Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-14
14. országos ülés május 22. 1869. 13 7 példája szerint is a kormánytól teljesen független állapotban kívánatos szervezni. Bizonyosan mindnyájan osztozunk ő felsége óhajtásaiban és érzelmeiben arra nézve, hogy Horvát- és Tótország követei és lakosai irányában ezen ország részéről annyiszor és főképen ezen teremben kifejezett örömet és barátságos indulatot tovább is fejleszszük. Meg vagyok győződve, hogy részökröl ők is ezt fogják tenni; de más oldalról, meg vallom, óhajtanám azt is, hogy valamint Magvarorszáo: a maga részéről mindent teljesített, sőt tulment azon elven, melyet, véleményem szerint, mint főszempontot, meg kellett volna őriznie, t. i. a törvényhozás egységét, de más részről az lett volna várható Horvátország érdemes követeitől, a mi igen szeretett barátainktól, hogy azon kérdésben, mely bennünket tőlük elszakaszt, t. i. Fiume visszacsatolása iránt, nem állítanának fel oly jogokat, oly igényeket, melyek mind Magyarország alkotmányos jogaival, mind az illető lakosság kivánabnaival merőben ellenkeznek. (Helyeslés bal felől.) T. ház! bocsánatot kérve, hogy oly sokáig veszem igénybe íigyelmöket, áttérek már most azon válasz-feliratra, melyet érdemes barátom Pulszky Ferencz ur a többség részéről nyújtott be (Halljuk!) Sokszor hallottam, és pedig épen az ő részéről, az alkotmányos szokásokat, a parlamenti formákat felemlittetni, és megvallom, aem mellőzhetem el hallgatással azt, hogy ezen felirati javaslat keletkezése a legnagyobb ellentótben áll minden parlamentalis formával. Nem hiszem, hogy legyen oly legislatió, mely minden alkotmányos princípium ellenére, oly fontos tárgyban, melyre nézve az ellenzék a többséggel nem ért egyet, és akkor, midőn 9 tag küldetik ki ily tárgyban javaslat készítésére, mondom, nem hiszem f hogy valamely legislatió ily esetben kirekesztette volna az ellenzéket az ily fontos tárgyban kiküldött bizottság köréből. (Élénk helyeslés bal felől.) Én ezt nem csak antiparlamentalis, de valóságos anticonstitutionalis eljárásnak nyilatkoztatom ki. {Elénk helyeslés bal felől.) Nekem különben, a mi ezen javaslatnak lényegét illeti, először is azon kifogásom van, hogy nem járt el azon őszinteség ösvényén, a mely akkor, midőn a fejedelemhez szólnak alattvalói, pedig mi is alattvalók vagyunk — kötelességük. Azt hiszem, midőn a felirati javaslatban szó van arról, hogy a közjogi tárgyak elintézése után hajlandók vagyunk a módosítások és javítások terére lépni, rendén lett volna nem ignorálni az ország valódi állapotát: mert bár ott a másik oldalon jogosan állithatják, hogy a közösügyi alap bir a többség helyeslésével, mégis m eg kellett volna említeni azon körülményt, KÉPV. H. NAPLÓ. 1844. 1. hogy az országnak, a nemzetnek egy nevezetes része azzal megelégedve nincs e's általa jogait csonkítva látja. Csak ez lett volna őszinte méltányos eljárás. Van ezen válaszfelirati javaslatban egy szakasz, mely, véleményem szerint ősi szabadságunkat veszélylyel fenyegeti, és melyre én bátor vagyok a nemzet figyelmét felhirai (Halljuk!). ,,Kegyelettel tiszteljük — azt mondja a javaslat — hazánk múltját és annak emlékeit, de oly intézményekhez, melyek hajdan korszerűek és szükségesek lehettek, most azonban az ország közjavát, felvirágzását és alkotmányos fejlődését gátolhatnák meg, még e kegyelet mellett sem fogunk ragaszkodni." Hiszen világosan értjük, hogy ez a megyei szerkezet ellen van intézve, (Ellenmondások jobb felől: A felsőház! Szentszékek!) azon szerkezet ellen, melyet az 1848-diki törvények is szabadságunk védbastyájának neveztek. Mindenki elismeri annak szükségét, hogy annyi bonyodalom, annyi jogfelforgátás után szükséges ezen tárgyat tisztába hozni. De én részemről legalább e tekintetben is megmaradok az 1848. törvény nyomán és nem a jogokra nézve kívánom szerkesztetni, átváltoztatni a megvet, hanem kívánom rendeztetni, szerveztetni a tényezőkre nézve, (Elénk helyeslés bal felől.) kivánom kijelöltetni és meghatároztatni azt, hogy kik gyakorolják azon jogokat, melyek régi törvényeink értelmében a megyét megilletik (Helyeslés bal felől). Most azon ponthoz érek, t. ház, ahol szükséges kijelentenem, hogy a beadott válaszfelirati javaslatok közöl, melyikre fogok szavazni. Én megvallom és e tekintetben bocsánatot kérek mellettem ülő társaimtól, én fájdalommal tekintek az ellenzék állására, fájdalommal látom, hogy magában az ellenzékben kölcsönös czáfolatok idéztettek elő, noha, léteznék bár több töredék, akkor, midőn ily fontos tárgyról van szó, az ellenzéknek, mely számra úgyis gyenge, legalább energiára és összetartásra erősnek kellene lennie (Helyeslés a szélső bal oldalon.). Tisztelem és szeretem érdemes barátaimat, kik az ellenzék élén állanak, és azt hiszem, hogy az ország közvéleménye is elismeri az ő önzéstelen buzgó fáradozásaikat, a múlt három évi országgyűlés folyama alatt; de én azt gondolom, hogy valamint minden küzdtéren, a csatamezőn ugy. mint a politikai arénán a. győzelem, a nyereség dicsősége főleg a vezéreket illeti, ugy a hiány a veszteség vádja is, bár sokszor ártatlanul, leginkább a vezérekre nehezül. En ugy hiszem, inkább állott volna az ellenzék vezéreinek kötelességében, ezen tárgyban magához csatolni a szélső töredéket, mint a szélső töredéknek kérni az ellenzék soraiba való befbífadtatását, mert a szélső ellenzéknek mindig szabad extravagálni. (Atalá18