Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-47
47. országos ülés julisis 5. 1869. 491 módositvánvomat, mert az fölösleges; hanem, ha megmarad a központi bizottság szövegezése, mely igy szól: „az országgyűlés felhatalmazása alapján keletkezett rendeletek" , kénytelen vagyok a 3-ik bekezdéshez ragaszkodni, mely nélkül nem lennék képes az igazság ügyének rendes menetét fentartani. Horváth Döme előadó: T. ház! A központi bizottság részéről ki kell jelentenem, hogy ón az eredeti szöveghez ragaszkodom. Meg kell ugyanis jegyeznem, hogy, ha nem hagyatnék meg a „törvényerejű szokás" kivétele, akkor a törvényerejű szokás Simonyi Lajos b. ur indítványa folytán teljesen ignorálva lenne. Ragaszkodom pedig a központi bizottság szövegéhez nem csak azért, mert bár mennyire alítsuk azt, hogy ezen régi döntvények csak is a curiát kötelezték, és hogy azok legnagyobb része nincs érvényben; azért mégis tény, hogy egyes esetekben, nevezetesen az első bíróságaink által ma is zsinórmértékül tekintetnek. Legnagyobb súlya van pedig ennek a büntető eljárásnál: mert tudjuk, hogy büntető törvényeink 184:3-ig nem alapultak egyében, mint csak is a szokáson. Ha tehát ily tág tért adunk azon biróságainknak, melyek ma is nagyon tágan Ítélnek ós bíráskodnak, igen természetes, hogy még nagyobb zavart idézünk elő ez irányban. Ismerek törvényszékekket. melyek ma is nagyobb súlyt fektetnek az osztrák büntető jogra, mint a régi szokáson alapuló magyar eljárásra. (Közbeszólás jobbról: Dér hogy fektetnek!) Bocsánatot kérek, adatokra hivatkozhatom, és igen szívesen mutatok fel egyes ítéleteket is, állitásom indokolására. Ha tehát a régi szokásokat nem említjük a törvényben, hanem ignoráljuk, bizonyosan nagyobb zavart fogunk előidézni, mint a minő már most is létezik. Ennélfogva kérem a t. házat, méltóztassék a törvényerejű szokást a szövegbe felvenni. A mi pedig az igazságügyi miniszter ur indítványát illeti, megvallom, méltánylom azon aggályát, melynek ő kifejezést adott; de még ő ellenében is, mint előadónak kötelességem a bizottság szövegezését védelem alá venni és annak megtartását kérni. (Felkiáltások: Nem fogadjuk el!) Én szerintem a 18. §. legtávolabbról sem ezélozza azt, hogy visszaható erővel birjon, és csak is akkor, ha az visszaható erővel bírna, lenne szerintem szükség az indítványozott pótlásra. Méltóztatik tudni, hogy az országbírói értekezlet határozatai elfogadtatván az országgyűlés által, a fejedelem szentesítése után érvényre emeltettek, tehát az ősiségi nyílt parancs, az örökösödési rend, valamint a telekkönyvi intézmény is. En tehát azt hiszem, akár fejezzük azt ki törvényben, akár nem, esze ágában sem lesz valamely bírónak, vagy ügyvédnek az, hogy az országgyűlés határozata által megerősített rendeleteket érvényteleneknek tekintse. Én megvallom, hogy mint előadó köteleségémhez képest, kénytelen voltam a központi bizottság szövegezését védelem alá venni. (Maradjon az eredeti szöveg!) Simonyi I^ajos b.: T. ház! Az igen t. I miniszter ur nyilatkozata folytán saját indítványomat. . . . (Fölkiáltások jobbról: Nincs szava!) Elnök: T. ház! Ha képviselő ur — a mint látszik — saját módositványát vissza veszi, akkor van joga szólani. Simonyi lajos b.: T. ház! Az igazságügyiminiszter ur késznek nyilatkozván arra, hogy módositványomat elfogadja, azon esetben. ha a minisztérium által előterjesztett eredeti szakasz megtartatik : én ebbe teljes készséggel bele nyugszom. (Atalános helyeslés.) Horvát Boldizsár igazságügyin!niszter: Akkor a §. igy fogna szólani: „A birák a törvényes és a törvényes alapon keletkezett és kihirdetett rendeletek szerint és a törvényerejű szokás szerint tartoznak eljárni és ítélni. Rendesen kihirdetett törvények érvényét kétségbe nem vonhatja, de a rendeletek törvényessége felett egyes jogi esetekben a bíró itél." Elnök x Tudjuk, hogy a t. miniszter ur és a központi bizottság közt érintkezés és közeledés történt; de a szöveg megállapítása felett a t. háznak kell határozni. Méltóztassanak ezt azonban elébb megérteni. (Halljuk!) A miniszter ur. a központi bizottság szerkezetét mellőzve, vissza megy az eredeti szövegre, a mint az itt elő is terjesztetett, s ha azt a t. ház kész elfogadni, akkor az igazságügyiminiszter ur Simonyi Lajos b. módositványát maga részéről is elfogadja. Ha már most szorosan a szabályok szerint akarunk eljárni, a kérdés most az: elfogadja-e a ház a központi bizottság szerkezetét vagy nem? (Nem!) Ennek következtében most az lesz a kérdés : elfogadja-e a t. ház az eredeti szöveget*? melyet kérek még egyszer felolvasni. Bujanovics Sándor jegyző (felolvassa.) Elnök: Tehát a második kérdés lesz: elfogadja-e a t. ház az eredeti szöveget azon hozzáadással, melyet Simonyi Lajos b. képviselő ur indítványozott? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Következik a 19-ik, most már 20-ik §. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 19. %-t.) Horváth Döme előadó : A központi bizottságnak e §-ra nincs észre vétlee. Elnök: Méltóztatnak a 19-ik §-ra nyilatkozni. Vagy méltóztatik elfogadni ? (Elfogadjuk!) Simay Gergely: En ezen §-ra nézve csak azt jegvzem meg, hogy az minden logikai 62*