Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-135

272 ,35- országos fllés márczius 3. 1870 az ő törvényes birájától elvonná. Mert mindaddig, mig az állampolgár az ő saját törvényes bírája alól el nem vonatik, bárki legyen, és bármilyen legyen is a vádló: addig a szabadság veszélyeztetve nincs. (Felkiáltások a jobb oldalon: Igazi JJgy van!) Én t. ház, különben az igazságügyi minisztérium költségvetését átalánosságban elfogadom. Máttyus Arisztid: T. ház! Személyes kérdésben csak egy rövid megjegyzést akarok tenni. Azt tapasztaltam, hogy már Irányi Dániel képviselőtársam szavait sem méltóztatott jól magyarázni Perczel Béla t. képviselő ur, az enyimeket pedig határozottan roszul. Én nem azt mondtam, hogy a hol közvádló van, ott a polgárok szabadsága veszélyeztetve van, ott nincs alkotmányosság, hanem, — a t. ház emlékezni fog szavaimra — hogy azt mondtam: „a hol a személyes szabadság ninos törvény által biztosítva, ott az alkotmányosság szemfényvesztés." Ezen állításomat most is fentartom. Gonda László: T. ház! Az igazságügyet oly közbirtoknak tartom, mint a napfény melegét: joga van hozzá mindenkinek. Ha tehát ez alkalomból szót emelnek teljes jogosultsággal azok, a kik kezelik hazánkban az igazságszolgáltatás ügyét; talán felszólalhat valaki azok közöl is, kik passiv, vagy talán műkedvelésből, — ámbár épen nem kedvteléssel — nézik az igazságszolgáltatás folyamát, vagy bár a tá.rsadalomban kedvező, vagy kedvezőtlen tapasztalatot szereztek róla. Ama régi elassicns mondat: „justitia est regnorum fundamentum", minálunk aligha áll biztos lábon; mert bizony sok mindenfélét felhozhatnék részint vád-, részint panaszképen, de csak nagyon keveset mentségül az igazságügyi politikára nézve a legújabb magyar alkotmányos életben. Hiszen t. ház! épen az igazságügyi politika az, mely az állami társadalomban a jogérzületet kifejti, és ez az, mely kell, hogy kárpótolja a társadalmi követelések folytán vesztettnek jogait; és ha nézzük a jogtudománynak elméletét, és ha látjuk, hogy hová fejlődött azon igazságügyi politika, mely szerint egyedül az lesz talpköve az összes társadalmi és állami szervezetnek, honnan mint központból indulnak szét a sugarak, melyek megvilágítják a köztársadalom minden rétegeit: ismételve mondom, több oldalról megbeszélést igényel nálunk jelenleg az igazságügyi költségvetés. Én csak a legtárgyilagosabb jegyzéseket fogom elmondani a sommázatnak egyes ezimeihez. Először is átalánosságban ki kell mondanom, miszerint nagyon kedvezőtlen, nagyon szomorú tapasztalást szerezhettünk eddig arról, hogy a jogérzet, mely a társadalmi lét alapja, mélyen meg van rendülve hazánk népeinek körében. Mert mit mondjunk akkor, minő jogfogalommal lehet igazolni olyan tényeket, midőn lehet közönséges eljárással, — mely még a felsőbbsógnél sem talál helyes, igazságos visszautasításra, — lehet mondom a vádlóra 4, 5, 6 rendbeli Ítéletet hozni, lehet azt végrehajtani ugy, hogy a vádlott soha nem találkozik sem vádlóival, sem bíráival, még csak meg sem idéztetik egyetlen egyszer sem. Erre én igen tényleges bizonyos adatokkal szolgálok. Ezt bizonyítja az, hogy a jogi érzelem korántsem emelkedett nálunk, daczára, hogy az igazságügyi minisztérium költségvetése évről évre emelkedőben van. Hanem áttérek a sommázat ezimére. A központi igazgatásról igen avatott és szakértők észrevételét hallottan nálam illetékesebb t. barátaimtól, kiknek megjegyzéseikben teljesen osztozom ; én magam is elfogadom az általok fölállított nézetet, mely szerint ezen költségvetés most ezen alakjában meg nem szavazandó. A mi az országos törvénykezést illeti: annak szervezetlenségéről most bővebben szólani ismét felesleges volna, mert hiszen eléggé tudja azt mindenki, kinek része van a hazai társadalmi és jogi közéletben; csak annyit hozok itt fel: hogy nem találom rendében azt. hogy az igazságszolgáltatás, a törvénykezésnek ügye, mely magában egy compaet egész, eléggé jól — noha talán jobb is lehetne, —szervezve nincs a magyar nép közohajtása szerint; most szét van szedve, mert találni a, belügyminisztériumnál, majd a földmüvelés- és kereskedelemügyi minisztériumnál, majd ismét a pénzügyminisztériumnál. Es feltűnő, t. ház, az, hogy ha van törvényszerű pontos eljárás, az leginkább a pénzügyi dolgokban esik meg az államhatalom javára, mig a magánfelek érdekei legtöbbször kielégítetlenül maradnak , midőn politikai téren igazságot keresnek. Az országos íegyintézetek cziménél egyszerűen csak azon észrevételt teszem, hogy nagyon feltűnik a költségvetéshez nem csatolt indokolás hiánya. Köszönet a pénzügyi bizottságnak, hogy kissé bővebb felvilágosítást adott e tekintetben; de tudván azt: mennyire nem jó lábon áll a börtönügy, átalában a fegyintézetek dolga hazánkban, és midőn említtetik minden nap, hogy a testi fenyítéket azért nem lehet megszüntetni, mert börtönrendszerünk még nem alkalmas oly magasabb szempontból berendezendő igazságszolgáltatásra: mindenesetre nagyon elégtelen ily