Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-332

300 CCCXXXII. ORSZÁGOS t tem. A tanárok nagy része epedve várta, hogy még ez országgyűlésen fog törvény hozatni az egyetem újjászervezése tárgyában, azonban ez nem történhetett meg. Hogy e bajon segíteni kell, ezt, miként mondám, maga a t. ház bevallotta. Meg­engedem, hogy azon 12,000 frt,melyet at.ház teg­nap oly nagylelkűen szavazott meg a pesti egye­temi tanárok fizetésének emelésére, lendit valamit az ügyön; de azt hiszem, annak, hogy ez ideigle­nes valami nem elégséges mérvű, senki sem fog ellenmondani, annyival kevésbé, mert a t. ház idé­zett szavai szerint a magyar kir. tudományos egyetemnek mielőbb c?élba veendő újjászervezése jelenleg ugy áll, hogy egyátalában egyedül köz­oktatási miniszterünktől függ : mikor fog ez ügy­ben a ház elé törvényjavaslatot terjeszteni. Meg­vallom, igen nagy bizalommal viseltetem az igen t. közoktatási miniszter úr egyéni buzgalma iránt; azonban a jövő nincs kezeink közt, nem tudhatjuk, hogy nem fog-e a közoktatási tárcza időközben oly férfi kezébe kerülni, ki talán ellenezni fogja, egy vagy más tekintetből, az egyetem újjászer­vezését, kivált oly alapon, mint azt a t. ház óhajtja; mert az egyetem újjászervezésének nehézségei valóban nem csekélyek, ha visszatekintünk annak cultur-politikai alapjára. Annálfogva én bátor vol­nék a mélyen t. ház figyelmébe ajánlani, miszerint méltóztatnék határozatilag kimondani, hogy utasit­tassék a közoktatási miniszter, tekintettel a kor szükségleteire és a haza érdekeire, a magyar kir. tud. egyetem újjászervezése tárgyában a legköze­lebbi országgyűlés elé külön törvényjavaslatot terjeszteni. Ráday László gr. jegyző (olvassa Schvarcz Gyula határozati javaslatát.) Elnök : Ki fog nyomatni és a ház t. tagjai közt szétosztani. (Nem szükséges lenyomatni!) Bobory Károly : Én ezen határozati javas­1 atot elfogadom, csupán ezen két szóval szeretném megtoldatni: „felekezeti színezet nélkül." Elnök: Beleegyezik a t. ház, hogy a határo­zati javaslat kinyomassák? (Bele!) A határozati javaslat tehát szokás szerint ki fog nyomatni 2 ) és a ház tagjai közt ki fog osztatni. Nyáry Gyula b. a főrendek részéről jelentést og tenni. Nyáry Gyula b. főrendi jegyző (az elnöki szék elé járul): Mélt. elnök úr! t. képviselőház ! Van szerencsém jelenteni, hogy a népnevelésre vonatkozó törvényjavaslatot a főrendiház a t. kép­viselőház példájára elfogadta; továbbá az ország­gyűlési gyorsiroda rendezésére vonatkozó hatá­rozathoz egész készséggel hozzájárult, mely vég­LÉS. (December 3. 1868.) zeményeket vagyok bátor tiszteletteljesen kéz­besíteni. Ráday László gr. jegyző' (olvassa a főren­dek jegyzőkönyvi kivonaiait.) Elnök: Tudomául vétetik. Kiss Lajos képviselő úr a vasúti és pénzügyi bizottság részéről jelentést fog tenni. Ki8S Lajos előadó (olvassa a: állandó vas­úti és pénzügyi bizottságnak több vasutügyi törvény­, és határozati javaslatra vonatkozó jelentését.) Elnök: Kifog nyomatni 1 ) és szét fog osz­tatni. Urházy György előadó: T. ház! A köz­ponti bizottság tárgyalás alá vévén a svájezi szö­vetséggel kötött kereskedelmi- és posta-szerződése­ket,azokat,mint hazánkra nézve minden tekintetben előnyösöket, átalánosságban és részleteiben elfo­gadta, hasonló elfogadásukat ajánlván a t. háznak. A központi bizottság észrevételei csupán stylari­sok, melyeket a részletes tárgyalás alkalmával lesz szerencsém előterjeszteni. Elnök: Talán szükségtelen lesz kinyomatni, s lehetne mindjárt déután tárgyalni ? Gajzágó Salamon: Miután a központi bi­zottságnak e szerződésekre észrevétele nincs, nem vélem szükségesnek akinyomatást, és igy a t. ház a délutáni ülésben leendő tüzetes tárgyalást el­rendelheti. (Helyeslés.) Elnök: Tehát a délutáni ülésben fog tárgyal­tatni. Következik a függő adóságok ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat végleges megszavazása. Ráday László jegyző gr. (olvassa a törvény­javaslatot?) Elnök: A kik a felolvasott törvényjavasla­tot végleg elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Tehát végleg el van fogadva. Következik a közös nyugdijakról szóló tör­vényjavaslat végleges megszavazása. Ráday László gr. jegyző (olvassa a tör­vényjavaslatot .) Elnök.- A kik a felolvasott törvényjavaslatot végleg elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) E törvényjavaslat végleg el van fogadva. Következik a véderő- és honvédségről szóló törvényjavaslatokra beadott és elfogadott módosí­tások végleges megszavazása. Zichy Antal előadó (olvassa az elfogadott módosításokat.) Eínök : A kik a most felolvasott változtatá­sokat a véderőről és honvédelemről szóló törvény­javaslatokban e szerin elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Elfogadtatott. 4 ) Lásd az Irományok 419-ik számát. ') Lásd az Irományok 420-dik számát.

Next

/
Thumbnails
Contents