Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-34

34. országos ülés június 23. 1869. 67 ez értelme, jelentősége azon jelszónak, mely 1848-tól kölcsönözte nevét és mely még ma is a lelkesedés viharát képes sorainkban előidézni. Ámde egyet nem szabad felednünk: azt, hogy az 1848. törvényhozás müve nem volt több, mint merész és nagy mérvű kezdeményezés; a munka folytatását ránk hagyta örökül. Csak futó alaprajzát vetette oda a törvények és történet lapjaira azon műnek, melyet a nemzeti jóllét és nagyság számára tervezett. E tervet, habár csak egy részben is, végrehajtani önök dicsőségéül jutott. Hatalmas messzelátó szellemével csak a haladás irányát jelőlé ki: tőlünk függ, hogy ezen irány hü követése mellett, a nemzet a kitűzött czólt napról napra mindinkább megközelítse. Többet rombolt, mintsem alkotott; de rombolásának áldásai épen abból állnak, hogy nagy részben halomra döntötte azt, mi egy nagyszerű belső átalakulás útjában állott, és megmentette a nemzetet attól, hogy erejét és idejét oly intézményei tatarozására vesztegesse el, melyeket az idő tarthatatlanokká tett. Ismétlen, többet rombolt mint alkotott, és rombolt épen azért, hogy önök most akadálytalanul alkothassanak. (Elénk helyeslés jobb felől.) Bocsássanak meg önök, hogy hosszasabban időztem e tárgy körül; (Halljuk! Halljuk!) de midőn az első törvényjavaslat, mely már nem a palliativ, hanem a gyökeres reformok kérdéseibe vág, kerül önök tanácskozása alá, akkor, midőn önök, ugy szólván, az első lépést teszik a gyökeres reformok terén, azon téren, a melyen lehetetlen tovább haladni a nélkül, hogy ne szakítsanak a múlttal, a nagy mérvű kezdeményezés ezen első pillanatában döntő súlyt fektetek arra, hogy tisztában legyünk feladatunkkal, és azon nagy czéllal, melyet az 1848. törvényhozás számunkra kijelölt; döntő súlyt fektetek arra. hogy tevékenységünket meg ne zavarja azon tévhit, mintha az 1848-diki törvényhozás a maga müvét, akár a rombolásban, akár az alkotásban befejezte volna és számunkra nem maradt volna fen egyéb feladat, mint fentartani, vagy uj életre galvanizálni mindazt, mit az 1848-diki törvényhozás érintetlenül hagyott. (Élénk helyeslés jobb felől.) Igen, uraim! e törvényhozás a czélnak, mely szeme előtt lebegett, t. i. Magyarország állami létéuek biztosítását, nem annyira a szerződések és közjogi törvények rideg betűiben, mint inkább először a nemzeti akarat uralmában, és másodszor a nemzetnek életrevalóságában, belső erkölcsi értékében és súlyában keresse. E két élet föltételhez van kötve jövőnk. Az elsőt a parlamenti kormányrendszer megszilárdítása adja meg, a második pedig attól függ, hogy e nemzetet a bérreformok utján képessé tegyük arra, hogy szerepét az európai miveltség őrei és tényezői közt becsülettel betölthesse. Tehát habozás nélkül lerontani mind azt, mi ezen két életföltételnek útjában áll és viszont késedelem nélkül létre hozni mind azt, mi ezen két életföltételnek követelményei közé tartozik: ez az 1848. törvényhozás szelleme, ez a mi feladatunk. (Elénk helyeslés jobb felől.) Minden ezzel ellenkező eljárás nem volna egyéb , mint visszaesés, nem volna egyébb, mint reactió, (Igaz ' Ugy van! jobb felől.) mely annál veszedelmesebb, ha a barátság örve alatt és saját jelszavainkkal közeledik felénk, hogy sorainkban annál könnyebben idézhessen elő bomlást ós zavart. (Zajos tetszés a jobb oldalon.) így fogta fel hivatását a kormány, így azon párt, melynek nézetét a kormány szerenesés képviselni : a mi programmunk gyökeres átalakulás azon értelemben, hogy összes intézményeinket szigorú harmóniába hozzuk a parlamentalis kormányrendszerrel és a tizenkilenczedik század műveltségének követelményeivel. (Éljenzés jobb felől.) Ezen szempont vezérelte a kormányt azon törvényjavaslatok kidolgozásánál, melyeket eddig a ház asztalára letett, és ezen szempont fogja vezérelni mindazoknál, melyeket közel jövőben önök tanácskozása alá terjeszteni készül, és melyeket ő felsége a király legmagasabb trónbeszéde kijelölt. Most engedjék meg, uraim, hogy néhány szóval indokoljam azt, miért tartotta a kormány szükségesnek a reformmunkálatokat épen e téren meginditani. (Halljuk!) A mint szerencsém volt felemlítem, alig van intézmény e hazában, melyet mai állapotában felhasználni lehetne, melyet nem kellene vagy gyökeresen átalakítani, vagy pedig egészen uj, a mai kor szükségeinek megfelelő intézménynyel helyettesíteni. E tömérdek teendővel szemközt csak nevelte a kormány zavarát azon kérdés, hogy hol indítsa meg a reform műveleteit, midőn minden téren csak panaszszal, csak a szükség kiáltó szavával találkozott. Ily helyzetben, és tudva azt, hogy a reformok mindannyi kérdését egyszerre fel nem karolhatja, a kormány, habár már átalában sokkal több súlyt fektetett arra, hogy a reform munkálatokat akárhol, de minden esetre mielőbb megindítsa, mintsem tétlenül vesztegeljen azon kérdés előtt, hogy hát hol indítsa meg azokat, mondom ezen átalános szemponton kivül mégis azért tartotta legczélszerübbnek a kormány, az igazságügy reformját állítani előtérbe, mert épen ezen ügy az, mely a legtöbb és a legsajgóbb panaszok tárgyát képezi; ez a tér az, melyen legtöbb és leg9*