Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-73
348 73. országos Ülés november 25. 1869. „1-ör. Fölhivatik a magyar királyi kormány, hogy járjon közbe ö felségénél, mint a hadsereg íőparancsnokságánál, hogy a bocca di cattarói fölkelés ellen ne alkalmaztassanak a magyar seregek, és hogy az ott alkalmazottak is visszavezettessenek. „2-or. Vonuljanak haladék nélkül vissza az összes magyar seregek ő felségének többi királyságaiból és országaiból, s helyeztessenek el hazájukban, lehetőleg soroztatásuk járásai szerint." Bujanovics Sándor jegyző (olvassa Miletics Szvetozár indokolt határozati javaslatát a közös ügyekről szóló 1867-ki XII. törvénycsikk tekintetében): „Azon indokból, hogy az 1867-ki közügyekrőli törvényczikk 25. §-a az osztrák-magyar monarchia minden királysága és országa közötti kiegyezkedésének alapföltételeül, condicio sine qua-jául azt állapítja meg, hogy: ő felségének többi királyságaiban és országaiban is teljes alkotmányosság lépjen életbe" és hogy ebből kettő következik : először, hogy ezen föltétel érvényes a „teljes alkotmányosságnak" nem csak kezdetére, hanem tartósságára nézve is; másodszor, hogy a magyar korona országait és ezeknek valamint törvényhozó, ngy végrehajtó hatalmát is az ellenőrzés közvetett joga illeti azon tekintetben: vajon ázom föltétel nem csak eredetében, de huzamosságában is teljesittetik-e? „tekintettel arra, hogy a „teljes alkotmányosság" ezen „ő fölségének többi királyságaiban és országaiban" sem eredetére, sem tartósságára nézve, sem alakilag, sem tényleg nem uralkodik: „eredetére és alakjára azért nem: mivel a fönálló alkotmány nem kifolyása a történeti, állami és országos jogoknak, melyeket ő felsége J860-ik évi október hóban szentül és sértetlenül becsülni és ápolni igért, s melyeket az uralkodó és a többi országai és királyságai közötti értekezés alapján helyreállítani, s a kor szellemének és egyfelől az uralkodónak, másfelől a különböző országok és népek szükségleteinek megfelelőleg helyreállítani és öszhangzásba hozni kellett volna; hanem az egyoldalú, a centralisatio és germanismus szellemében 1861. évi február hóban oetroyált és 1867-ki deczemberben hasonlókép egyoldalúkig minden odavaló népnek résztvevése nélkül revidiált patentumnak folyománya ; „tartósságra nézve s tényleg azért nem, mivel ezen ily módon inaugurált alkotmányos életben a csehek Cseh- s Morvaországban tettleg nem vesznek részt, kinyilatkoztatván már két ízben, deelarátiók és választásaik által ünnepélyesen, szilárd és megrendithetlen akaratjukat, hogy jövőre sem akarnak ezen oetroyált alkotmányban s reichsráthban részt venni; mit továbbá a galicziai királyság egyesitett országgyűlése is kinyilvánított másodízben! határozatai által, hogy a fenálló alkotmánynyal és tényállással nincs megelégedve, egyúttal azt helyezvén kilátásba, hogy képviselőit a reichsrathból is vissza fogja híni, ha az alkotmány említett országok nagyobb autonómiájának értelmében föl nem váltatik, ha t. i. a történelemnek és a szükségleteknek, a jogok- és érdekeknek ezen királyságban megfelelő teljes alkotmányosság uralomra nem vergődik, mit végtére is a laibaehi , krajnai országgyűlés is kilátásba helyez; „ tekintetbe véve tehát azt, hogy „ő felségének többi királyságaiban és országaiban" oly ténvállapot kapott lábra, hogy egyedül majd rendkívüli állapot által, mint Csehországban, majd fegyveres kézzel, mint Bocca Cattaróban tartatik fön az, mi a fönálló európai constellátiók és előttünk levő esetlegességek mellett nagy veszélyekkel van összekapcsolva, nem csak a monarchiára nézve egyátalában, hanem az 1867-ik évi XII. törvény czikk ben megállapított érdekek solidaritása szerint, a magyar korona országaira nézve is; „tekintettel továbbá arra, hogy a monarchiának jelenlegi külpolitikája ugyanazon germanismus szellemnek kifolyása, mely akár az absolutismus és bureaukratismus, akár a pseudo-liberaiismus és ál-alkotmányosságra támaszkodva, mindig azon buzgólkodik, hogy ő felsége minden királysága- és országának érdekeit alávesse és föláldozza az európai reactió érdekének egyfelől, a németországi befolyásnak, másfelől; mely Königgrátz után nem mer a német kérdésbe avatkozni; mely a nagy európai események küszöbén az európai despotákkal való találkozást keresi, és keleten a keresztény népek, a szabadság és czivilisátiónak halálos ellenségével, a törökkel kezet szőrit; mely ez által a monarchiának érdekeit egyátalában, a magyar korona országaiét pedig különösen, nyugaton a szabadelvű, keleten a keresztyén népek előtt oly igen compromittálta, és mely ábrándjainak főpolczát érte el chefjének Törökországon kívüli continentális és argonaut tengeri látogatásai által; „tekintettel végre arra, hogy a magyar korona országai nem képesek a külügyek amúgy is korlátolt ellenőrzését sem közvetlen, sem közvetett utón delegátiójuk által sikeresen mindaddig teljesíteni, mig „ő felségének többi királyságai és országai"-ban oly tényállapot uralkodik, hogy tettleg az államéletrei befolyásból ki vannak zárva a népek, melyek egy nagy államon nem gravitálnak, melyek a többi népekkel a cseh óriási hegysortól ós a kárpátoktól az Adriai és Feketetengerig egy érdekkel birnak, a miért is e Németország felé gravitáló delegátió a magyar