Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-116
244: 1' 6- országos lilás február 9. 1870. zetiségi törvény, melynek egyik §-a azt mondja, hogy azon vármegyék, székek és vidékekben, hol valamely nemzetiség többségben van, azon nemzetiség többsége fog tekintetbe vétetni a főispánok kinevezésénél; és e törvénj^t a kormány nem tartotta meg és nem tartatta meg közegei által a törvény azon rendeletét sem, mely meghagyja, hogy egyes kérelmezők kérelmeire a kérelem nyelvén adassék ki a válasz. A pénzügyi közegek midőn meghagyást adnak az egyeseknek és ez ellen az egyesek recurrálnak, ha e fölfolyamodás román, vagy épen német nyelven szerkesztetik, a pénzügyi közegek visszautasítják, azért, mert nem magyar nyelven van irva. Láttam egy román kérelmet, mely azért, mert románul volt szerkesztve, visszautasittatott; láttam egy német kérelmet, mely azért, hogy németül volt fogalmazva, és nem magyarul, visszavettetett. Tehát midőn a kormány Erdélyben és itt Magyarországban igy jár el, akkor a kormány ellensége a románoknak, és nem a románok a magyaroknak. E nyilatkozattal tartoztam az államtitkár ur szavaira. (Helyeslés a szélső bal felől.) Zeyk Károly : A házszabályok 1 28. §-ra hivatkozva, igen röviden csak annyit mondok, hogy én átalánosságban beszéltem, de a románokat meg nem neveztem. (Helyeslés.) Borlea. Zsigmond: A múlt országgyűlés időszakában szokás volt, hogy valahányszor valamely nemzetiségi képviselő fölkelt, a túlsó oldalon egy másik legott refutalt, és rendesen gyanúsított. Ezen szokás a jelenlegi országgyűlésen, legalább eddig, nem tapasztaltatott; most azonban Zeyk képviselő és államtitkár ur egy uj tannal lép föl, és jónak látja a kormánynak hibáit és botlásait védeni a románok átalános, tehát egy egész nemzetnek gyanúsításával. Lehet, hogy a képviselő és államtitkár ur ezt igen üdvösnek tartja az országra nézve, mit én azonban határozottan tagadok. E gyanúsítás különben oly régi, oly elavult fegyver, vagy inkább elavult portéka, (Derültség.) mely, szerintem, jelenleg senki által valami különös uj dolog gyanánt meg nem bámultatik. Én ugy tekintem t. képviselő és államtitkár urnák jelenlegi gyanúsítását, mintha egy aranyműves boltjának kirakatába az ékszerek közé egy pár rongyos csizmát tenne. (I)erüUség. Szép!) Nem tagadom, hogy ezen rongyos csizmának nem lenne bámulója; különösen a nép alsó osztályából, de ezek is azokat nem bámulnak mint uj, s eddig nem látott tárgyat, hanem azért, hogy nevetséges gúny tárgyának tegyék ki a bolt tulajdonosát. (Derültség.) A mi a költségvetést magát illeti, én megvallom, ha a belügyminisztérium költségvetésének megszavazása tőlem függne, a mint nem függ, akkor csakis azon esetben szavaznám meg azt, ha biztositana előbb arról, hogy a t. miniszter ur a nem magyar nemzetiségek irányában ezentúl méltányosabb és igazságosabb lesz, mint eddig : mert mióta a magyar kormány fönáll, igen sok igazságtalanságot s méltatlanságot tapasztaltunk és éreztünk, s habár igen sok sérelmet tudnék előhozni, de miután azt találják mondani, hogy azok elősorolása nem ide való, és mivel különben is előttem fölszólalt két képviselő társam által azok egy része fölhozatott, én csak arra kérem a t. miniszter urat: szíveskedjék a nem-magyar nemzetek irányában .... (FölMáltás: Nemzetiségek!) a nem-magyar nemzetiségek irányában több figyelemmel és igazság- s méltányossággal lenni, hogy jövőre mi is azan helyzetben legyünk, hogy a költségvetést egész készséggel megszavazhassuk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Elnök: Miután szólásra senki sincs fölírva, az előadóé az utolsó szó. Zsedényi Ede előadó: A t. ház átfogja látni, hogy miután a belügyminisztérium költségvetés*' fölötti átalános vita alatt a pénzügyi bizottság véleménye és eljárása sem financiális, sem nemzetgazdasági szempontból meg nem támadtatott, mely kettős szempont megbírál asu v égett utasíttatott a költségvetés a pénzügyi bizottsághoz: én, mint ezen költségvetés előadója, nem lehetek hivatva az itteni vita alatt fölmerült politikai tekintetek és szemrehányások tárgyalására, melyek természetesen a pénzügyi bizottság kebelében föl nem meriüvén, ott nem is tárgyaltattak, itt azonban a kellő választ már megnyerték. Legyen tehát szabad ebből azt következtetnem, hogy ezen költségvetés alapja e teremben ellenzésre nem talál, a mint is az előirányzott kiadások csakis a múlt évi kiadások nyomán számíttattak föl, és ennek folytán több megtakarítás is történt, — nem ugyan a közjaonti igazgatásban, melyekre — a részletes vitánál úgyis vissza fogunk térni, — hanem a közigazgatás több más ágában. Mert azon többlet, mely a törvény által megállapított tavalyi költségvetéssel szemközt mutatkozik, csakis azon percentualis levonásokból ered, melyek az akkori hiánylat födözésére 8—10, sőt a városoknál 12 százalékban történtek kényszerűségből, és melyek már most oda vitték a pénzügyi bizottságot, és magát a minisztert is, hogy több törvényhatóságnak póthitelt kell nyitni, hogy az okvetlen szükség folytán történt fizetéseket födözhessék. Az igaz, hogy a pénzügyi bizottság csak a múlt évi kimutatások szerint járhatott el, mert az 1868-ki zárszámadás fölhasználható nem volt; de miután a belügyminisztérium kiadásai ezen
