Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-326
130 CCCXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 27. 1868.) Fokozta nyomasztó helyzetünket még a vallási türelmetlenség is. A Bach-rendszer ugyan is a 6. osztályú gymnasiumokat rendesen 4-re szállította le; de Máramarosban ezenfelül a tanulmányoknak az ottani reformált lyeeumba való folytatását is meggátolta; e sérelem ellen felterjesztett panaszunkat pedig a volt m. kir. helytartóság egy szintén már elboldogult szatmári püspök önkényének dobta oda, a ki azt határozta, hogy a városi lakosságra nézve teljesíttessék ugyan a kérelem, de az azon kívüliek, mert mint falusiak természetesen szegényebbek, tehát N.-Váradra, Ungvárra vagy bár hova a széles világba utasíttattak el tanulmányaik folytatása végett. Az ily eseteket lehet aztán nemzetiségi sérelmeknek és vallási türelmetlenségnek bélyegezni. Én. t. ház, mélyen tisztelem a papi rendet, hisz azzal magamat is megtisztelem, mert tagja vagyok; de midőn egyike ily akadályokat gördít a szellemi fejlődésnek, másika konkolyt hint a nemzetiségek között, harmadika pláne kitiltja az állam nyelvét az imaházból, mint ez Makón is történik, és oly nyelvre erőszakolja a híveket, melyet azok kevésbbé értenek, és mindezt pápai auetoritással támogatja, holott mi görög vallásúak az által, hogy uniáltunk, tiszteljük ugyan a pápát, de ilynemű beavatkozási jogát soha el nem ismertük és el nem ismerjük. Írisz különben latinul kellene imádkoznunk, még tán politikailag gondolkodnunk is — egyébiránt pápa ő szentségének tudnia kell, hiszem is hogy tudja, hogy meg van irva, mi szerint omnis spiritus laudet; Dominum, már pedig oly spiritussal, melyet nem birok, Istent sem dicsérhetek, tegye a ki tudja — : az ily eseteket tehát rendre kell utasitni, a tanrendszert a jelen béklyók alól felszabaditni, azt az élethez alkalmazni, a vallásokat egyenjogositani, azokat szabaddá tenni, hogy legyen, mint Cavour az olasz miniszter monda : szabad egyház, illetőleg szabad egyházak a szabad államban: mert ily esetek által temettetnek el számos jeles tehetségeink a haza nagy kárával, ily esetek által tápláltatik bennünk, kivált a kopár talajú széimegyék lakóiban, hogy nyíltan kimondjam, irigység, hogy mi a szellemi téren, annyi akadályokkal küzdve, másokkal nem versenyezhetünk: mert alig tévedek, t. ház, ha azt állítom, hogy pl. Máramarosban jelenleg, a papokat és hivatalnokokat kivéve, alig találtatik öt család, mely képes legyen gyermekeit kellően kimüveltetni. Es most befejezném a nemzetiségi kérdés körüli nézeteimet; hiszem ugy is, hogy a t. ház becses türelmét is eléggé kifárasztottam ; azonban szomorúan tapasztalom, hogy a hon közepén eső tiszta magjai 1 megyéket a vegyes nemzetiségű szélmegyéknek nemzetiségi kellemetlen súrlódásai kevésbbé érdeklik; de méltóztassanak figyelembe venni, hogy midőn proximus ardet Ucalegon, ha szomszédunk háza ég, közel hozzánk is a veszedelem ; érdekében kell tehát állnia nem csak a mondottam megyéknek, hanem az összes hazának, a politikai nemzetiség egységére való törekvésnek, hogy ne legyünk mi elszéledett juhai e hazának, hanem valamint egy hon lakói, egy korona és egy király alattvalói , ugy egy szívben lélekben ö'szinte testvérek legyünk; sőt érdekében kell állnia főleg a már szerencsésen megkoronázott királyunknak, hogy ő ne mint egy-egy darab Szlávíát, mely éjszaknak kacsingasson , amott egy-egy Romániát, mely keletnek mosolyogjon , és bizonyos tiszavonali határokkal ábrándozzék, hanem egy compact, egy hatalmas magyar birodalmon uralkodjék,mely képes legyen ellensúlyozni nem csak az éjszaki kolosznak folytonos terjeszkedési vágyait, hanem bármi tolakodó ellennek sikerrel ellenszegülni: mert jöhetnek kedvezőtlen idők is, t. ház, a midőn ugy e haza, mint annak uralkodói megkesereghetik jelen, netán túl bizodalmokat; és akkor, és csak akkor abrándulnak ki majdani utódaink, hogy a jelen, nemzetiségi izgatók vagy igen rövidlátók voltak, vagy nem az uralkodó és haza érdekében működtek, hanem azt megbuktatni és a hazát vég veszélybe sodorni törekedtek. Én, t. ház, ki koromra nézve már a sir szélén állok, hosszú tapasztalásom igazolta meggyőződésem szerint, nem szakadásra, hanem politikai nemzetiség egyeségére törekedtem és törekszem mindenkor ; sőt nem is hiszem, hogy létezzék józan nemzetiség e hazában, mely az egyenjogúság alapján való testvéries közeledéstői vonakodjék: mert az oly nemzetiség csak folytonos csalódásokban, hogy ne mondjam, veszélyes ábrándokban ringatná magát. Azon nemzetiség, mely ma nemzetiségi különzésre törekszik, holnap vég elszakadásra fog törekedni; és az oly nemzetizséget nem hogy ez országgyűlés képes lenne megnyugtatni, kielégíteni, de nem talán az Isten sem. Az oly nemzetiségnek tehát szükség tanulmányoznia az oláhországi politikai belszervezetet, mely szerint ott mit sem akarnak tudni más, mint román nemzetről és annak nyelvéről, holott 50, sőt a moldovaiakkal együtt 100 ezer lakója csak magvar van, több más nemzetiségek között; és én, t. ház, mind ezt a rendén találom: mert szeretem én nemzetiségemet ugy mint önmagamat, és mint ilyen, nemzetiségemnek anyagi és szellemi fejlődésére vezető minden lehető eszközt igénybe kívánok venni, mert tudom, hogy ez a nép érdeke; de egyszersmind hon polgára is vagyok, szeretem is hazámat kiszámithatlanul jobban mint magamat, és mint ilyen, mind azon nemzetiségi igényeknek, melyek hazánk érdekével ellenkeznek, ellenszegülni, polgári szent kötelességem: mert nem képzelhetek boldog nemzetiséget egy szétszaggatott, eldarabolt, és így bol-