Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-137
137. országos ülés márczius 5. 1870. 309 egyikéről a törvények értelmében lemondjon!" (Helyeslés bal felől.) Horvát Boldizsár igazságügyminiszter : T. ház! Mindamellett, hogy a birói ha,talom gyakorlásáról szóló törvényt egész terjedelmében életbe léptetni addig lehetetlen, mig az első bíróságok szervezéséről szóló törvény életté nem lép, mondom, mindamellett én lelkiismeretesen gondoskodtam arról, hogy ezen törvénynek mindazon részei, melyek végrehajthatók, azonnal végrehajtassanak, és különösen ezek közé tartozik a törvénynek azon intézkedése is, hogy kinevezett biró ne lehessen, ki egyúttal a képviselőháznak tagja is; az ez iránti intézkedéseket annak idejében már meg is tettem. A mi épen a szóba hozott volt képviselő urat, Binder Mihályt illeti, a ki a marosvásárhelyi királyi táblához van kinevezve, tudtomra a képviselőház üléseiben azóta nem is vett részt, mióta ki van nevezve. (Fölkiáltások bal felől: Az nem elég.) Mindamellett, mivel ezen eset tudtomra jött, kötelességemnek tartom, őt határozottan fölszólítani, hogy vagy bírói állomásáról mondjon le, vagy pedig küldje be képviselői lemondását. (Helyeslés.) Simonyi Ernő: Bátor vagyok ennek folytán a t. elnök urat megkérdezni az iránt, hogy azon képviselő ur, ki mint hallom, több hónap óta kinevezve levén, azóta a ház üléseiben részt nem vesz, vajon húzza-e képviselői napidijait ? Elnök: Erről magamnak tudomást szerezni és intézkedni fogok, de e pillanatban nem adhatok fölvilágosítást. (Helyeslés.) Benedek Gyula: T. ház! Fölszólalásomnak ezélja volt a t. miniszter úrtól megnyugtató választ kérni az iránt, hogy a törvény ezen intézkedését végrehajtotta-e, és van-e tudomása arról, hogy az illető képviselő ur két állását még mindig megtartja. A t. miniszter ur válasza által megnyugtatva levén, kijelentem, hogy azzal meg vagyok elégedve. (Helyeslés.) Majoros István : T. ház! Engem két indok késztet a. fölszólalásra. Az egyik az, hogy már egy alkalommal határozat is hozatott az iránt, hogy a kérvényi bizottság szombaton rendesen referálni fog. Elnök : Nem határoztatott el. Majoros István: Azonban az elnök ur kijelentése szerint az még nincs határozatilag kimondva. Kérem tehát a t. házat, szíveskedjék határozatot hozni az iránt, hogy a kérvényi bizottság minden szombaton referáljon. Elnök : A ház napirendre tűzte ki, hogy a kérvényi bizottság mai napon referáljon, de az nincs határozatilag kimondva, hogy minden szombaton referáljon. Majoros István: Kérem tehát a t. házat, hozzon határozat az iránt, hogy a kérvényi bizottság csakugyan minden szombaton referáljon. Elnök: Méltóztassék akkor e tárgyban határozati javaslatot beadni. Majoros István: Csiky Sándor képviselő ur már adott be e tárgyban határozati javaslatot. Elnök: igen, de ez még nem tárgyaltatott. Majoros István: Másik ok pedig, mely engem fölszólalásra, késztet, az, hogy a kérvények száma már annyira megszaporodott az irodai hivatalban, hogy a rengeteg halmazban rendet csinálni alig lehet. Van e kérvények közt egy, a magyar gazdaasszonyok egyletéé, a nőképző-egylet fölállítása iránt. Folyamodtak ők még a múlt év Julius havában a házhoz. ug3 r anakkor több előkelő képviselő ur ajánlotta is a háznak pártfogás végett, azonban e kérvény mind e mai napig nem tárgyaltatott. Én tehát jónak látnám, ha a t. ház utasítaná a kérvényi bizottságot, hogy e kérvény mentül előbb tárgyalás alá kerüljön. És ez annál kevésbé halasztható, mert csakugyan szükséges egy ily országos intézet fölállítása. Már maga azon körülmény is, hogy 1000 nő irta alá a kérvényt, eléggé bizonyítja azt, hogy valóban ennyi honleány kérelmének teljesítését nem lehet továbbra halasztani. Csiky Sándor: T. ház! (Halljuk!) Bátor vagyok megjegyezni ez alkalommal, hogj 7 én még a múlt 1869-ki évi Julius 22-én voltam bátor a t. házhoz e tekintetben egy határozati javaslatot beadni (Hattjuh!) a kérvényekre vonatkozólag-, hogy rendesen tárgyaltassanak. Méltóztatott t. ház akkor elrendelni, határozati javaslatom kinyomatását és szétosztását. Kinyomattatott, szét is osztatott, a 48-ik szám alatti irományok közt meg is jelent, azonban mindeddig tárgyalásra kitűzve nem volt. Kérném tehát a t. házat, hogy ezen határozati javaslatomnak tárgyalását napirendre kitűzni méltóztassék. Elnök: Méltóztatik tudni, hogy a t. ház azt határozta el, hogy mig a budget-tárgyalásoknak vége nem lesz, addig nem lehet mást napirendre tűzni. Mihelyt vége lesz a költségvetésnek, kitűzzük napirendre. (Madarász József közbe kiált: Hát akkor!) Csiky Sándor : Kérem tehát azt a jegyzőkönyvbe bevezetni. (Felkiáltások: Szükségtelen!) Elnök: Következik a napirenden levő