Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-326

CCCXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Nov e mber 27. 1868.) Bb jogegyenlőség elvének életbe léptetése alkalmával senki attól nem tartott, hogy az hazánk szellemi és anyagi felvirágzásának előmozdítására egyik legfőbb tényezőként nem fog szolgálhatni. így szempontból tekintem én a tanácskozá­sunk tárgyát képező nemzetiségi kérdést ; és most csak azon 2-dik kérdés merül fel előttem : melyik azon határvonal, melyen belül a nemzetiségi igé­nyek törvényszerű elismerésre jogosítva vannak ? E tekintetben, t. képviselőház, én elfogadom az országgyűlés felirataiban kifejezett azon elvet, hogy elmenjünk odáig, meddig azt az állam terü­leti és kormányzati egységének sérelme és kocz­káztatása nélkül megtehetjük. Én azt hiszem, e tekintetben a törvényhozás is következetesen köve­tendi azon elvet, melyet felirataiban kifejezett, és a nemzetiségi igények kielégítésében mind azt meg­teszi, a mit az ország területi és kormányzati egy­sége megenged. Ennélfogva én mindazon nemze­tiségi igényeknek, melyek a törvényhozás által felállított ezen elvvel összeütközésbe nem jönnek, törvényszerű elismertetését óhajtom. Már pedig, véleményem szerint, azon törvényjavaslat, melyet a központi bizottság a ház asztalára letett, ezen feladatot nem oldja meg : abban hallgatással van mellőzve határozott körvonalozása és megállapí­tása azon elvnek, melyet czimében visel; abban sem a nemzetiség mint olyan felemlítve, sem annak némely részében az egyenjogúság elve, noha az a fenébb felállított elvek sérelme nélkül eszközöl­hető, keresztül vive nincsen. Én a nemzetiségi eszmének a törvényben való körvonalozását, mit jo­gosult óhajtásnak tekintek, a törvényhozás követke­zetes lépésének tartom azok után, a miket a törvény­hozás e tekintetben eddig tett, miután az ország­gyűlés minden irományaiba, a hol csak a nemzeti­ségekről szó van, ezt felvette. A mi illeti továbbá a kormányzati egység szempontjából összeegyeztethető nemzetiségi igé­nyeket, a központi bizottság által beterjesztett tör­vényjavaslat azokra nézve sem tartja meg azon határvonalat, melyet nézetem szerint elfoglalnia kellene. Mert midőn elismerem, hogy a törvény­hozás és az állam-kormányzat felsőbb közegeinél. valamint a kormány kinevezésétől függő bíróságok­nál az ügyekezelési és tanácskozási nyelvnek a magyar nyelvnek kell lenni , sőt elfogadom a magyar nyelvet közvetítő nyelvképen ugy a tör­vényhatóságoknál egymás között, valamint min­den megyében az ügykezelésben is, és a kormány­zat érdekéből azt egyik jegyzőkönyvi nyelvül fen­tartatni óhajtom; de más részről jogosultnak lá­tom azon kívánalmat, hogy a megyei és városi törvényhatóságok szabad választás utján határoz­zák meg ugy jegyzőkönyvi nyelveiket, valamint a rendes ügyvitel nyelvét. A törvényhatóságok alatt álló hatóságok, valamint minden egyházi fő és legfőbb hatóságokra részére minden megszorí­tás nélkül szabadságot kívánok adatni a tanács­kozási és ügyviteli nyelvnek meghatározására nézve. Ez az, a mit országos képviselői állásom szempontjából felhozni kötelességemnek ismerem. Ezek röviden azon nézetek, melyeket szerencsés voltam a háznak nemzetiségi bizottságában is elő­adni a nélkül, hogy azok ott a bizottság által figyelembe vétettek volna. Miután ezek folytán nézeteim eltérnek azon törvényjavaslattól, melyet a központi bizottság a ház asztalára letett, azt el nem fogadhatom. O JuSth József : T. ház! Nagyon meg tudom fogni, hogy a háznak nem csak türelme, hanem figyelme, érdekeltsége is fogyni kezd : nem azért, mert a hosszas szónoklatok kifárasztották figyel­mét, hanem inkább azért, mert az egész vitatko­zásnak remélt sikere nincs. Meg vagyok győződve, hogy ha azt hinné a ház, hogy az eszmék kölcsönös kicserélése által reménye lehetne, hogy az ellenvélemények közt létrejön oly törvényjavaslat mely képes volna ki­elégíteni mind a két részt, meg vagyok győződve, hogy szívesen szánna néhány napot e kérdésre. De ez nem történt, nem történt pedig főképen azért, mert az álláspontok, melyeken állunk, nagyon különbözők. (Ugy van !) Felfogásom szerint mind azok, kik Magyar­országot egységes erős államnak kívánják, kik azt akarják, hogy Magyarország képes legyen ellen­állni bár honnan jövő veszélynek is, nem kíván­hatják azt, hogy Magyarország feldarabolva s nem­zetiségekre bontva, prédául dobassék oda az első ellenségnek. (Ugy van .') S ezen álláspontot, vélekedésem szerint, meg­határozták az 1848-iki törvények, de meghatároz­ták magok az 1861. és 1868-diki feliratok is. Az 1848-diki törvények nyomán, midőn az ország a régi aristokratikus intézkedéseket meg­szüntette, midőn a megyének s municipiumoknak képviseltetése megszűnt, midőn nem privilégiu­mok, nem bizonyos előjogok, vagy kastok szerint küldte a nemzet képviselőit a törvényhozásba : akkor meg kellett szűnni mind a megyei képvise­seletnek. mind a választókerületek képviselteíésé­nek is. Ki van mondva egyszerűen az 1848-iki törvényben, hogy a képviselők országos képvise­lők ; tehát a képviselőknek első kötelessége figye­lembe venni az ország s haza érdekét. Nem tagad­ható, hogy ha ezek összeütközésbe nem jönnek egyes vidékek érdekeivel, ezeket itt szintén elő le­het hozni ; de fő tekintet, hogy a képviselő, mint a ki nem a megyét, a választó kerületet képviseli. 13*

Next

/
Thumbnails
Contents