Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

CCCXXVII. ORSZÁGOS ULES. (November 28. 1868.) 163 az ország népeit egyetértésben összeforrva és erőben egyesülve találják. Sokan a külfölddel s onnan ránk jöhető vészszel fenyegetnek. Én ettől nem félek. Rendezzük bérviszonyainkat, államunk természetének és viszonyainak kívánalmai szerint; szilárdítsuk meg a békét és egyetértést a kölcsönös engedékenységsugallta törvények hozatalával, s ha akkor valakinek kedve lenne, országunkat megtámadni és ennek bármely részét is elfoglalni, akkor bátran elmondhatjuk, mit Leonidás mondott, midőn tőle a persák a fegyverek kiadását kérték: „Jertek és vegyétek el!" Ha egyszer rendeztük belviszonyainkat, nem kend szükséges többé interpellálni a delegátiókban — ha ezek addig létezni fognak — Beust birodalmi kanczellár ő excellentiáját, hogy mit sütnek-fó'znek a szomszédban, mert erőnk tudalmában kevesebbet fogják a szomszédok állítólagos készületei lelki nyugalmunkat háborgatni Miután tehát én e törvényjavaslatot nem egyszerű törvényjavaslatnak, hanem olyannak tekintem, melynek, mint említeni szerencsém volt, hivatása: hazánk jövőjének alapzatát megvetni; lelkem mélyéből óhajtanám, hogy oly törvény hozassék, a mely, ha nem is elégit ki minden kívánalmat, legalább megnyugtassa a kedélyeket s a belviszályoknak és súrlódásoknak véget vessen. Hasonló törvény hozatalának feladata ez országgyűlésre az 1848-iki, örökké nevezetes országgyűlésről örökségül maradt. Azon országgyűlés kimondotta a jogegyenlőséget; kitörölhetlen betűkkel véste belé hazánk szabadokká lett polgárainak jogait, törvénykönyvünk, illetőleg az emberiség elévülhetlen jogait magában foglaló törvénykönyv érczlapjára. A jelen országgyűlésnek pedig, miután e hazát más nemzetiségek is lakják, feladata: kiegyeztetni a szabadság kívánalmait a nemzetiségek méltányos és igazságos igényeivel a czélból, hogy ez által biztosíttassák hazánknak jövője, önállása, függetlensége, integritása, anyagi és szellemi felvirágzása ! Hogy ezen most emiitett czél csak akkor fog eléretni, ha a szabadság paizsa alatt a különböző ajkú nemzetiségek méltányosság-vezérletté érdekei is megnyugvásra találandanak, meggyőződhetünk más államok életéből. Erre szintén Svájcz példáját, mely e házban gyakran említtetett, kívánom felhozni, habár ennek s hazánknak viszonyai nem is azonosak,mindamellett mégis sok tekintetben egymáshoz hasonlók. Svájczban három főnemzetiség létezik, melyeknek mindegyike a honszeretet minden erejével csügg hazáján, s noha büszkeséggel vallja mindenki saját nemzetiségét, de, ha a külföldön és tőszomszédságában lakó törzsnemzetisége megtámadni merné területét, halálos ellenséget találna benne. Tudjuk, hogy a Dappe csekély völgyért mily izgatottság volt, kivált a franczia Svájczban, midőn Napóleon annak megszállását csakis kérdés tárgyává találta tenni. És honnan, s mért e ragaszkodás ? Nem egyedül azért, mert a benlakó népek szabadságát, hanem mivel egyszersmind nemzetiségét is biztosítja a svájczi államszerkezet. Tekintsük továbbá Lengyelországot! Az orosz szívesen meghagyná Lengyelországnak a maga nemzetiségét, csak állami létéről és a szabadságról lemondana; ámde e nemzet inkább tíírni kész, semhogy ezekről le tudna mondani. Törekednünk kell tehát, hogy kiegyeztessük, mint Svájczban, saját viszonyainkhoz mérve, a szabadságot a nemzetiségekkel és óvakodjunk, hogy, midőn mindkét részről a nemzetiségi érdekeket biztositni kívánjuk, ne veszélyeztessük a közszabadságot, az állam lételét, mely nélkül mindnyájunkra csak oly kevés vigasz maradhatna, mint Lengyelországnak, mely bírja ugyan máig nemzetiségét, hanem siratja szabadságának és állami létének lett eltemetését! Magyarországnak és Ausztriának, szerény nézetem szerint, egyik politikai feladata: ha nem is tettleg, támogatni a nemzetiségi mozgalmakat, de legalább oda törekedni, hogy a szomszéd népek rokonszenvét birja, és azt, a mennyire lehet, magának megtartsa. Ezt annyival inkább tartom szükségesnek, mert nem egyedül a történeti jogokban keresendő ma a szomszéd államoknak valamint Magyarországnak s a benne lakó népeknek jövője, hanem azon érdekközösségben, mely mindnyájunkat egymáshoz csatol s egymásra utal. A történeti jogok ma csak annyiban tartatnak tiszteletben, a mennyiben ezeknek a tiszteletet megszerezni, kieszközölni és biztosítani képesek vagyunk. Mennyivel inkább kívánja tehát biztosítani egy állam egy nemzet történeti jogait, annyival inkább szükséges a hasonló érdektől vezérelt népek rokonszenvét, szükség esetén pedig szövetségét bírni, mely szövetség a veszedelem perczében sokkal biztosabb, mint egyes hatalmasságok által nyújtott tettleges segély; biztosabb pedig azért, mert, mig a népek szövetsége a közös érdek, a közös szabadság forrásából ered, tehát önzéstelen, addig az egyes hatalmasságok által nyújtott segély nem a segéíyzett népek, hanem saját politikájok s önzésök kifolyása. így volt ez a régi világban, és így van ez mai nap is. 21*