Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-290

CCXC. OESZÁGOS ÜLÉS. (Szeptember. 29. 1868.) 47 lánosságban ezen osztályok értéke szerint váltattak mt'<>\ vagyis a pengőpénzt o. értékre változtatván át, 39 frt 50 krt tett egy katastralis hold szőlőnek örök megváltási ára. Ezen módositványomat, melyet az előadottak alapján Lónyay Gábor képviselőtársammal együtt a ház asztalára leteszek, bátorkodom a t. ház figyelmébe ajánlani. A már általam előadottakon kivül még csupán azt jegyzem meg, hogy Tokaj-Hegyalj a bár kevés, de oly világhírű nemes bort termel, miszerint méltán az ország kincsének tekintethetik, mit bizonyít azon körülmény is, hogy törvényhozásunk Tokaj-Hegyalját mindig s különösen az 1827. XXXI. és 1836. VII. törvényczikk által különös pártfogására méltatta ; s e szerint Tokaj-Hegyalja bortermelésének isméti felvirágoztatása országos érdekű tárgy. Méltóztassék tehát at. ház e módositványt elfogadva, elhatározni, hogy: (Olvassa amódonitvár.yt.) A mi ezen ajánlott megváltási összegeket illeti, miután magasabbra vannak téve az általam előadott s Tokaj és Tarczalra nézve fenforgó váltságösszegeknél : bátor vagyok megjegyezni, hogy azért tétettek ezen váltságösszegek módositványunkban magasabbra, mert Tokaj és Tarczal készpénzben fizette le örökváltságát, mig a többi, ezentúl kötendő örök-váltsásroknál a földes urak váltsági kötvényekkel fognak kielégíttetni, mely váltsági kötvények bizonyára a' parin alul fognak állani. Kérem módositványomat fölolvastatni, s ismételve ajánlom áztat, ház méltányos figyelmébe. Szontagh Pál (nógrádi) : T. képviselőház ! Három ok kiválólag az, mely engem arra indit, hogy a ház asztalán fekvő törvényjavaslatot melegen üdvözöljem : az egyik az, hogy egyszerre és átalánosságban kimondja a dézsma megszüntetését, és további fenállhatását imperative lehetleniti ; a második — és ezt különösen kívánom kiemelni — az, hogy a megváltás a dézsmakötelezetteknek magoknak tétetik kötelességévé ; a harmadik végre az, hogy ki van benne mondva, hogy méltányos és igazságos legyen a kárpótlás. A mire különösen kívánok hangsúlyt fektetni, hogy t. i. a dézsmakötelezett maga tartozzék magát megváltani ezen terhét: megpendítette az igazságügyminiszter úr ugyan, hogy ez magának a magyar nép józan érzületéből is foly és ő rá magára benyomást fog tenni ; de más részről meg nem emiitette — én legalább nem hallottam — de megemlitendőnek tartom azt, hogy az afféle felszabadítások, melyek az állam költségén történnek, megzavarják még a különben józan értelmű népben is a tulajdon felőli fogalmakat, mert ezt ajándékkép gondolja magának az országtól adatni, és nem gondolja meg, nem tudja, hogy ahhoz ki járul, és hogy ő maga is járul. Mondom, ez megzavarja a fogalmakat a jogról, és a kik a társadalom alantabb köreiben megfordultak , tudhatják, mennyire el volt terjedve az ország különböző részein azon remény és hit, hogy ismét az ország ajándékkép fogja megváltani a szőlődézsmát. ugy mint ez a földtehermentesitéssel történt 1848-ban, és hogy a legtöbb esetben a barátságos egyességet az gátolta, hogy ezen veszedelmes tévtan gyökeret kezdett verni. Ez, mondom, a második ok, melyért ezen törvényjavaslatot üdvözlöm. A harmadik az, hogy méltányos és igazságos kárpótlást kötelessége mondatik ki. Azt indokolnom nem szükséges, hogy ennek mindenki örülni tartozik. Hogy most mégis az átalános vita alkalmával szót emelek, onnan van, mert azok közé tartozom, kik a méltányos és igazságos kárpótlást azon utón, melyen javasolva van, t. i. a jövedelem 10 évi átlagának kiszámításával, én részemről ismétlem, igazságosan kipuhatolhatónak nem hiszik. Nem hiszem pedig azért, mert a biztosoknak oly rendkívüli feladatuk lesz, hogy ezt különböző vidékenkint a jövedelmek számbavételével süssék ki, hogy lehetetlen lesz mellőzniök a meghatározandó kártalanítási összeg kiszámításánál bizonyos széles terjedelmű önkényt. Példákkal legjobban vélem igazolhatni ezen nézetemet. Kiknek lesz legkönnyebb módjok a jövedelem utáni kiszámítást igazolhatni ? A nagy uradalmak birtokosaira nézve, kik tudniillik könyveket vezettek arról, minő dézsmajövedelmeik voltak. Itt az egyik fél, t. i. a dézsmatulajdonosnak könnyűnek látszik első látszatra, hogy igazolhassa a maga jövedelmét. De ha fölveszszük, hogy a dézsrnakötelezettnek joga van megtagadni, mekkora mennyiségben adta ki a dézsmát a tiz évi átlag szerint : ez peres kérdést formálhat, és maga a magyar társadalom azon osztálya, mely leginkább volt volna képes kimutatni a magadézsmajövedelmét, peres útra utaltatik : és miután bizonyos formák közt egyszerű appelláta mellett tovább perelni nem lehet : e tekintetben itt is az önkény gyakran nem mellőzhető. Áttérek, t. ház, a magyar társadalomnak másik igen fontos és jelentékeny osztályára, az úgynevezett középbirtoku dézsmatulajdonos osztályra. Ugyan hányan lesznek azok közül, kik csak anynyira is igazolni képesek, mint a nagy uradalom birtokosai, minő dézsmájok volt 10 év előtt? Nem fogják igazolhatni, mert sokan vannak közöttök, kik a tavalyi vagy harmadévi dézsma mennyiségére sem emlékeznek. Már pedig, ha ily nagy horderejű törvény hozatik és állapittatik meg, min-