Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-20

20. országos ülés május 31. 1869. 275 mostani ellenzék, midőn többségben volt, mégis leszavaztatta magát. Mi e bajtol most meg akar­juk őket menteni. (Derültség.) Én a bizottság által beadott válaszfelirati javaslatot pártolom és elfogadom. (Helyeslés a jobb oldalon.) Zlinszky György: T. ház! (Felkiál­tások: Eláll!) Nem akarom a háznak már eddig is kifárasztott figyelmét előadásommal untatni, csak röviden fogom indokolni, hogy én a négy benyújtott válaszfelirat közöl azon feliratot foga­dom el és ajánlom, melyet Tisza Kálmán ur barátunk nyújtott be, mert azt mind szerkezetére, mind tartalmára nézve legalkalmasabbnak tartom, hogy válaszfeliratul szolgáljon a trónbeszédre. A bizottság által benyújtót válaszfeliratot nem pártolhatom, mert az igen sok tárgyat érin­tetlenül hagy, melyek a trónbeszédben fölemlit­tetnek, pedig az illem és az ily válasz természete magával hozza, hogy mindazon tárgyak, melyek a trónbeszédben mege'rintetnek, a válaszfeliratban érintetlenül ne hagyassanak; mert valamint szük­séges, hogy a válaszfelirati vita híven tükrözze vissza a pártok állását, ugy szükséges, hogy a trónbeszédre adott válaszfelirat, a többség néze­tét minden egyes kérdésben előtüntesse ; mert a válaszfeliratból szokta magát a kormány tájé­kozni az egyes kérdések tekintetében, és ebből szokott a kül és belföldi sajtó utján a nagy kö­zönség is tudomást nyerni. De nem pártolhatom szerkezetére nézve sem, mert igen átalános phrazisokban szól, melyek nem határozottak. Ilyennek tartom azon phrazist is, hogy „szem előtt tartva a rend és szabadság soha el nem választható érdekeit." Ezen phrazist hangoztatta minden absolut kormány akkor, midőn a szabadság rovására ren­deleteit érvényesíteni akarta, ezen phrázis benne volt a Bach és Haynau-féle rendeletek mindeni­kében. Renddel és szabadsággal indokoltatott ezek idejeben is minden megszorító rendelet, az akasz­tástól kezdfe, egész a magyar kalapot viselőknek a vésztörvényszék élé állításáig. De nem pártolhatom továbbá azért sem, mert némely kitételei igen határozatlanok és két­értelműek; nevezetesen azon mondat, hogy „tisz­teletteljes kegyelettel vagyunk mi hazánk múltja iránt, de oly intézményekhez, melyek hajdan hasznosak, sőt szükségesek is lehettek, minden kegyelet mellett sem akarunk ragaszkodni.'' Ezekkel azon intézményeknek nem módosítása, hanem eltörlése van jelezve, és azon intézmény, melyről itt szó van, megnevezve sincs. Lehet ez alatt érteni a felsőházat, a szent széket, a vá­lasztási törvénveket; de én akarom az alatt ér­teni a királyi biztosokat is. Attól félek azonban, hogy ezen szavakkal a megyei intézvény értetett, és ha igen, akkor ily nagy fontosságú kérdés megérdemelte volna, hogy a gyermek saját ne­vén neveztessék. De nem nevezték meg, mert tudták, hogy a nemzetben él annyi kegyelet a megyei intézvény iránt, hogy habár az 1848. 16. t. § értelmében annak módosítását és a fe­lelős kormánynyal való összhangzásba hozatalát nagyon óhajtja: annak eltörlésébe beleegyezni nem fog. Én attól félek, a ház a megyei intéz­vény kérdését nem fogja ex professo tárgyalni, hanem csak ugy per tangentem; attól félek, hogy lassankint szét fogják szedni, meg fogják koppasz­tani, mint a baromfit szokták, és azután fogják tálalni. (Derültség.) Ez eszembe juttatja a következő esetet: 1838-ban, a midőn a vizára­data Pest városának nagy részét ellepni fenye­gette, a városi tanács töltés felhordását rendelte el, a mely töltés el is készült a sóháztól egész a Zrínyiig, a midőn más érdekeknek befolyása alatt másik töltés felhordása rendeltetett el. De a városi tanács soha sem merte indítványozni, hogy az előbbi töltés elhordassék, mert attól félt, hogy feleletre vonatik azért, hogy miért hordatta azt oda. De akár hol volt szükség földre avagy töltésre, titkos utasítás folytán ezen töltésből hordattak el szekerenkint. Ilyen eljá­rástól félek én a megyei institutiót illetőleg; félek, hogy egyenes eihordatását nem fogják decretálni, hanem lassankint szét fogják hordani. A pénzügyminiszter ur a múlt szakban az adó­kivetésére és behajtására vonatkozó törvényben a miniszteri hivatalnokoknak adott befolyás által már néhány szekérrel elhordatott ama töltésből; a törvénykezésnek a közigazgatástól való elvá­lasztása által szintén elhordatni szándékoltatik a töltés fele; azután jön a közmunka és közleke­dési miniszter ur, az utakat és a közmunkát prae­tendálja a maga részére, végre a mi még fen­marad, azt a belügyminiszter ur a közbátorság fentartásának czime alatt fogja magának köve­telni. Azután fognak majd a megyei rendezéshez exprofesso kezdeni, akkor, midőn nem lesz ren­dezni való, hasonlóan azon nagy uradalomhoz, melynek rendezéséhez akkor láttak komolyan,.a midőn annak */io része idegen kezek közt volt. Én tehát azon válaszfelirati javaslatot, me­lyet a bizottság készített, nem pártolhatom. Még néhány észrevételt akarok tenni^ külö­nösen Kautz képviselőtársunknak azon beszé­dére, melyben, nem tudom, hogy statusférfiui vagy államgazdasági tudományát bámuljam-e job­ban, avagy azon bátorságot, melylyel a bal oldal vezérférfiainak minden állítását, minden érvöket összezúzni vélte. Nevezetesen a többek között azt mondotta, hogy Máriássy Béla (Derültség. Felkiáltások: Ez is vezérférfiu?) azt állította, miszerint fél az idegen 35*

Next

/
Thumbnails
Contents