Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-11
11. országos ülés május 13. 1868. 75 társam Ghyczy Ignácz ur ép most terjesztette elő, hogy a múlt országgyűlés naplóit még nem kapták meg a képviselők: annak okából bátor vagyok az elnök urat — mert a minisztérium, bármily hatalmas legyen is, ez iránt nekem orvoslást nem adhat — felkérni, méltóztassék nyilatkozni a felett, mikor fogjuk megkapni a 1868-ki naplót? mert ezt eddig magam sem kaptam meg. Elnök: Azt ép oly kevéssé vagyok képes tenni, mint közülünk bárki más: mert az „Athenaeum"-féle nyomda vezetőjének Greguss Ágost naplószerkesztő úrhoz intézett levelében az mondatik, hogy, ha a correcturák gyorsan megtörténnek és a hátralék 30 — 36 ivnél többet nem tesz, május végére megjelenhetik. (Derültség.) így, azt hiszem, nem marad egyéb hátra, mint a nyomdászt perbe fogni, a mi a szerződés szerint lehetséges. (Helyeslés.) Bónis Sámuel: Én azt hiszem, t. ház, hogy az előbbi szerződésben benfoglaltatott, miszerint, ha a nyomdász kötelességét nem teljesiti, a képviselőház az ő költségén nyomathatja az illető íveket. Kívánom, hogy az elnökség e szerint járjon el. (Helyeslés.) Kovách László: Bátor vagyok pár szóval felvilágosítani a t. házat, hogy a nyomdász nem egészen volt oka annak, hogy nem teljesítette azt, mit teljesítenie kötelessége lett volna. Az országgyűlés bevégezte után annyira megszaporodott minden munka, hogy munkás kezek hiánya miatt, minden munka, a legnagyobb szorgalom mellett is, megakadt. Az igazság érdekében kellett e tekintetben felszólalnom. Továbbá a képviselőház határozatánál fogva a napló íveit a naplóbírálók megvizsgálása előtt kiadni nem lehet. Ez is hátráltatta a kérdéses naplók megjelenését. (Zaj.) Somossy Ignácz: Kovách László képviselő ur beszédének második része bizonyosan nem biztos tudomáson alapúi, mert panasz Greguss Ágost szerkesztő úr részéről nem tétetett az iránt, hogy azok, kik általam, mint a naplóbiráló bizottság elnöke által felkérettek, hogy folyton osan itt maradnának, mig a vizsgálatot be nem végzik, munkálkodásukat be nem. végezték, vagy azzal késtek volna. Arra nézve, hogy tudom, hogy a naplóbirálók teljesítették kötelességöket, bátorkodom azt is felhozni, hogy mikor mint volt képviselő vártam a naplót és hónapok elmulta után nem kaptam, kérdést intéztem Greguss úrhoz, hogy mi az oka az elmaradásnak? és ő egyenesen csak azon okkal takaródzott. . . . (Fölkiáltások: Tehát takaródzott!) Hibásan mondom, nem takaródzott, hanem azt adta elő, hogy a nyomdász nem készíthette el. Elnök: Méltóztassék megnyugodni. A mit mint elnök tehetek, jövőre nézve bizonyosan megteszek mindent, hogy a napló teljes pontossággal jelenjék meg. Irányi Dániel: Bocsánatot kérek, hogy daczára az előre haladt órának egy uj tárgyra vagyok kénytelen felhívni a t. ház fig} r elmét. (Ünnep után!) Azon esetre, ha a válasz-felirat tárgyalásáig a t. ház ülést kivan tartani, nem szólok; de ha nem, szükséges, hogy egy tárgy iránt most történjék intézkedés. A hírlapi tudósítások tárgyában beadott jelentés nincs napirendre kitűzve, pedig múlhatlanul szükséges, hogy ezen ügy most eldöntessék. A hírlapok eddig kivonatokat kaptak az illető gyorsírói főnöktől; de ő kijelentette, hogy csak a válaszfelirat tárgyalásáig szándékozik folytatni ; azontúl elvárja a hírlapoktól, hogy más módon gon| doskodjanak. Ezen mód elő van adva a jelentésben, mely tárgyalásra vár. Azt gondolom, ezen jelentést szükséges tárgyalás alá venni, ha a ház különösen a válasz-felirat feletti tárgyalások nyilvánosságáról kellőleg gondoskodni kivan. Elnök: Holnap délelőtt (Felkiáltások: Ünnep van! Holnap, holnap! Ünnep után szerdán !) A zajban nem tudom kivenni a ház kívánságát. Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, és felállani azok, kik holnap kívánják a tárgyalást. Tisza Kálmán: En átlátom, hogy szükséges e tárgy felett tisztába jönni a válasz-felirati vita megkezdése előtt; de azt is óhajtom — miután a tárgy fontosabb, mintsem első pillanatra látszanék — hogy ne olyankorra tűzzük napi-rendre, mikor előre láthatólag a háznak nagyon kevés tagja lesz jelen. En tehát sem holnapot, sem ünnep utáni szerdát, hanem ma délután öt órakor tartandó ülésre kívánom kitüzetni. Ivánka Zsigmond: Készemről igen méltánylom azon indokokat, melyeket *az előttem szólott képviselő ur felhozott; de nem kívánom sem a holnapot, sem délutánt, hanem épenaczél elérése végett ünnepek utáni csütörtökre óhajtanám kitüzetni, mert akkor teljes számmal leszünk jelen. (Holnap! Holnap!) Elnök: A bizottság javaslata már régen ki van nyomva, méltóztassanak intézkedni. (Holnap! Most, most!) Majláth István jegyző: (olvassa a bizottság jelentését 1 ). Kovách László: T. ház! Bátor vagyok egy kis körülményre figyelmeztetni a t. j házat, t. i. arra, hogy én az épen felolvasott | jelentésben foglalt első módozat mellett nyilat| kozom, azon kis észrevétellel, hogy ama kis kőnyomda, mely a jelentés szerint a gyorsiroda rendelkezésére bocsáttatnék, annyira gyöngén van fölszerelve, hogy csupán egyes apró röpiveknek 1) Lásd az Irományok 4-dik számát. 10*