Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-53
53. országos ülés 1869. július 15-dikén Somssich Pál elnöklete alatt. Tárgyai: A birói hatalom gyakorlásáról, s a magyar nyugati, úgyszintén a magyar-gácsországi vasútról szóló törvények szentesittetvén, kihirdettetnek. A képviselőház szünetelése kimondatók. A kormány részéről jelen vannak: Andrást/ Gyula gr., Bedekovtcs Kálmán, Eötvös József b., Gorove István, Lónyay Menyhért : , Mikó Imre gr., Wenkheim Béla b. Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor. Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. A tegnapi ülés jegyzőkönyve már hitelesítve levén, kötelességem jelenteni, hogy azon kis tévedés, mely a mélt. főrendeknek üzenetében fölmerült, t. i. hog3 r az eperjes-palocsa-tarnovi, valamint a munkáes-stryi vasútra vonatkozó határozat nem említtetett meg, jelenleg kiigazitottnak tekinthető. Ugyanis értekezvén az elnökkel, ő az eredeti jegyzőkönyvet velem közölte, hol is ezen pont benfoglaltatik. A jelentésbői csakis az író hibájából maradt ki, mely hiba pótoltatván , a jegyzőkönyvi kivonat ezennel utólag bemutattatik. (Helyeslés.) Széll Kálmán jegyző (olvassa a főrendek jegyzőkönyvi kivonatát.) Elnök: Miniszterelnök úr kivan szólni. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: T. ház! 0 felsége a birói hatalom gyakorlásáról, a nyugati vaspályáról és az első magyar-gácsországi vaspályáról szóló törvényeket legkegyelmesebben szentesitvén, van szerencsém azokat a t. háznak azon tiszteletteljes kérelemmel bemutatni, hogy kihirdetésöket elrendeln méltóztassék. Széll Kálmán jegyző (olvassa a birói hatálom gyakorlásáról, a magyar nyugati, ugy szintén a magyar-gácsországi mozdony-vasut kiépítéséről szóló szentesitett törvényeket.) Elnök: E három törvényczikkre vonatkozó szentesítését ő felségének hódoló tisztelettel fogadja a képviselőház. A szentesitett törvényczikkek azonnal át fognak küldetni a mélt. főrendekhez kihirdetés végett, mi végre szükséges lesz, a jegyzőkönyvet rögtön feltenni. Néhány perezre az ülést felfüggesztem. (Kis szünet múlva:) Széll Kálmán jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvet.) Elnök: Ha nincs észrevétel, (Nincs!) hitelesíttetik. A mai ülésnek egyéb tárgya nincs. Mintán a képviselőház hosszabb ideig üléseket tartani nem fog, az elnökség értekezvén a minisztériummal, annak idejében birlapilag fogja értesíteni a képviselő urakat a legközelebbi ülés idejéről; és igy nincs egyéb hátra, mint hogy ezen kis szünidőre az ülést bezárván, Isten áldását és jó egészséget kívánjak mindnyájunknak. (Lelkes felkiáltások: Éljen az elnök!) Az ülés végződik d. u. i'/ s órakor. KBPV. H. NAPLÓ 18M rí 1b