Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-327
CCC XXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) 167 ez alkalommal azt monda, nem akarja kutatni, mennyire fogja a kisebbségi javaslat kielégíteni a többi nemzetiségeket: de egyiket bizonyosan nem, és ez a német nemzet. Ez a kisebbségi törvényjavaslat alapján semmikép sem lesz kielégítve. Én csak röviden akarom jelezni a különbséget, mely létezik a kisebbbség és többség javaslata közt a németekre. A kisebbségi javaslat értelmében — a mint egy helyütt mondotta a miniszter úr —e kikerekitésnél a németek nem sokat fognak nyerni. Bizonyos, hogy a 16 szepesi város német lesz és az országban több más város német város, hol nekik a kisebbségi javaslat alapján, ugy bel mint külügyi kezelésükben saját nyelvük lesz. Ez a többségi javaslat alapján soha sem lehet: mert ott, mint tudjuk, kizárólag a magyar nyelv az ügykezelési , minden törvényhatóságban. A német a kisebbségi javaslat alapján, nemcsak mint második nyelv szerepelhet a megyékben : de minden megyében, hol németek vannak, a törvénykezés terén egyenlő joggal bir a többi nemzetekkel. Hogy a központi bizottság javaslata alapján a német nyelv, épen ugy mint minden más, a magyaron kivül, a törvénykezési térről ki van zárva, ezt megmutatták az előttem szólott képviselő urak. A kisebbségi javaslat alapján a német nemzet nemcsak a községi és törvényhatósági gyűléseken, hanem itt az országgyűlésen is használhatja saját n velvét. Hogy ezt a központi bizottság javaslata kizárja, ismét felesleges megvitatni. A kisebbségi javaslat alapján az egyetemnél a német nyelv ugyanazon jogokban részesül, melyekben a többiek, habár nem is ugyanazokban, melyekben a magyar még a kisebbségi javaslat után is. A központi bizottság javaslata alapján, csak is a német irodalom részére állíttatik fel tanszék. Azért nem tudom, mennyire fogja a kisebbségi javaslat a németeket kielégiteni: de, hogy ha a kettő közt választaniuk kell. ugy hiszem, a választás nem fog nehezökre esni. A t. miniszter úr —- és itt talán a doetrinairismusban tovább ment,mint én — azt monda, hogy, ha az arrondirozás elvét kimondjuk a javaslatban, miután annak az egész ország adrninistratiójára oly rendkívüli befolyása van : ezt nem lehet csak ugy mellékesen elvégezni; hanem itt bizonyos előfeltételeket kell előbb kielégiteni, és mindenek előtt a nemzetiség oly activ kritériumát kell előbb felállítani, hogy tudhassuk azután meghatározni: mely megyében, mely nemzetiség képezi a többséget. De még itt sem állapodhatunk meg: mert ő tovább ment és azt monda, hogy kell egy ugy nevezett „ Jurisdictions-Normat" felállítani annak megállapítására, hogy mely esetben, melyik bíróság illetékes, és kell egy külön perrendtartás, melynek alapján a per folytattatik, elvégeztetik, és melynek vége az, hogy a biró elmarasztalja az egyént szerbnek, románnak vagy németnek. Én megvallom, hogy midőn ezen kisebbségi javaslatot aláirtam, ezen nehézségre nem gondoltam; de hogy ha mindezen nehézségeket elfogadom is , azért , mert csakugyan lelkiismeretes dolog meghatározni, melyik megyében melyik nemzetiség van többségben, és a többség alapján aztán kimondani a többség nyelvének uralmát: azt hiszem, hogy nem kétszeresen, hanem hatszorosan annyi lelkiismeretességgel kellene azon elvet applicálni, mielőtt kimondjuk, hogy az ország hivatalos nyelve a magyar nyelv. (Nevetés jobbról. Közbeszólások a románok részéről: TJgyva.n.') Mert hiszen. t. ház, ha statistikai adatok szerint nem lehet meghatározni, melyik legyen valamely megyében a többség nyelve ; ugy annyival kevésbé lehet azt tenni az egész országra nézve és pedig a kisebbség érdekében, a többség ellenében. De, t. ház, hogyha a kisebbség törvényjavaslata alapján talán ily bíróságok támadnának, melyek elitélnék az egyént, hogy szerb vagy í'omán vagy német legyen: ugy a Pest belvárosa érdemes képviselője által előterjesztett törvényjavaslat, minden ily objectiv criterium, minden perrendtartás, minden juris fórum nélkül elmarasztal minden egyént az országban magyarnak {Derültség.) A t. közoktatási miniszter úr a többi között azt monda: „elismeri, hogy midőn Svájczra és Belgiumra hivatkozás történt, az illetők nem csalatkoztak a helyre nézve sem, csak az időben egy kissé: mert ezen viszonyok nem léteznek most, hanem léteztek egy ezredévnél valamivel előbb.'Én magam is hivatkoztam Belgiumra és hivatkoztam Svájczra, és igy kénytelen vagyok megjegyzésemet a miniszter urnák ezen észrevételére megtenni. En hivatkoztam Belgiumra azért, hogy megmutassam, hogy az egyenjogúság az állani alapeszméjével és az állam egységével nem ellenkezik. Hivatkoztam Svájczra. a foederativ államra, a svájczi kevert népségű cantonokra, hogy az egyenjogúság keresztülvitele nem lehetetlenség, hanem egyenesen tény. A t. miniszter úr ezek ellenében azt monda, hogy tévedtem akkor legalább egy évezredben. De t, miniszter űr meg fogja engedni, hogy nem csak az általam citált viszonyok, hanem ezer év előtt még Belgium és Svájcz maga sem létezett. Hivatkozott a t. miniszter úr a hasonlatosságra, mely a vallás és nemzetiségi eszmék közt létezik. Az tagadkatlan, és bár lényegére vagyis beitartalmára a két eszme eltér egymástól, megegyeznek eredetökre, hatásukra és eredményökre nézve;
