeállítani és a törvényhozás tárgyalása alá bocsátani, kérdem a t. házat, vajon képes lett volna-e a törvényhozás, rögtönzés és az elhamarkodás veszélye nélkül mindezen codexeket revisio alá venni; és ha képes is lett volna a törvényhozás ezen emberi erőt túlhaladó munkát elvégezni; fölmerül ezzel mindjárt egy másik kérdés, t. i. az, vajon tanácsos volna-e a codexek egész özönével egyszerre elárasztani az országot, a helyett, hogy a nemzet organis tusának időt engednénk a codexeket egymásután önmagával assimilálni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Es itt van, t. ház, a helyes középút. Egy részről a ház kebelében folytonosan hangsúlyozzák, hogy lassan foly a eodifieatió. holott könnyű codificálni a mai korban, a midőn annyi külföldi codex áll rendelkezésünkre, — más részről pedig folytonosan a nemzet geniusára, ősi intézményeinkre hivatkoznak és szent borzalommal fordulnak el mindentől, minek mintáját a külföldtől veszszük át. Mindkét irány a szélsőségekhez vezet. A eodifieatió terén nem szabad sem rögtönöznünk, sem pedig visszariadnunk valamely újítástól azért, mivel arra külföldi példák szolgáltak mintául. A helyes középút ott fekszik, hogy intézményeink közöl habozás nélkül kiirtsunk mindent, a mi rósz, s visszont a külföld intézményei közül csak azt vegyük át, a mi jó, a mi nemzetünk geniusával megfér s a mi az ország mai szükségeinek és kívánalmainak megfelel. (Élénk helyeslés.) Én azt hiszem, t. ház, hogy épen ebben rejlik a magyar nemzet eddigi fönm áradásának talizmánja, s a nemzet életképessége : hogy a kor igényeivel mindig transigálni tudott, hogy nem helyezte magát ellentétbe a kor, a cultura áramlatával. Ha Szent István, a magyar birodalom megalapítója, nem vette volna föl a keresztény hitet, hanem megmaradt volna bálványimádásánál. ma nem léteznék Magyarország; (Helyeslés jobb felől.) és ha annak idején, (Halljuk!) midőn a nyugat kénytelen volt védelemre kelni a keleti eszmék áramlata ellen, melyeket akkor az ozmán birodalom képviselt; ha mondom, akkor Magyarország talán arra határozza magát, hogy a nagyobb erővel tart, nem pedig arra, hogy solidaritásba legyen a nyugoti civilizatió eszméivel ; akkor e nemzetről a történelem ma azt mondaná: hogy önmaga ásta meg sírját, a mely őt csakhamar elnyelé. (Jobbról: Ugy van! Ellenmondás bal felől.) Én is azt mondom, t. ház, hogy eodifícálni nagyon könnyű, de egyúttal nagyon nehéz a szerint, a mint azt értelmezzük. Ha a eodifieatió alatt nem értünk egyebet, mint a külföldi codexeket egyszerűen magyarra átfordítani, akkor igen is egy pár év alatt (Közbeszólások bal felől: Pár hónap alatti) készen lehet mindannyi codex. De szerintem a eodifieatió föladata éjaen az, hogy megbíráljuk az átveendőket, hogy meg tudjuk választani a külföldi intézmények kőző