Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-80

22 80. országos ülés december 3. 1869. család élelemforrásáról van szó: nemde, t. ház, egy hatalmas fegyverzetű óriás bajnok áll szemeink elé, kit valamely ismeretlen pásztorfiu parittya-kődobással vél agyonsújthatni. Ha még nem járt volna le a csodák kora! Az a kérdés merül föl már most: lehető-e józan politikai belátással? szabad-e megfelelő szakértelemmel olyasmit kivánni, hogy egyszerűen eltöröltessék a dohánynak állami egyedárusága? hogy az 186S: XIV. törvényczikk hatálya a folyó 1869-dik évi deczember 31-ikén okvetlenül megszüntetve, a pénzügyminiszternek adott fölhatalmazás 1810-re ki ne terjesztessék? A mint veszszük: igen és nem. (FölMáltás a jobb oldalon: Nem!) Az én föladatom az igenlő bizonyítékok előhozása. Ha ellenvetik: nem lehet az államnak ily nagy jövedelemforrását bedugni, nem lehet a közjónak tetemes kára nélkül e hiánynak roppant terhét pl. a földre áttenni; válaszom: igen, ezt én is ugy tartom, nem lehet. Nem is czélozom. Ha pedig fölhozná valaki, hogy az államháztartásnak mai tudományos irodalmi fejlettsége különösen hangsúlyozza a közvetett adók ezélszerüségét, mint a melyek által könnyithetni az egyenes adók terhének viselését, ezt is elfogadom. Abban is van igazság, ha azt vitatják a pénzügyi tanulmányokban, miszerint a magános az állami háztartások közt lényeges különbség van. Mig t. i. amaz előbbinél számot kell vetni először is a jövedelem iránt, kideriteni annak valószínű összegét s ahhoz szabni a kiadásokat; ellenben az államra nézve mintegy rideg szükségesség, ott van előlegesen a födözendő kiadások összege, s aztán a szerint keli a fedezetről gondoskodni, még az által is, hogy növeltessék az adóképesség, mint a melynek emelkedése nyilván bizonyítja az országos közvagyonosság és a közművelődésnek fejlődését, haladását. Igaz. lehet ez is elméletben, és nem teljes átalánosságban. Mert ide is alkalmazandó az, hogy a politika exigentiák tudománya. Ennélfogva az is tekintetbe veendő, hogy nem kell a húrokat elpattanásig feszíteni. (FölMáltások jobh felől: Eláll! Eláll !) Nem állok el. De hiszen, t. ház, itt voltaképen nem is a közvetett adók nemeiről vitázunk bölcsészeti és jogtani szempontok alapjain. Most csak egyről van szó, s ez:, a dohány-egyedáruság ügye Magyarországon. A közös ügyes állapothoz képest nem árt tudni, hogy a lajthántuli tartományokban a dohánytermelésre fordított föld nem több, mint 6100 holdnyi. Ez ugyan fölötte aránytalan a nálunk elfoglalt 100,000 holdnyi területhez hasonlítva. Majdnem ugy veszi ki magát, mintha itt volna a termelő erő, amott a földolgozó, az értékesítő ipar. Szigorú, mert tényadatokkal régen kiderített igazság az, hogy a nyers terményeket előállító egyén vagy nép, ha érdekközösségbe, gyakran és természetesen súrlódásba is jön a földolgozva átnemesitő iparossal s az elárusító kereskedővel, amott inkább az erő, emitt az ész töltvén be a szerepeket, rendelkező uri és alárendelt szolgai viszony létesül a kettő között. Kérdem: hogyan is állt a világ a szép Magyarországon a dohányegyedáruság behozatalakor? A szaktudomány emberei majdnem kétségbeejtő számsorozatokat állítanak egybe annak kimutatására, hogy hazánk dohánytermelése, közgazdászati tekintetben, satnyul, sülyed a monopólium óta. Koppant mennyiségben fölhalmozott hitvány készlet a raktárakban; minőségre nézve az előhaladásnak majdnem ellentéte észleltetik. Nem csatlakozott a kellő értelmiség a termelő szorgalommal. Nem is csoda; ellenszenves intézmény az egész. Legszomorúbb az, ha kiderülne, miszerint az állam részére fölmutatott kedvezőbb eredmények az állam egyes polgárait kedvezőtlenül, irgalmatlanul terhelő nyomás, országosan elszegényedésnek árán vétetnek meg. S aligha nincs valami e dologban. „A képviselőháznak az 1868-ik évi június 22-dikén tartott 245-dik országos ülésében hozott határozata folytán köteles a pénzügyminiszter, szakértők meghallgatásával, szorosan megtartva az 1861. XVI. törvényczikk rendeletét, javaslatot készíteni az iránt, hogy miképen és mikor lehetne a dohány-egyedárusságot az állam szükségeinek igazságos, méltányos és biztos fedezése mellett megszüntetni?" ugyanaz, a miről én beszélek. (Fölkiáltás a jobb oldalon: Eláll!) Elállásom csak akkor fog megtörténni, ha majd leültem. (Derültség.) Még csupán egy évre kegyelmez a bűnösnek az 1868. XIV. törvényczikk. Kérdés: nyerjen-e ujabban is egy évre, már most a pénzügyminiszter ur törvényjavaslata szerint is a legutolsóra, 1810-re, kegyelmet a bűnös ? Irányi Dániel t. képviselőtársam e hó 1-én tartott ülésében a t. háznak törvényjavaslatot nyújt be „igen tökéletlen, súlyos és igazságtalan adórendszerünk gyökeresen orvoslása, s egyszerre való átalakítása iránt." Ugyanezen dolgozik a t. pénzügyminisztérium, habár — felette nagy fájdalmunkra — még el nem készült vele, hogy már az 1870-dik évi államköltségvetésnél hasznát vehetné a t. ház s a haza. Tisza Kálmán t. képviselő urnák 140-ik sz. a. határozati javaslata már explicite, nyíltan szól a dohányjövedéknek a jövő évre eshetőleges megszüntetéséről. (Halljuk!) A hazai közvélemény, mely a lőre-accis-