Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-325

CCCXXV. OKSZÁGOS ÜLÉS. (November 26. 1868.) 81 dése kívánja. így állunk a nemzetiséggel is, mint a nemzet morális személyiségével. A nemzetiség nem joga az egyes embernek , mert ha az volna, akkor a magányos emberek is valamely államban, például egy szerb polgár Francziaországban, egy franczia polgár Magyarországban, jogosítva len­nének követelni, hogy az illető állam az ő nyelvü­kön is fogadja és intézze el beadványaikat , a mi nyilván absurdum volna ; a nemzetiség az egynyelvű polgárok egy bizonyos, politikailag nevezetes sokaságának joga, kik valamely állam­ban többé kevésbbé együtt élnek. Az egyeseknek joguk van nemzetiségűket előmozdítani, azt az állami és más existentiákkal öszhangba hozni, de nincs joguk azt megsemmisíteni, vagy attól elpár­tolni. Egyes ember még azon saját jogairól sem mondhat le, melyek alapjogok, melyek veleszület­vek, melyek emberré és jogi személylyé teszik őt; a nemzetiség pedig legszemélyesebb és mindenek fölött alapjoga az embernek, és mig valaki magát azon nemzetiséghez vallja, mig áttelelnem pártol, nincs joga arról lemondani még a maga, annál ke­vésbbé pedig választói tekintetében, kik a képvise­lőket e mellett nim választják a nyelv miatt vagy a nemzetség szerint, hanem a municipiumnak más politikai vagy anyagi érdekei szerint is; a képvi­selő tehát nem is kap felhatalmazást a választók nyelve és nemzetisége tekintetében. Az egyéni személyiség és akarat felett áll e tekintetben a nem­zet és a nemzetiség közös existentiája, és a nemzeti öntudatban kifejezett közakarat, mely öntudatban a nemzet érzülete, értelme és akarata összefoly. E tekintetben szépen nyilatkozik a fenemiitett fla­mand bizottság az indokokban : „A nyelv több mint személyes érdek : a nyelv az, mit egy nemzet leg­bensőbben birtokol; több az a politikai öntudatnál, mert ez a külső körülmények szerint sokféle vál­tozásnak van alávetve; több az a nemzetre nézve még- a vallásnál is, mert régibb és többet érdekli an­nak személyiségét; smelyikértelmes kormány volna az, mely megsértené az egyéni, vallási és politikai öntudatot, hogy saját'vélemény, ét föltolja? a nyelv kérdése lelkiismereti kérdés, melybe senki sem avatkozhatik a nyelv tulajdonosán kivül; az oly kérdés, mely nem szenved vitatást." Ha a törvény azon határozatában, hogy a polgárok többségének nyelve a hivatalos, az egyé­ni , személyes szabadságnak sérelme feküdnék, nem volna-e nagyobb sérelem abban, ha a képvi­selőtestület többsége a polgárok többségének aka­rata ellenére, vagy ha a különféle minoritások szövetkezése a képviselő testületben e testület rela­tív, vagy a lakosok akár absolut akár relatív több­sége ellen , a minoritásban levő nyelvek egyikét választaná, vagy valamely harmadikat, mely az illető municipiumban szokatlan? KÉPV. H. NAPLÓ 186 5 / 8 . XI. De a központi javaslat még a választást sem engedi meg; ő parancsolólag rendeli, hogy a rau­nicipiumokban a magyarnyelv a hivatalos, a töb­bi nyelvek pedig egy ötödrész kívánatára csak jegyzőkönyvi nyelvek lehetnek; kizárja tehát min­den lehetőségét, hogy más nyelvek a municipiu­mokban és az első folyamodási bíróságoknál hivatalosak legyenek. Itt tehát minden lakosok, minden képviselők akarata sem bir érvénynyel. Itt az úgynevezett egyenjogúság határt lel és épen ott szűnik meg, hol azt a nem-magyar nemzetiségek keresik. Ez az által indokoltatik , hogy az állami egy­ség, a kormányzat és a közigazgatás gyakorlati lehetősége és czélszerüsége, az igazságszolgáltatás gyorsasága és pontossága kívánja ezt; de én alább meg fogom mutatni, hogy mindez nem kívánja a hivatalos nyelv egységét, hogy javaslatunk nem sérti az állami egységet, hogy szerinte a kormány­zat és a közigazgatás gyakorlatilag nem lehetlen, nem czélszerütlen és hogy az az igazságszolgáltatás gyorsaságát és pontosságát nem csak ki nem zárja, hanem még elő is segiti. Most pedig- áttérek harmadik postulatumunk­ra : ez a megyék kikerekiíése. „Kikerekités \" Ez azon szörnyű sző, melylyel ellenfeleink a magyar nemzet közvéleményét izgatják, és melylyel a gyer­mekeket is a bölcsőben mintegy mumussal ijeszt­getik. A „kikerekités", mondják, kulcsa az or­szág szétdarabolásának; maga báró Eötvös úr is attól fél, „hogy a nemzetiségek nem állapodná­nak meg az ország ezen uj felosztásánál, hanem arra törekednének, hogy a nemzeti töredékeket a határokon tul levő rokon nemzetekkel egyesítsék, a mi mafja után vonná az állam szétbomlását, és hogy az uj felosztással nem csak meglazulna a kö- ' telek, mely az ország polgárait ezen honhoz köti, ; hanem eszköz is adatnék az egyes részek kezeibe, : hogy törekvéseiket valósítsák." Én ellenkezőleg azt hiszem, hogy a megyék kikerekitése épen ellenszer az ellen, hogy egész vidékeken ne támadjon azon törekvés, hogy nem­zetiségük megmentése végett a határokon kivül, rokon nemzetekkel egyesüljenek és hogy ez által az államot földarabolják: hisz épen akkor, midőn minden nemzetiség Magyarországban a municipi­umokban megtalálja házikóját és erődjét, melyből nemzetiségét és az alkotmányos szabadságot véd­heti, épen akkor fog szilárdulni a kötelék , mely őket a közös hazához köti, és ez inkább vonzerő lesz a határokon kivüli nemzetekre nézve, kik például ki vannak téve a nyugat vagy az éjszak­nak, mint indok, hogy magok is a határokon ki­vüli veszély állkapczáiba rohanjanak. A magyarok az osztrák centralistáknak, kik a centralisatió töl­csérével akarták beléjök tölteni az osztrák hazafi­11

Next

/
Thumbnails
Contents