Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-14

14. országos ülés május 22. 1869. 131 vonakodott : még pedig — hogy ne csak itthon olvashassák, hanem külföldön is, — hát németül. Csak Kaposvár elbukott követjelöltje —s én mint loyális ellenfél, örülök, hogy e bőkot egy jobboldalinak tehetem — mondom, csak Kaposvár elbukott követjelöltje emelkedett azon államférfiúi magaslatra, honnan az alkotmányos mozgalmakat tekinteni kell s bukását Tacitus szépen alkalmazott szavaival fogadta: Malo periculosam libertatém, quam quietum gjervitium. Igen, uraim! az alkotmányos életnek, mint a tengernek hullámzani, sőt néha viharozni is kell, különben bizony pocséta lesz belőle! Nem fogok a t. ház szíves türelmével sokáig visszaélni, de engedjék meg nekem, hogy a kegyelmes királyi leirat egyik szakaszára, mely a sajtótörvények revisióját érinti, némi megjegyzéseket tehessek. A kegyelmes leiratot természetesen én is a kormány exposéjának tekintem, s megvallom, hogy a sajtótörvények tervben levő szabályzása, a mely törvények ellen legalább is nem panaszkodtunk, némi gyanúval tölt el, hogy a szabályzás nem épen a sajtószabadság előnyére fogna történni. Pedig maguk, az 1848-diki sajtótörvények sem mondhatók eléggé szabadelvűeknek, sőt e törvényeket nagyon szigorúaknak kellene tartanunk, ha paragrafusait az esküdtszékek eléggé nem áldható intézménye nem enyhítené. 1848-ban e törvényeket meg is égették, a mit én egyébiránt korántsem argumentum gyanánt hozok fel, mert hisz a jó törvényeket is meg lehet égetni s az utczai tumultusoknak barátja nem vagyok; de kétségtelen, hogy azon paragrafusok betűi szerint már régen minden magyar journalístának börtönben kellene ülni s a büntetések fokozatai oly szigorúak, hogy én részemről mint esküdt, mindig habozva mondanám ki a „vétkeset, attól tartva, hogy a biróság ítélete az elkövetett vétségnél sokkal jelentékenyebb leend. Annál nagyobb örömmel üdvözlöm Tisza Kálmán föliratában azon szakaszt, mely a sajtót nem csak szellemi, hanem anyagi terheitől is föl akarja szabadítani. Igen, uraim, a hirlapbélyeg nem más, mint anyagi korlátozása a sajtószabadságnak. A múlt országgyűlésen tettem ennek eltörlésére nézve indítványt, indítványom azonban, noha csak 20 szótöbbséggel, leszavaztatott. És e leszavaztatás, mint döntő körök hozzám szivárgott nyilatkozataiból értesültem, korántsem államgazdászati szempontból történt, mert hisz — a kezelési költségeket leszámitva — az egész hirlapbélyegjö vedelem nem több, mint a mennyivel négy öt darab excancellár pensióját lehet fedezni; hanem történt azon félelemből, hogy majd nagyon tiszaporodnak a hirlapok. Ez pedig nem egyéb, mint a polgárosodástól való félelem. Francziaország egyik legnagyobb szelleme, Laboulaye, irta legközelebb: akarod tudni, hogy egy nép a civilizatiónak milyen fokán áll? . . . számláld meg hírlapjait s ebből bizton fogsz következtethetni. Nem is a hirlapok számától félnek sokan, hanem ezeknek rakonczátlankodásától s a butaság azon különös közlékenységétől, mely gyakran tanítani akar, midőn még maga sem tanult semmit ; de ez még tévesztettebb félelem.: rövid ideig tobzódhatik ugyan a rakonczátíanság és értelmetlenség, de mint mindennek a világ erkölcsi rendszerében, ugy a sajtó terén is csak annak van állandósága, a mi jó, tiszta, igaz és becsületes. Én attól tartok uraim, hogy a hirlapbélyeg eltörlésében is megelőznek bennünket a lajtántuliak; ők az emberi testről is előbb vették le a íealjasitó rablánczokat mint mi, és én félek, hogy a lélek íánczait is előbb fogják levenni. Szeretjük mi uraim a reformokat, csak az a baj, hogy nálunk a reformok gyümölcseinek nem elég megérni, hogy azokat leszakaszszuk, hanem valósággal meg kell rothadniok, hogy aztán — mint az emancipatio kérdése is — maguktól az ölünkbe hulljanak; nálunk a reformkérdéseket addig húzzák, halasztják, hogy azok utoljára nem is a haladás, hanem a nemzeti becsület kérdései lesznek. Es most, tisztelt ház, bezárom beszédemet, annál inkább, mert a jegyző uraknál láttam, hogy: longus post me ordo loquentium, s Tisza Kálmán t. képviselőtársam föliratára szavazok. (Helyeslés bal felől.) Horváth Döme: T. képviselőház! Ha valamely idegen a ház asztalán fekvő válaszfeliratok sokaságából fogna az ország helyzetére következtetni: ugy bizonyosan akaratlanul is azon gondolatra jutna, hogy ez ország vagy felette boldog, vagy felette szerencsétlen. Vagy felette boldog, mert íme! az egybegyűlt képviselők, a haza atyjai, jóllehet a fejedelem által az ország alkotmányos átalakítására falat kenyérként Bzükséges reformtörvények hozatalára lettek bizalomteljesen felhíva, mindamellett három rendbeli válaszfelirataikban mindenekelőtt legsürgősebbnek csak is azt találták, hogy a reform törvényeket egy kissé elodázzák, azoknak meghozatalát egy kissé később ejtsék, hogy azok helyett inkább, bárha talán az által meddő vita fogna is eloidézteni, bárha egyelőre a kedvező eredményben ők is reménytelenek, hogy a két év óta annyit becsmérelt, annyit