Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.
Ülésnapok - 1869-96
96. országos illés január IS. 1870. 201 vajon a magyar, a dynastia azon áldozatokért, melyeket a német egység, a német összeköttetés érdekében hozott a jelen században, aratott-e valami gyümölcsöt? Tessék a Rheinbundra visszaemlékezni, tessék a 66-ki hadjáratra visszatekinteni, és ezért a szövetségért, a mely a túlsó minisztérium egyik pártját olyannyira lelkesiti , ezért sértessenek meg azon nemzetiségek, melyekkel a fejedelem közössége által összeköttetésben vagyunk és melyek töredékeivel együtt lakunk? és sodortassunk készületlenül elébb-utóbb egy muszka háborúba?! Gondolom, ez egészen helytelen eljárás volna. Mindezekre tehát ezélszerünek vélem kormányunk figyelmét fölhívni és a jövő delegatioba küldendő tagokat figyelmeztetni, hogy iparkodjanak minél több biztosítékot szerezni, nehogy azon pénzzel, mely a külügy és hadsereg szükségleteire megszavaztatok, hasonló balul vezetett politikából származható müveletek eszközöltessenek. (Helyeslés.) Jövő delegatiónk működésére nézve még azt vagyok bátor megjegyezni, hogy. miután már most az átalános védrendszer életbe léptettetett, és mi itt kötelességünket teljesítve a honvédrendszert is fejlesztjük, mely az átalános védrendszernek mintegy fénypontját képezi és bizonyíték arra nézve, hogy mi az összes nemzetet vedképessé akarjuk tenni ugy, hogy idővel az állandó hadsereg helyett az összes fegyveres nemzet vegye át az ország védelmét : törekedjék oda, miszerint a másik szerződő fél hasonló irányban teljesítvén kötelességét, azon roppant nagy költségek, melyek az állandó hadseregre fordíttatnak, idővel beváltassanak. (Helyeslés.) Ezt pedig más utón, mint a honvédelem tökéletesbbitése által eszközölni nem lehet. A két birodalmat ugyanis védelem nélkül hagyni nem szabad s így előbb ki kell fejleszteni azon haderőt, mely olcsóbb, hogy azután le lehessen szállítani azt, mely költségesebb. Ez egyik észrevételem. Másik az, hogy a mint méltóztatnak az első delegatió tárgyalásaira visszaemlékezni, az ellenzék volt az, mely a hadi-tengerészet költségvetésének tárgyalása alkalmával elismervén azt, hogy a véderőnek ezen része teljesítette legkitűnőbben kötelességét, levonást nem indítványozott. Most azonban azt tapasztaljuk, hogy miután nagy küzdelmek után sikerült közös tengeri lobogót megállapítani, mint biztos adatokból tudom, ennek vagy a magyar czimnek használatáról a hadi-tengerészetnél szó nincs, hanem az a költségek közös födözését ignorálja, s aztán osztrák véderőnek tekinti magát. Ezen tekintetből azon figyelmeztetéssel vélek a jövő delegatió tagjainak szolgálni, hogy mindaddig, míg hadtengerészetünk föl nem veendi a magyar KÉPV. H. NAPLÓ 18ff ív. lobogót is, a hadtengerészet czéljaira egy garast se szavazzanak meg. Ezen észrevételeket azért voltam bátor a t. ház elé terjeszteni, mert arról, hogy itthon takarékoskodjunk, valóban alig lebet szó. Itthon nemcsak, hogy nem lehet takarékoskodni, hanem az előirányzott kiadásokat sok irányban meg kellene toldani. (Helyeslés.) Megtakarításokat átalában csak ugy lehet eszközölnünk, ha politikánkban nem fogunk ugy eljárni, hogy könnyelműen bel- vagy külháboruba sodortassunk és más részt, ha a nemzeti népies haderőt fejtjük ki, a sorhad számát és költségeit pedig lassankint leszállítjuk. (Elénk helyeslés.) Várady Gábor: T. ház! Nem szándé•kom az előterjesztett költségvetéshez és a pénzügyi bizottság jelentéséhez átalánosságban hozzászólni, mert tudom, hogy az illető költségvetések külön-külön tárgyalása alkalmával elég idő és alkalom nyujtatik arra, hogy észrevételeinket és javaslatainkat annak helyén előadhassuk, melyekre nézve én jogomat már e helyütt is fentartom. De különben is ugy vagyok meggyőződve, t. képviselőház, hogy, ha méltóztatnak elfogadni t. barátom Tisza Kálmán javaslatát: hogy a nyugdijak kérdése külön tárgyaltassék és hogy a pénzügyi bizottság jelentésében foglalt javaslatok a ház határozata által kimondassanak, mely indítványát Tisza Kálmánnak én magamévá teszem : akkor, mondom , ezen átalános jelentésnek már lesz eoncret eredménye és haszna. Azonban t. képviselőház! az elvbarátaim által elmondottak nyomán még egy intézkedés szükségére vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni, arra t. i., hogy az egyes minisztériumok költségvetéseinek minő sorrendben tárgyalását megállapitain már e helyütt szükséges, már azért is, hogy a képviselők annak idejében tájékozhassák magukat arra nézve, hogy az illető minisztériumok költségvetései körülbelő] mikor és minő sorrendben kerülenduek tárgyalás alá. Hogy mily sorrend alapíttassák meg, t. képviselőház, arra nem fektetek különös súlyt; csak bátor vagyok at. ház figyelmét arrafelhíni, hogy a-pénzügyi bizottság az államköltségvetés sommázatának egj^beállitásánál már bizonyos sorrendet hozott javaslatba; ezen sorrend előttünk fekszik; bátor lennék javaslatba hozni, hogy mondaná ki a t. képviselőház, miszerint az egyes költségvetéseket azon sorrendben fogja tárgyalás alá venni, a mint az a pénzügyi bizottság summáriumában előadva van. (Halljuk!) Es ez által el lesz érve egyszersmind mit Tisza Kálmán t. képviselőtársam javaslatba hozott, hogy a nyugdijak kérdése külön tárgyaltassék ; mert a pénzügyi bizottság is ezen jelentésében a nyugdijakat egészen külön rovatba foglalja. 26 *