Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-21
21. országos ülés június 1. 1869. 30? mint az országgyűlésen felszólalni ellenök ós bepanaszolni őket ő felségénél. De a parlamentális kormány e tekintetben is lényegesen különbözik előbbi állapotainktól. Most a közigazgatásban elkövetett visszaélések iránt interpellálhatjuk a minisztériumot — és ezen joggal, úgy látszik, a tiszt. képviselők nem igen gyéren élnek ; törvénysértések miatt bizalmunkat vonhatjuk el tőle; vád alá helyeztetését követelhetjük. Es ez magától az országgyűléstől függ. Tehát az országgyűlés nem szorult arra, hogy egyes esetekért panaszt emeljen a felség előtt : a bajt törvényes hatalmával orvosolhatja. Nem látom tehát sem helyét, sem idejét a válaszfelirati vita alkalmával ily vádak és panaszok tárgyalásának. Meg fog a kormány ezekre felelni annak rendje szerint, és ugy hiszem igazolni fogja magát; de nem látom helyesnek, hogy ezt bármi tekintetben a válaszfelirattal összeköttetésbe hozzuk. Az eddigi vitatkozásokban részünkről sokan felszólaltak az ellenfél okai és előadásai ellen és megezáfolták azokat és én sem ujabbakat, sem fontosabbakat felhozni nem tudnék. Bocsánat, ha már is hosszadalmasabb voltam, mint lenni óhajtottam. (Halljuk! Halljuk!) Elegendőnek tartom szavaimat azzal végzeni, hogy a bizottság felirati javaslatát pártolom és óhajtom, hogy a többség mielőbb szavazással határozzon a kérdés felett és vessen véget a már ugy is hosszura terjedt vitatkozásoknak. (Elénk éljenzés a jobb oldalon.) Mocsáry Lajos : Tisztelt ház! (Szavazzunk! Szavazzunk!) Tapasztalván, hogy a ház figyelme valóban fogyatkozóban van, igen röviden fogok szólani. (Szavazzunk! Zaj.) Elnök : Méltóztassanak a t. képviselő urak leülni, vagy a kinek nem tetszik, hagyja el a termet. (Helyeslés.) Mocsáry Lajos: Végig tekintve a lefolyt felirati vitán, engem sajátságosan lepett meg azon körülmény, t. ház, hogy a t. túlsó oldalnak szónokai majdnem kivétel nélkül kijelentették azt. hogy a fenálló közjogi kiegyenlítést, és nevezetesen annak magvát, a delegatiót, egyátalában nem tartják valamely tökéletes intézménynek. Ha végig tekintünk a történelmen, azt tapasztaljuk, hogy valahányszor egy nagy eszme vétetik alkalmazásba, mindannyiszor nem csak hogy erősen ragaszkodnak hozzá annak szerzői, de valóságos fanatismussal szoktak rajta csüggeni. Egészen ellenkezőt látunk a jelen esetben, mert, mondom, majdnem kivétel nélkül mindazok, kik e tárgyban nyilatkoztak, kijelentették, hogy azt valamely absolut jó, vagy épen tökéletes intézménynek maguk sem tartják. Van még egy más meglepő körülmény is, az t. i. hogy valahányszor ily nagy mű jött létre, nevezetesen saját nemzetünk közjogi történelmében is, az mindenkor nagy benyomást gyakorolt magára az ellenfélre is, mindenkor bizonyos szélcsend szokott volt utána beállani. Egészen ellenkezőt látunk a jelen esetben e tekintetben is : mert az ellenzék ez alap ellen nem csak hogy el nem hallgatott a mű létrejövetele után, de, a mit tagadni, ugy hiszem, a túlsó oldal sem fog, napról napra növekszik. Nem kell egyébre hivatkoznunk e tekintetben, t. ház, mint a választások eredményére, mely világosan mutatja állitásomnak alapos voltát. Ugy hiszem, méltán lehet következtetni már ezen jelenségekből is, hogy ezen kiegyenlítési műnek hosszú életet jövendölni alig lehet. Annál meglepőbb azon ellenmondás, hogy daczára annak, miszerint a t. jobb oldal tagjai sem tartják ez egyezményt valami tökéletesnek, mégis ugy kívánják azt tekintetni, mint véglegest, sőt keresztül akarják azt vinni minden tekintetben ugy, mint egy valóságos rendszert. Mutatja ezt a jobb oldalnak és kormánynak egész magatartása ; nevezetesen azon eljárás, melyet az úgynevezett belügyi reformok tekintetében követ. Ha tekintetbe veszszük ezen reformok minőségét, azt találjuk, hogy azok nagy mértékben eltérnek azon fogalomtól, melyet mi eddig rendesen a reformokhoz csatolni szoktunk. Ezen reformok legtöbb pontja nem olyan, mint a milyeneket Pest városának előttem szólott nagyérdemű képviselője méltóztatott említeni ; hanem egyenesen közjogunknak bélágyi téren való átalakítását és az államjogi kiegyenlítéshez való idomitását czélozzák. Ám tekintsük a czélba vett reformokat, melyek mint legfontosabbak tűnnek elő, melyeknek keresztülvitelében különös nyugtalanságot és türelmetlenséget tapasztalunk a túloldalon. A trónbeszédből magából világosan kitetszik, hogy a megyei autonómia, ha nem is megsemmisíttetni, de mindenesetre nagy mértékben korlátoltatni szándékolta tik. Mert nem híjában folytat a trónbeszéd valódi polémiát a múlt hagyományai ellen, melyek nem az absolutisarasnak, nem a szolgaságnak, hanem egy ezredéves alkotmányos szabadságnak hagyományai, s nem hijába czéloztatik az alsó bíróságok szervezetének már előleges keresztülvitele; hanem azért, hogy a megyei autonómián már rés lövessék s egy helyrehozhatlan halálos döfés intéztessék. Hasonlót következtethetünk más tárgyakban is, mert az előzményekből alig lehet egyebet következtetni, mint hogy ezen úgynevezett reformok által korlátoztatni szándékoltatik egy lényeges alkotmányos szabadság, t. i. az egyesü39*
