Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-130

130. országos Ülés február 25. 1870. 143 tiszteletben, sokkal nagyobb bizalomban fog részesülni, mint igen sokan azon tanfelügyelők közül, kik jelenleg alkalmazásban vannak. Ez intézkedések után, megvallom, igen cse­kély reményem van, hogy most egyhamarjában, e nagy összegnek üdvös eredménye lehessen, de miután mégis azt hiszem egyrészről, hogy a tör­vénynek eleget kell tenni, másrészről pedig, hogy épen az élet és gyakorlat fogja bebizonyitani azt, hogy a jelenlegi ut nem helyes, nem jó, egyszersmind, lia azt fogja látni mindenki, hogy a tanfelügyelői testület oly férfiú által egészítte­tik ki, a ki a kellő képességgel bir, tartozzék az bár a szélső jobbhoz, akár a szélső balhoz, és csakugyan bármelyül néptanító is várhatja, hogy ezen előmenetelt megnyerheti, ha erre al­kalmas, akkor ezen ezélokat elérhetjük, és ez esetben, azt hiszem, nagyon szívesen fogjuk meg­adni ezen költséget, mely a szükséghez képest, és czélszerüleg haszr áltatik a tanügy érdekében, az üdvös eredmény el sem maradhat. Ezen mielőbbi más útra térése reményében részemről a szükséges összeget megszavazom. Majoros István: Szólni nem akartam, de miután a részletes vitában épen azon pontnál vagyunk, hol a tanfelügyelők fölött kell ítéletet mondani, igen is rendén és helyén látom, a t. miniszter úrnak Bács megyében történt e tekin- j tetbeli eljárását földeríteni; kérve őt, hogyha le­hetséges, az orvoslást sokára nem halasztani. Szükséges, hogy a népnevelésnél, miután tör­vények által is szabályozva van, a törvény ren­deletei szerint a képzettségre is kiterjedjen a fi­gyelem, legfőként ott, hol a nép által a községi iskolák fogadtattak el, annál inkább szükséges, hogy a megalkotott iskolai tanács fölött őrköd­jék a főfölügyelő, vagy az illető kerületi tanfölü­gyelő. Szomorúan kell azonban jelentenem, hogy midőn Bács megyében a tanfelügyelők, egy fő­és egy alfelügyelő kineveztettek; mi egyiket sem ismertük, és különösen az alsó kerületben egy annyira képzetlen és állomását betölteni egyáta­lán nem képes egyén neveztetett ki, ki még leg­első teendőjét, legelső körútját sem tette meg. TJgy látszik, hogy a t. miniszter ur azon férfiú­ban sem tekintette a szakképzettséget, hanem csak azt, hogy egy hajdani Bach-huszárnak ke- i nyeret adjon, ki különben a múlt országgyűlés alatt, mint jobboldali képv. s országgyűlési jegyző volt, de újólag meg nem választatott. A másik fölügyelő birt ugyan szakképzett- ! seggel, de hivataláról még deczember havában j leköszönt, ós állomása azóta nincs betöltve. Ennél- : fogva kérem a t. miniszter urat, legyen részre- : hajlatban figyelemmel a tanügy iránt; mi annyi- j val szükségesebb, különösen nálunk a különböző j hitfelekezetü községekben, miután ott egy némely iskola rendkívül el van hanyagolva. De megér­demlik ama községek a figyelmet különösen azért is, mert a közös iskolákat elfogadták. E tekintetből indulva ki, csak arra kérem a t. miniszter urat, hogy a másod tanfölügyelői állomás betöltésénél lenne szives egy, még január hóban irt kézlevelemben kitett kérésre egy kis figye­lemmel lenni. Ott ajánlottam volt egy szakfér­fiút, kinek képzettsége s tudománya páratlan volt az egész megyében. Nagyon szeretném, ha az ügybuzgóság, mely a községi iskolák fölállí­tásával lábra kapott, nem lohasztatnék a tan­fölügyelők ha^agsága miatt. Még csak njra kér­ném a t. miniszter urat, legyen szives a költ­ség megszavazása után, nem a pártkérdést tar­tani szem előtt, hanem párttekintet nélkül szak­férfiakat választani s azokkal tölteni be a he­lyeket. Elnök: Elfogadja a t. ház ezen czim alatt a pénzügyi bizottság által 1870-re megszavazan­dónak indítványozott 128,840 irtot? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Mihályi Péter jegyző (olvassa a 8-ik és 9-ik rovatot, melyek észrevétel nélkül elfogadtat­nak. Olvassa a 10-díket) Kautz Gyula előadó: A pénzügyi bizottság ezen 10-ik rovatnál azon nézetből in­dult ki, hogy fognak az illető iskolai tanács tagjai kőzött oly férfiak találkozni, a kik ezen hivatalt valódi nobile officiumként fogják tekin­teni ós tisztjüket dij nélkül teljesitendik s ennek következtében, de másrészt tekintettel arra is, hogy lesznek oly kevésbbé tehetséges férfiak is, a kik, mert hivataluk uti- és egyéb költségekkel járó, állomás-működésökért a tiszteletdijat elfo­gadni kényszerülnek, ennek következtében a 80 ezer forintból felét, az az 40,000 frtot vél meg­szavazandónak a pénzügyi bizottság. Elnök; Elfogadja a t. ház ezen összeget a pénzügyi bizottság véleménye szerint 1 (Elfo­gadjuk !) A ház elfogadja, és lesz csak 40,000 forint. Mihályi Péter jegyző (olvassa a 11. és 12-ik rovatot.) Elnök:Ezekre a pénzügyi bizottságnak nincs észrevétele. Elfogadja a t. ház? (Elfogad­juk!) E czim alatt tehát a tisztelt ház összesen 234,000 forintot megszavazott. Következik a IV-iki czim : a tanintézetekről. T. ház! Ízen czimnek több igen fontos ré­sze van, melyek mint rovatok és tételek fordul­nak elő; mivel pedig ezen czimhez már több indítvány és határozati javaslat nyújtatott be, és valószínűleg még több fog benyujtatni és ezen czimnek több rovata van, tehát ajánlanám, hogy mindenki a maga észrevételét és indítványát azon rovatnál, illetőleg tételnél tegye meg, a

Next

/
Thumbnails
Contents