Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-69

69. országos illés november 15. 1869. 291 tetve van, annyira el van ismerve, hogy annak bővebb indokolásába nem bocsátkozhatnám, a nélkül, hogy a házat átalánosan ismert dolgok ismétlésével ne untassam. Hiszen látjuk, hogy a mai nemzetközi kereskedelmi politika elvei szerint a nagy áru-forgalom és jelesen az átviteli gyorsszállitmányok mindig azon irányt keresik fel és követik, melyen legkevesebb tengeri utat kénytelenek tenni, és leghosszabb kiterjedésben használhatják a gyorsabb vasúti közlekedést. E néhány szóval, azt hiszem, eléggé jellemeztem azon fontosságot, melylyel Saloniki a világforgalom jövendőjére nézve bír, s eléggé kiemeltem talán annak szükségét, hogy minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy ezen pontot, Salonikit, fővárosunkkal legegyenesebb s a legrövidebb irányban kössük össze; arra nézve pedig, hogy e föladat a kormány érintett nézetével és felfogásával megegyező megoldást fog nyerni, reményünk és biztosságunk annál nagyobb volt, mivel a Várdár, Duna és Morava völgyén a topographiai és helyfekvési viszonyok, a vasútépítésre nézve, a legkedvezőbbeknek mondhatók; továbbá még az is hozzájárul, hogy az éjszaki és észak nyugati iparos államok, ha helyes szempontból mérlegelik a magok saját érdekeit, át kell hogy lássák, hogy rajok nézve nincs az orienssel helyesebb összeköttetés, mint az, mely Salonikit Belgrádon és Pesten keresztül velők a legegyenesebb összeköttetésbe hozza. Ha mindamellett mégis megtörténhetett az, hogy e föltevésünkkel és reményünkkel ellenkezőleg körülmények merültek fel. metyek ezen eszme valósítását s az ügynek hazánk közforgalmi viszonyaira nézve kedvező megoldását kérdésessé tették, azt azon vasúti engedélynek lehet tulajdonítani, melyet Vander Elst frferes et Comp. kereskedőczég múlt évi marczius hóban a török kormánytól kinyert, melyben meghatároztatok, hogy a fővonal Konstantinápolytól kezdve, Drinápolyon Pator Bazardschik felé Bosnián keresztül a Szaváig vezettessék, meghatároztatván, hogy a fővonalból kiágazva, Salonikiba, Emoszba, Várnába, továbbá ISÍovibazártól a szerb határszélekig szárnyvonalak építtessenek: igen közel fekszik annak magyarázata, hogy a magas Porta fősúlyt helyezett egy oly vonalnak létesítésére, mely Konstantinápolytól egész a Száváig saját területén vonul át; de más részről az is igaz, hogy az érintett engedély határozmányai Magyarország érdekeit nem elégítették ki, mivel a kapcsolat Salonokival csak másodrendben, a Szerbiával való kapcsolat pedig csak kétes, eventualis gyanánt, Novibazrtól engedtetett meg, mely kapcsolati pont a Saloniki és Belgrád közt fekvő egyenes vonalat nagyon kedvezőtlenül hajlította volna meg. A kormány nem támaszkodhatván semmi jogigényekre, melyeknél fogva követelhette volna, hogy egy souverain hatalom saját területén ne szabadon válaszsza azon vonalat, melyet birodalmára nézve legelőnyösebbnek és leghasznosabbnak vél, nem tehetett egyebet, mint használni azon eszközöket, melyek rendelkezésére állottak. Diplomatiai eszmecserébe bocsátkozott a török kormánynyal a külügyminiszter utján, s ez eszmecsere utján a maga álláspontját határozottan és szilárdan kifejtette a magas Portánál, továbbá érintkezésbe tette maga azon pénzerőkkel, melyek ily hatalmas vállalatok kivitelére leginkább voltak hivatva. Az eredmény az lett, t. ház! hogy a török Porta által adott engedmém* nem valósittathatott, minthogy a szükséges pénzerők nem szereztethettek be. E diplomatiai érintkezéseknek folyamatára nézve pedig bátor, vagyok azokra hivatkozni, miket a miniszterelnök ur a Julius 5-ikei ülésben Fülöpszállás városa képviselőjének a török vasutak tárgyában tett interpellátiójára felelt. A miniszterelnök ur ezen feleletében kijelentette — nem, mint Gubody képviselő ur mondotta, hogy e tárgyba nem fog addig elegyedni, mig tőlünk csatlakozási pontot nem kérnek, hanem azt — hogy e tárgyban diplomatiai alkudozások folytak, valóságos tárgyalás pedig addig nem lehetséges, mig a csatlakozási pont tőlünk nem kéretik. Továbbá ezeket mondotta: „Ezekből következik, hogy midőn jó viszonyunk a török kormányhoz megköveteli, hogy legszívesebben ajánljuk fel annak idején a boszniai vonalon a tetszés szerinti csatlakozási pontot : egyszersmind jogunk és kötelességünk is arról gondoskodni, hogy a másik összeköttetési pont is minden kérdésen kivül helyeztessék. Ezek voltak és lesznek a szempontok, melyek a magyar kormányt e kérdésben vezérelték és ezentúl is vezérlendik. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy mindezen szempontokra, mind az elérendő ezélra nézve közöttünk és a közös külügyminisztérium között teljes egyetértés létezik. Kötelességemnek tartom továbbá kijelenteni, hogy mostanig a török kormány részéről a legnagyobb előzékenységet tapasztaltuk, és tekintve a barátságos viszonyt, mely az osztrák-magyar monarchia és Törökország között létezik, nincs kétségem, hogy ezen ügy, mind a két rész érdekeinek megfelelőleg, ugy fog megoldatni, hogy vasutaink összeköttetése a török vasúthálózattal, mind a két irányban egyszerre és együttesen biztosittassék." Ezekből, t. ház! remélem, kitűnik az, hogy a kormány mindazt, mit a t. képviselő ur határozati javaslatában a kormán y kötelességéül kivan tétsoüi. hogv, nem kímélve időt és fáradságot 37*