Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-20
20. országos ülés május 31. 1869. 275 mostani ellenzék, midőn többségben volt, mégis leszavaztatta magát. Mi e bajtol most meg akarjuk őket menteni. (Derültség.) Én a bizottság által beadott válaszfelirati javaslatot pártolom és elfogadom. (Helyeslés a jobb oldalon.) Zlinszky György: T. ház! (Felkiáltások: Eláll!) Nem akarom a háznak már eddig is kifárasztott figyelmét előadásommal untatni, csak röviden fogom indokolni, hogy én a négy benyújtott válaszfelirat közöl azon feliratot fogadom el és ajánlom, melyet Tisza Kálmán ur barátunk nyújtott be, mert azt mind szerkezetére, mind tartalmára nézve legalkalmasabbnak tartom, hogy válaszfeliratul szolgáljon a trónbeszédre. A bizottság által benyújtót válaszfeliratot nem pártolhatom, mert az igen sok tárgyat érintetlenül hagy, melyek a trónbeszédben fölemlittetnek, pedig az illem és az ily válasz természete magával hozza, hogy mindazon tárgyak, melyek a trónbeszédben mege'rintetnek, a válaszfeliratban érintetlenül ne hagyassanak; mert valamint szükséges, hogy a válaszfelirati vita híven tükrözze vissza a pártok állását, ugy szükséges, hogy a trónbeszédre adott válaszfelirat, a többség nézetét minden egyes kérdésben előtüntesse ; mert a válaszfeliratból szokta magát a kormány tájékozni az egyes kérdések tekintetében, és ebből szokott a kül és belföldi sajtó utján a nagy közönség is tudomást nyerni. De nem pártolhatom szerkezetére nézve sem, mert igen átalános phrazisokban szól, melyek nem határozottak. Ilyennek tartom azon phrazist is, hogy „szem előtt tartva a rend és szabadság soha el nem választható érdekeit." Ezen phrazist hangoztatta minden absolut kormány akkor, midőn a szabadság rovására rendeleteit érvényesíteni akarta, ezen phrázis benne volt a Bach és Haynau-féle rendeletek mindenikében. Renddel és szabadsággal indokoltatott ezek idejeben is minden megszorító rendelet, az akasztástól kezdfe, egész a magyar kalapot viselőknek a vésztörvényszék élé állításáig. De nem pártolhatom továbbá azért sem, mert némely kitételei igen határozatlanok és kétértelműek; nevezetesen azon mondat, hogy „tiszteletteljes kegyelettel vagyunk mi hazánk múltja iránt, de oly intézményekhez, melyek hajdan hasznosak, sőt szükségesek is lehettek, minden kegyelet mellett sem akarunk ragaszkodni.'' Ezekkel azon intézményeknek nem módosítása, hanem eltörlése van jelezve, és azon intézmény, melyről itt szó van, megnevezve sincs. Lehet ez alatt érteni a felsőházat, a szent széket, a választási törvénveket; de én akarom az alatt érteni a királyi biztosokat is. Attól félek azonban, hogy ezen szavakkal a megyei intézvény értetett, és ha igen, akkor ily nagy fontosságú kérdés megérdemelte volna, hogy a gyermek saját nevén neveztessék. De nem nevezték meg, mert tudták, hogy a nemzetben él annyi kegyelet a megyei intézvény iránt, hogy habár az 1848. 16. t. § értelmében annak módosítását és a felelős kormánynyal való összhangzásba hozatalát nagyon óhajtja: annak eltörlésébe beleegyezni nem fog. Én attól félek, a ház a megyei intézvény kérdését nem fogja ex professo tárgyalni, hanem csak ugy per tangentem; attól félek, hogy lassankint szét fogják szedni, meg fogják koppasztani, mint a baromfit szokták, és azután fogják tálalni. (Derültség.) Ez eszembe juttatja a következő esetet: 1838-ban, a midőn a vizáradata Pest városának nagy részét ellepni fenyegette, a városi tanács töltés felhordását rendelte el, a mely töltés el is készült a sóháztól egész a Zrínyiig, a midőn más érdekeknek befolyása alatt másik töltés felhordása rendeltetett el. De a városi tanács soha sem merte indítványozni, hogy az előbbi töltés elhordassék, mert attól félt, hogy feleletre vonatik azért, hogy miért hordatta azt oda. De akár hol volt szükség földre avagy töltésre, titkos utasítás folytán ezen töltésből hordattak el szekerenkint. Ilyen eljárástól félek én a megyei institutiót illetőleg; félek, hogy egyenes eihordatását nem fogják decretálni, hanem lassankint szét fogják hordani. A pénzügyminiszter ur a múlt szakban az adókivetésére és behajtására vonatkozó törvényben a miniszteri hivatalnokoknak adott befolyás által már néhány szekérrel elhordatott ama töltésből; a törvénykezésnek a közigazgatástól való elválasztása által szintén elhordatni szándékoltatik a töltés fele; azután jön a közmunka és közlekedési miniszter ur, az utakat és a közmunkát praetendálja a maga részére, végre a mi még fenmarad, azt a belügyminiszter ur a közbátorság fentartásának czime alatt fogja magának követelni. Azután fognak majd a megyei rendezéshez exprofesso kezdeni, akkor, midőn nem lesz rendezni való, hasonlóan azon nagy uradalomhoz, melynek rendezéséhez akkor láttak komolyan,.a midőn annak */io része idegen kezek közt volt. Én tehát azon válaszfelirati javaslatot, melyet a bizottság készített, nem pártolhatom. Még néhány észrevételt akarok tenni^ különösen Kautz képviselőtársunknak azon beszédére, melyben, nem tudom, hogy statusférfiui vagy államgazdasági tudományát bámuljam-e jobban, avagy azon bátorságot, melylyel a bal oldal vezérférfiainak minden állítását, minden érvöket összezúzni vélte. Nevezetesen a többek között azt mondotta, hogy Máriássy Béla (Derültség. Felkiáltások: Ez is vezérférfiu?) azt állította, miszerint fél az idegen 35*
