Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-124

6 124. országos ütés február 18. 1870. nak a felekezet világi tagjainak. A protestánsok maguk választják lelkészeiket, náluk lelkészeik állása tisztán attól függ, mennyire képesek ma­guknak a hitközségektől a becsülést és népsze­rűséget megszerezni ; továbbá a protestánsok maguk választják mindenféle egyházi elöljárósá­gaikat, ők választják az espereseket, püspököket vagyis superintendenseket és ezeknek nincs sem­mi fegyelmi hatóságuk, a lelkészek felett. mert ezen fegyelmi hatóságot is maguk a világiak kezelik, kiknek a felsőbb forumoknál is határozó befolyásuk van. De t. ház! ez még magában nem volna elég arra, hogy az egyházi rész irányában a vi­lágiaknak befolyása biztosítva legyen, erre igen lényeges a papságnak socialis helyzete. A pro­testáns papságnak egyátalaban nincs semmi ki­tüntetett polgári állása; vagyoni tekintetben pedig szegények és e szerint ők azon befolyást, melyet a magas polgári állás, melyet a nagy vagyon mindenki f számára biztosit , egyálta­lában nélkülözik. És daczára ennek, mégis oly nagy a protestánsoknál az egyházi elem tekin­télye és tettleges befolyása az egyházi ügyek vezetésére, hogy a világiaknak folytonos és éber figyelemmel kell kisérni működését, folytonosan kell ügyelni arra, hogy ők a lelkészek által az őket megillető befolyásban az egyházügyekre háttérbe ne szoríttassanak. Ezt kiváló figyelem­be kérem vétetni. Ezekben fekszik a protestáns autonómiának lényege. Egyátalaban nem várom, nem követeleni azt, hogy mindezen institutiók, melyek a pro­testánsoknál ás egyházi autonómia lényeges kei­lékei, a kath. autonómia keblébe, a katíi. fele­kezet körébe azon módon átvitessenek. Jól tu­dom, hogjr ez már dogmai tekinteteknél fogva sem lehetséges, nem lehet egyátalaban oly töké­letesen keresztülvinni azon viszonynál fogva, melyben a katholikus felekezet hivei saját pap­ságuk irányában állanak. De midőn annak, mi a protestáns egyház kebelében az autonómiának valóságos, lényeges kellékeit képezi, a katho liku­soknál tökéletesen ellentétét látom, akkor meg­vallom, hogy a nélkül, hogy ezen dolgokra néz­ve lényeges reformok és változtatások jöjjenek létre, a valódi autonómiának létrejövetelében hinni képes nem vagyok. (Tetszés bal felől.) Lényeges mindenesetre, nézetem szerint, ha valódi autonómiát akarnak a katholikusok szer­vezni, először a,z, hogy a klérusnak azon külön­álló testületi szervezete, mely jelenleg fönáll, módosittassék. Nyíltan kifejezem nézetemet, hogy mindaddig, mig a katholikusok nem f< gják ki­vinni azt, hogy lelkészeiket és minden egyházi elöljáróikat maguk válaszszák, {Helyeslés bal fe­lől) sőt mindaddig, mig a coelibatus eltörlése ki nem eszközöltetik, {Igaz! bal felől) valódi autonó­miát létesiteniök egyátalaban nem lehet. (TJgy van! bal felől. Nyugtalanság.) De van még, t. ház, egy lényeges kelléke az autonómiának, és ez az, hogy a katholikus klérusnak azon szabadalmai, melyekkel az állam­ban még most is bír, megszüntessenek, lényeges különösen az, hogy azon roppant vagyon, melyet a főpapság még jelenleg is birtokol, más czé­lokra fordíttassák. Mert mindaddig, mig a ma­gas klérus üy roppant vagyon birtokában lesz, addig, tekintetbe véve egyéb körülményeket is, sohasem lesz kivihető az, hogy a katholikus fele­kezet világi hivei a papság, a hierarchia irányá­ban az őket megillető befolyást és hatalmat meg­nyerjék. (TJgy van!) Azért azt hiszem, hogy ezen gyökeres re­form egyenesen magának a kathol. felekezetnek érdekében áll, s ha komoly szándék az, hogy az ő körükben az autonómia létrehozassák, akkor épen az ő föladatuk az, hogy e tekintetben gyö­keres reform hoz'assék létre. T. ház! Bátor vagyok ismételni, hogy mind­addig, mig ez meg nem történik, addig a valódi kath. autonómiának létrejövetelén kétkedem, s addig — nézetem szerint — épen a szabadság, épen a kath. felekezet érdekeinek megóvására nézve nincsen más mód, mint, hogy az államnak azon befolyás, melyet jelenleg a kath. egyházi ügyekre még gyakorol, továbbra is föntartassék. Elismerem, hogy ez sok tekintetben abnor­mis helyzet, és abnormisabb nálunk, mint oly országokban, melyek majdnem kizárólag katholi­kusokból állanak. Mert természetes, hogyha az állam s alkotmányos államban maga az ország­gyűlés is hivatva van bizonyos tekintetben egy­házi ügyekbe befolyni, akkor elkerülhetlen az, hogy a protestánsok és más felekezetbeliek szintén némileg befolyhassanak a katholikusok ügyeibe. De, azt hiszem, ezen abnormitás nem oly nagy, mint első tekintetre látszik. Nem oly nagy ezen abnormitás azért, mert hazánkban az ural­kodó, ki a kath. egyházban a patronatusjogot gyakorolja, törvény szerint katholikus; továbbá, mert a kath. vallásfelekezet hivei képezik nálunk minden tekintetben a többséget, és végül sem a kormány, sem az országgyűlés sohasem fog oly dolgokba avatkozni, melyek szorosabban dogmai dolgokra, lelkiekre, szóval : oly egyházi ügyekre vonatkoznak, melyekre befolyni a katholikusok kizárólag érezhetik magukat jogosítva. E szerint azt hiszem, ha itt arról van szó, hogy a katholikus felekezet „emanezipáitassék'­, a mint ezen szó már föl is említtetett, ez oly valami, a mi csak mosolygásra indíthat. A mi különösen a papi javak kértlését illeti,

Next

/
Thumbnails
Contents