Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-336
CCCXXXVl. ORSZÁGOS ÜLÉS. (December 7. 1868.) 41 9 Elnök: A főrendek erről értesíttetni lógnak, hogy a magok részérő! szintén válasszák meg az illető tagokat. Horvát Boldizsár igazságügy miniszter .• T. ház JMéhóztattak tegnap a hadbíróságok hatásköréről szóló törvényjavaslat további tárgyalását felfügeszteni. E törvényja* allatot a kormány azért terjesztette a t. ház elé, mert az 1848. évi törvényeknek intézkedései e téren hiányosak és mert e hiányok a gyakorlati élet terén, a katonai és polgári bíróságok kőzött tömérdek összeütközésre adtak okot. A kormány azt gondolta, hogy a törvényjavaslat elfogadása által a nemzet alkotmányos vívmányai egygyel szaporodnak, azonban a törvényjavaslat tárgyalása közben oly kívánalmak merültek fel, melyeknek teljesíttése a kormányra nézve e pillanatban lehetetlen, lehetetlen azért, mert e törvény javaslat oly cselek vényekről szól, melyekről semmiféle más eodex nem rendelkezik, csak a katonai codex. A kormány igen szívesen teljesítené a nemzetnek minden jogosult kívánalmán, de épen azért, mert e kérdés körül a részletek tanulmányozásába kel! boseátkoznia és erre hosszabb idő igényeltetik, melyről Bem a kormány, sem pedig á t. ház most nem rendelkezhetik: kénytelennek látja magát és szívesen teljesíti a tegnapi tanácskozás alatt felmerült azon kívánalmat, mely szerint eme törvény javaslat a tárgyalás alól visszavonassák. (Hosszasan tartó élénk éljenzések a ház minden oldaláról.) Elnök: E szerint e törvényjavaslat végleg kivétetik a napirendből. Ivánka Imre : T. ház ! A posta kiraboltatása Kalocsa és Kecskéméi közt azon sajátságos intézkedést eredményezte a posta-igazgatóság részéről: hogy nem arról gondoskodott, hogy a posta szállítmányok biztosan érjenek rendeltetésűk helyér?, hanem megtiltotta az illető vidéken a posta-hivataloknak pénz és pénzérték felvételét, nagy kárára az ottani közönségnek és kereskedelemnek. Mintán kétségtelen, hogy ezen intézkedés a kereskedelmi miniszter tudta és akarata nélkül történt, aaon kérdést vagyok bátor intézni a t. miniszter úrhoz: nyert-e már értesítést arról, hogy Kecskemét és Kalocsa közt, és annak vidékén a postahivatalok pénz és pénzérték küldemény felvételét megtagadják? És ha igen: minő intézkedéseket tett ez iránt, hogy e viszás helyzet megszűnjék és mikorra lehet ezt várni ? Paiss Andor jegyző (olvassa Ivánka Imre iníerpeüatióját): „A postának kiraboltatása Kecskemét és Kalocsa közt, a posta-igazgatóság részéről azon sajátságos intézkedést eredményezte, miszerint nem hogy a posta-küldemények biztosított elszállítási iránt türtént volna rendelkezés, hanem, a közönség nagy háirányára, a pénz és órték-szállifcmányok felvétele szíintettetett be. Midőn lehetetlennek tartom, hogy ezen intézkedés a földmüvelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium rendelete folytán történt: bátorkodom a nevezett minisztériumhoz a következő kérdéseket intézni: a földművelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium nyert-e az iránt értesítést, hogy a kecskemét-kalocsai vonalon, s e vidéken a posta-hivatalok pénz és értékküldemények felvételét megtagadják ? és ha igen : mi intézkedés történt e viszás helyzet meg-szüntetésére, s ezt mikorra várhatni? Gorove István közgazdasági miniszter : T. ház! Jóllehet a kormány legfontosabb kötelességei közé számítja azt, hogy az állam vagyonáról mindenütt és minden tekintetben gondoskodjék ; és jóllehet a tapasztalások és azon adatok birtokában volt, melyek szerint az állam vagyona az ujabb időkben megzavart közbiztosság következtében az ország több pontján veszélyeztetve volt: egész sajnálattal és kedvetlenül volt kénytelen azon rendeletet kiadni, hogy a postának egy bizonyos vonalán pénzküldemények ne vétessenek fel; miután azonban meg vagyok győződve, hogy a törvényhatóságok, melyeknek első és legfőbb vonalban kötelességük a közbiztonságot fentart.ini ezen köteíezettségöket az igy veszélyeztetett pontokon teljesíteni fogják: én mihelyt azon értesítést fogom nyerni, hogy az illető törvényhatóságok ezen kötelezettségüknek megfeleltek, a legnagyobb készséggel fogona azon rendelet visszavételét azonnal elrendelni. (Helyeslés.) Ivánka Imre: T. ház! Hiszen végre is bizonyos, hogy a törvényhatóságok teendője felügyelni a közbiztonságra; de ha azon kellemetlen viszony áll fon, hogy azt azon erővel, melylyel rendelkeznek nem tehetik, ebből még nem következik az, hogy egy bizonyos irányban és oly népes városok közt, mint a minők Kalocsa és Kecskemét, a posta-közlekedés, a lakosságnak és a kereskedelemnek nagy kárára, megszakittassék. Ennek következése legföljebb az lehet, hogy a posta-küldemények nem minden nap és nem carióllal, hanem küldetnének hetenkint kétszer és nagyobb kiséret mellett. Hiszen épen most szavazta meg a delegatió és a ház a 80 millió hadi költséget, abból csak kitelik egy escadron, mely csapatonkint kisérje, hetenkint egyszer vagy kétszer, a postát. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Napirenden a szab. kir. Pest városa által felveendő kölcsönről szóló törvényjavaslat végleges megszavazása van. Mihályi Péter jegyző (olvassa a törvényjavaslatot.) Elnök: Kérem azon képvitelőket, kik a felolvasott törvényjavaslatot végleg elfogadják, mél53*