Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-130
180. országos Ülés február 25. 1870. 139 szükségesnek, sem kívánatosnak nem tartom. (Jobb felől fölkiáltások: Eláll!) T. ház! szívesen elállók, csak azt vagyok bátor kérni, ha én elállók, és ha senki rajtam kivül nem érinti vagy nem meri érinteni akár tiszteletből, akár félénkségből, akár a reformok iránti borzadály miatt (Zaj. Halljuk!) azokat a dolgokat, melyek, megengedem, hogy szorosan ide nem tartoznak, de melyek lényegesen összefüggnek ezen szorosan ide tartozó dologgal, ha ezt érinteni nem méltóztatik, legalább méltóztassanak rágondolni, azt hiszem, hogy e gondolkozásnak senki kárát nem fogja vallani, és akkor a közérdekeltség hiányának meg fogják találni azon forrásait, melyeket miniszter ur még nem terjesztett elő elkésett jelentésében. Csupán arra vagyok bátor megjegyzést tenni, hogy a közérdekeltsóg hiányát oly átalánosságban nem fogadhatom el, a mint a miniszter ur monda. A közérdekeltség megvan én szerintem az autonomieus hitfelekezetekben és mert megvolt és jelenleg is megvan: nem esem kétségbe az oktatásügy jövőjéről, mert utoljára, ha nem lesz más mód, ezek fogják azt a másutt pusztító érdektelenség s erélytelenség daczára is megmenteni. Különben ha része van azon látszólagos érdekeíetlenségben az autonóm felekezeteknek is, bocsásson meg miniszter ur, őszintén kimondom ismét, hogy az ő ingadozásának, határozatlanságának következménye : mert egyetlenegy hazai autonóm felekezet sem nyilatkozott sem a törvény ellen, sem a törvény értelmében teendő intézkedések ellen addig, míg azt nem gondolhatta, , hogy e törvény nem fog ugy végrehaitatni, a mint azt egy szentesitett törvényről hinni lehetett volna. A. hitfelekezetek a létező tanintézeteket áldozták volna fel a bizonytalan jövőnek, s tarthattak attól, hogy a mit annyi időn keresztül oly gonddal ápoltak, a legrövidebb idő alatt utasítva lesznek ismét újból előlkezdeni a hazai népoktatás felszámithatlan kárával. Bocsásson meg: ha azt állítom, hogy ezen közérdekeltség szűk körre szorítkozva bár, megvan azon felekezetekben. Azt a közérdekeltséget nem lesz lehetetlen átalánossá tenni a minsizter urnák, csak akarja. Ezt egyedül a vallásszabadságról szóló törvény teheti. Sokat hallottam e tőrvényjavaslat állapotáról, én azt hiszem, mindenki hallotta azon elszomorító hírt, a mi ezen törvény mindeddig idekerülésének akadálya, gátolója volt. Ha ez igaz volna, igazán kétségbeejtő jövő várakoznék nem csak a vallásszabadság ügyére, hanem magára az oktatásügy jövőjére nézve. Ha csakugyan a minisztérium kebelében akadt volna meg azon törvényjavaslat, ha a minisztertanácsban volna oly párt, mely azon törvényjavaslatnak a ház elé jutását akadályozza s ily tőrvény hozását feleslegesnek tartja: akkor, t. ház, azt hiszem, hogy hiába beszélünk a szabad egyház s szabad államról, hiába szavazzuk meg a költségeket az oktatásügyre, mert annak útjában folyvást ott hever azon akadály, melyet csak kerülgetünk, de elhárítására az egyedüli ezélszerü eszközt használni nem akarjuk. Ha nem ugy van, méltóztassék erre nézve nyilatkozni miniszter ur, hiszen nem csak a házat, hanem megnyugtatná a házon kivül az egész nemzetet is. Igen sajnálom, hogy e pontnál még t. miniszter urnák egy tegnapi kifejezése jutott eszembe, mely vonatkozik azokra, miket előbb mondottam. Tegnap a megszavazott vallási segélyeknél említette a t, miniszter ur — szeretem hinni, hogy rögtönzött kifejezéssel — azon érvet, hogy azért is kell a vallásoknak segélyt adni, mert vannak oly helységek, hol a papok egyedüli repraesentánsai nem csak a vallásnak, hanem a culturának is. Ezen repraesentatiótól félek én, t. ház, és ezen repraesentatiót, dogmaticus értelemben véve, tekintem én a legnagyobb akadálynak a népoktatásügy fejlődésére nézve. Míg ezen repraesentatió áll útban, addig mindenütt össze lesz zavarva a vallás fogalma a papság fogalmával, és míg a papok állanak útjában a népoktatásnak, addig az nem fog nálunk fölvirágozni. Az illető tételek megszavazása ellen semmi kifogásom sincs, legfelebb szólhatnék azon 41 szolga fizetéséről, kikből talán sallangos, sujtásos huszárokat akarnak csinálni a királyi tanácsos urak rangjának feldíszítésére; de ezek ártani hiszem, nem ártanak, használni, gondolom, szintén nem használnak: ha a többségnek tetszik, nekem nincs ellene kifogásom. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Mielőtt a következő szónok szólana, a házszabályok 160-dik §-a világos rendelete értelmében, mely szerint az elnök kötelessége a tanácskozást a szabályok értelmében vezetni, figyelmeztetem a t. házat, hogy most az egyes tételek részletes tárgyalása van szőnyegen, méltóztassanak tehát arra szorítkozni, mert minden discussió, mely átalánosságokra terjed, a szabályok ellen van. (Atalános élénk helyeslés.) Körmendy Sándor: T. ház! A tanfelügyelők czimén kiadásba vett 163,540 frtra, s még inkább a tárgy lényegére vonatkozólag van némi észrevételem. Midőn a t. közoktatási miniszter ur az 1868. évi XXXVIII. t. ez. keretébe a tanfelügyelőséget befoglalta, nézetem szerint a szegnek fejére czélzott, mert rend a lelke mindennek s felügyelet a rendnek. Felügy elet nélkül bizonyára soha sem lesz képes azon agyfnontosságn törvényt életbe léptetni; még kevésbbé fentartani 18*
