Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-13

* 13. országos ülés kimondandó és kifejtendő hitemnek bár valaha is hűtlenné válnék. Es a midőn, a mi a multat illeti, ily majdnem kitérő alakban kezdeném meg szerény előadásomat, teszem ezt az óvatosság, mondhatnám, bizonyos hazafiúi önzés ösztönéből: mert kilépvén oly térre , hol történtek helyreigazításával foglalkoznám, a cselekvés ideje mögöttem — igénytelen személyemtől egészen elvontan — de a történteket nem változtatható holt szavakkal volnék csak is képes tán a helyesebbet bizonyíthatni; mert továbbá inkább óhajtható, sőt megnyugtatóbb egy még remélhető, mert munka és kitartástól feltételezett sikernek bármely csekély kiegészítő gondolatokat nyújtani, mintsem egy szerencsétlen és épen ennélfogva minden széles jó kedvben tett eritica irányában pánczélozott tökéletes balsors ellen kikelni, végre minden hazafiúi érdekemnél fogva nem állhat akaratunkban itészeti tehetségünket egy bizonyos határon túl fitogtatni, azon határvonalt, azon certi fines quos ultra citraque nequit consistere rectum, túlhaladni, hol az intés és jóindulat oly gyakran nevét veszti. A Lajta és Kárpátok közötti népek sok százados történelmén átvonuló, szembeszökő és egyszersmind jellemző feladatuk: általok el nem követett hibákat, rendeltetésök és befolyásuknál fogva, melyet a végzet Európa e részében elébük kitűzött, nem egyszer egyensúlyozni, és mi csoda, ha elégtételünket szellemi felsőbbséggel a helyzetben magábaa, nem pedig a politikai eynismus indulatjával végtelen gáncsokban keressük. De különben is, mélyen t. ház, és eltekintve ezen nem kívánnám félreértést szülhető érveimtől, azt vélem, hogy a hol bevégzett mély behatása tényekkel, politikai létünket és egy monarchiának nagy hatalmi állását más képben feltüntető átmenettel találkozunk, melynek előnyeit részünkről félreismerni lehetetlen, hogy ott, mondom, felette nehéz, de tán felesleges is, mindazon befolyó eszközök és tényezőknek véletlen, avagy pedig végzetszerű működésének búvárkodásába bocsátkozni, és hogy a czélszerüségről nem is szólván, annak elemezése egy tápszert nyújt csak a keserűség és izgatottság azon vegyületéhez, melyből eredő érzelmek által, megvallom, csak akkor hagynám szívesen keblemet gyötreni, ha jutalomul sok történtnek megsemmisítése, sok nem történtnek életbe léptetése eszközöltetnék. Es így a mi a multat illeti, csak is kívánhatom és szivemből óhajtom, t. ház, hogy mindazon szomorú tapasztalások, melyekben a gondviselésnek elfordithatlan akarata részesített, ne szolgáljanak nekünk másra, mint az ország jövőjét, a vallás és nemzetiség külömbség nélkül május 21. 1869. ] \ 5 annak területét lakó népek szellemi és anyagi szükségeit biztosító fokozott törekvésre, a monarchia egyetemes népeinek kültekintélyét előmozdítandó erélyes közmunkálatra és azon kölcsönös solidaritás megerősítésére, melytől függ, szerintem, a Lajtán túl és inneni népek alkotmányos életének sorsa. T. ház! Minden ügy igényli, egyéni felfogásom szerint, hogy két szempontból ítéltessék meg, de leginkább szól ez a publico-politieai és diplomaticus természetüeknél. Hol az egyoldalú megbirálás nem mellőztetik, ott az elv, melyért síkra szállunk, és annak érdeke szenved; nem fog pedig szenvedni, ha az összehasonlítás mind az emberi ítélet egyik fő irányadója vállalt törekvésünknek szellemét a feltalálható, sőt felkeresendő eontrast jellemével szembe állitandja s igy az érintett, nézetünknek vallott ügy, nem egyedül a rokonszenv és érdekünk vak cultusában megrögzött egyoldalú fogalom, de morális létünket fen-, ébrentartó kizáró ellentét a körülmények által kedvezett s óhajtott eredménynek kikötőjébe, vagy ha épen nem is kedvező, de mindenesetre öntudatunkkal kibékítő; tehát mind két esetben, mind két oldal felé világos eredményben részesülésünket tagadhatlanul előmozdítja. Van még szerintem, mélyen t. ház, egy más fő tényező, mely érintett szempontok elfoglalásánál, a helyzet megbirálására nézve, előbbi szerény észrevételemmel karöltve, az eredmények gyakorlati sine qua non-ját képezi. Es ez a viszonyok ós lehetőségek hatalmának kényszerűsége, mely valamint az életfejlődésben, úgy a politikai Ítéletben is, a logika szigorú törvényeinek alkalmazását nem mindig engedi. Hol kezdődjék, hol szünjékmeg az észtantól való eltérés — ha szabadi e kifejezést használnom — ezt megjelölni, formulázni, úgy vélem, nem lehet: mert mindazon esetek, melyek ily anormalis engedményre felszólítanak, önmagukban rendkívüliek lévén, kiszámítás tárgyává nem válhatnak és igy csak is bekövetkezésök,az események színvonalára történt megjelenésökkel szülik egyszersmind azon elvitázhatlan objektív figyelemre irányzott ajánlatot, melynek felkarolása, melynek mellőzése a siker, illetőleg czéltalanság, a politikai tapintat és túlzó ridegség is, melyek az államok életében válságos perczekben, anyagi existentiánkban pedig napról Dapra, órától órára oly érezhetőleg, oly meggyőzőleg tapasztaltatnak. Ugy nem kevésbbé e képviselő testület mélyen tisztelt tagjainak helyeslésével találkozni tán szerencsés leszek, ha állítom, hogy a politikai sphaerában, valamint az életnek minden más terén szükséges, miszerint az egyesek, ugy a népek akarata — nyomatékkal jegyzem meg — csak is spontán akarata, ismerje el és kövesse 15*