Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-327
CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868 ) Í51 következett volna ig, de nem oly kriukus jelenségekkel, melyeknek utóhatásait most is érezzük, és melyek recidivájától most sem vagyunk biztositva, mert az ok, az elnemzetlenitési politika nem szűnt meg, sőt meg volna kettőztetve, ha a t. ház által ezen törvényjavaslatok elfogadtatnának. En nem tartom jó orvosoknak azokat, kik oly orvosságot, melynek egy adagától a beteg szinte meghalt, kettős adagban nyujtnak neki. Azt vethetnék ellen, hogy Magyarország ezen megrázkódtatásnak köszöni újjászületését. De azt kérdem : hát azt, akarják-e, hogy mi, a nem-magyar nemzetiségek is ily rázkódtatástól várjuk nemzetiségi igényeink kielégítését? Nem ! és bármenynyire gyanusittatunk, ismételve mondom : nem! mi testvéri jobbunkat nyújtjuk a magyar nemzethez, s kérjük, hogy testvérileg járjanak el ez ügyben, azon őszinteséggel, a melylyel igazi testvér testvére iránt viseltetik. Mert nem tehetem fel, hogy a képviselőház feliratában tett azon ígéret alkalmával, miszerint a nemzetiségi kérdést a testvériség alapján fogja megoldani, a t. képviselőház keblében a mostoha-testvériség utógondolata honolt volna. Azt mondhatná nekem valaki, hogy politikában nem lehet érzelem az irányadó. Jól van hát, hagyjuk el e tért, s vegyük a dolgot a szükségesség szempontjából; e szempontból kiindulva, a románok mint őszinte szövetségesek nyújtják jobbjukat most, az európai válság kitörése előtti utolsó órákban, és hogy a szükségességről meggyőződjenek, méltóztassanak egy pillanatot, vetni Magyarország térképérc, s csakhamar be fogják látni, hogy az önök által centrifugaioknak nevezett részek összetartására, egy oly vonzó erő teremtésére van szükség", a mely a centrumhoz vonzza a különféle népeket ; e vonzóerőt a nemzeti egyenjogúság létesitése képezheti csak. De másfelől, t. ház. a mint mondja Ludvigh hazánkfia a ,,IIon"ban: nem üdvös a hazára nézve, oly combinatiókban keresni a haza üdvét, a melyeknek végrehajtása oly terhekkel sújtaná c hon lakosainak nagy részét, a milyenektől a t. magyar nemzet megszabadult. Volt idő, midőn a tisztelt többség lapja, a „Pesti Napló 1 ', fennen hirdette hasábjain Falk Miksa hires publicista által irt ezikkeiben, hogy a nemzetiségi jog oly jog, melylyel szemben minden más, csak kigondolható emberi jog elenyészik, és hogy semmi más jogért cserébe nem adható, és azért nem fogadta el a magyar nemzet a Scdimerling által ajánlott consíitutiót, mert az által nemzetiségét veszélyeztetve érezte; és kérdem én: constitutio-ellenes érzületünek lehet-e azért nevezni a magyar nemzetet, mert nemzetiségi jogát nem akarta cserébe adni egy oly constitutiéért, mely nemzetségét veszélylyel fenyegette? És ugyan miért tesznek fel a románoknál kevesebb fogékonyságot a nemzeti jogok iránt, mint önmagánál a magyar nemzetnél? és miért neveztetnek a románok reactionáriusoknak, ha nem nagy kedvet mutatnak egy oly cönstitutió iránt, mely, véleményük szerint, nemzetiségi jogukat veszélylj el fenyegeti? Legyenek méltányosak uraim, méltányolják másokban azon érzelmeket, melyekre önök büszkék, vagy legalább ne engedjék meg, hogy ezen érzelmek kigunyoltassanak, és ne kívánják, hogy mi feltétlenül hosannát kiáltsunk egy oly constitutiónak, mely véleményünk szerint nemzetiségi jogunkat veszély lyel fenyegeti. Mit ér nekünk uraiul azon phrasis: „a nemzetiségi kérdés fontos kérdés, azon kérdést a múlt idők mértékével nem lehet mérni-< ? Ha ezen mondás által az czéloztatik, hogy a régi magyar politikát, mely szerint, mint a történelem tanúsítja, a magyar nemzet az itt lakó nemzeteket nem igyekezett leigázni, hanem azokkal testvériségben élt, most meg kell változtatni, és ki kell mondani azt, hogy Magyarországon csak egy nemzet van, és ez a magyar nemzet és a többi nem-magyar ajkú nemzetek nem csak nem jogos, hanem nem is méltányos eljárás ez t. ház. Ily eljárás után a román nemzet soha sem fog őszinte tiszta testvéries érzülettel viseltethetni a magyar nemzet iránt, ha az elv kimondatnék. De nincs is hasznára ez a magyarnemzetnek. Ennem látom a magyar nemzetnél szükségét annak, hogy a nemzetiségi politika által igyekezzék önmagát szaporítani, mert vannak ennek más módjai, melyek közöl csak néhányat említek: először kipuhatolni és eltávolítani mindazon okokat, melyek — némely írók szerint — okozták a magyar faj apadásnak indultát: másodszor betelepítése által a nagy területű lakatlan pusztáknak, és pedig elsősorban székelyek által: mi által meg lesz akadálj'oztaíva a székely kivándorlás; továbbá a névmagyarositási statistika alapján oly nemzetek által, kik legfőbb hajlamot mutatnak a beolvadásra; és harmadszor a magyar nyelvnek művelődés általi oly vonzóvá tételével, hogy azt szívesen magáénak vallja mindenki, és örömét találja abban, ha a magyar népbe beolvasztatik. A román nemzetről elmondhatom ugyan, hogy rokonszenvvel viseltetik a magyar nemzet iránt, mert alig találkozik intelligens, ki nem beszélné a magyar nyelvet és sokkal jobban nem tanulná mint más nemzetiségben"; de azért a maga nyelvét sem hanyagolja el, és semmi vágyat nem mutat arra, hogy más nemzetbe beolvadjon , mert a történelem mondja, hogy a román non tam pro vitae quam pro linguae incolumitate certarunt. Egyébiránt a magyar nemzet bölcseségc kitalálhatja a szaporodás módját más nemzetek sérelme nélkül is.
