Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-322
CCCXXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 23. 186.8.) 399 volna czélszerü kisegítő; erre nézve én azt hiszem, a mint a törvény azt meghatározza, a pénzügyminiszter úr annak idejében jelentést fog tenni a vasutak és csatornák építésére felvett kölcsön hor váforditásáról, és én nem kételkedem, hogy pénzügyminiszter úr ezen kérdésre is ki fog annak idejében terjeszkedni; méltóztassanak tehát engem ettől, mint ide nem tartozótól felmenteni. {Helyeslés) Vállyi János: T. ház! Legyen szabad nekem mint indítványozónak egy pár szóval felelnem az előttem szólott államtitkár urnák. Az államtitkár úr két főpontot méltóztatott kijelölni azon irányra nézve, a mely ezen ügy körüli eljárásánál követtetett. Jelesen, először is azt méltóztatott mondani, hogy ezen úthálózat, mely segélyezésre felvétetett, még a múlt rendszer által állapíttatott meg, s mint ilyen ezúttal is fentartatott. Ezt, megvallom, nem tekinthetem döntő érvnek, s én a múlt rends er intézményeit nem is tartom oly „ne nyúlj hozzám szentélyeknek," hogy rajtok változtatni ne lehessen; sőt épen ellenkezőleg azokat még az emlékezetből is óhajtanám kitörültetni, és igen csudálkozom, hogy miért kellett azokhoz épen oly szigorral ragaszkodni, hogy még az úthálózat tervezetét sem lehet és nem szabad változtatni. Másodszor azt méltóztatott mondani, hogy ezen segélyzés nem utak építésére, hanem a meglevők fentartására fog fordíttatni. Hiszen én sem uj utak készítésére hívtam fel a minisztériumot, hanem azon kérést és kérdést intéztem hozzá, hogy miután, mint p. o. Ivánka képviselőtársam mondja, Szathmár megyének — mint méltóztattak hallani — 80 — 90 írtért kellett egy köb-öl követ az ut építéshez vásárolni és 34 mfldnyi utat el is készíttetett, de további építkezéseket aligha fog bírhatni a meglevőknek fentartása mellett : ily körülmények között tehát mi az oka mégis, hogy a midőn ez a már általa kimondott elvvel sem ellentétes, hogy a kész utak fentartására szánt összegből a szathmármegyei vagy evvel hasonló utak fentartására semmi sem resolváltatott ? Midőn tehát a mondottakban sem a kérdésemre feleletet nem látok, sem pedig a felhozottakat érveim megdöntésének nem vehetem, a menynyiben azt méltóztatott mondani, hogy csak a kész utak fentartását czélozza a kért segélylyel, és én is csak kész utak fentartását kívánom: ismételve kérem a t. házat, méltóztassék tett indítványomat elfogadni. [Szavazzunk!) Zsarnay Imre: (Zaj. Eláll!) Mindenki jól tudja, hogy Torna megye távol esik Szabolcstól, és épen azért senki sem fog engem provinciális érdekkel vádolhatni, midőn Bónis Sámuel t. barátom szerény kérelmét pártolom. Ugyanis sokban változtak a viszonyok, mióta a vaspályák létrejöttek; s így SZÍ bölcs megye, mint éléskamarája a felső magyarországi lakosságnak, máskép is segíthet magán. Hogy ezen ut létrejöjjön, Tokaj és Debreczen között már 1848 előtt felső Magyarország-nak országszerte kijelentett kívánsága volt; mert ha onnan nem mehetett furmányos, csak nem éhen kellett halnia a felső magyarországiaknak, annyira, hogy nálunk 10 frt volt egy köböl élet, midőn Szabolcs és Debreczen vidékén 3 — 4 írtért kapni lehetett. Annálfogva, mivel a nép legnagyobb része még most is a fuvarosokat használja és n közlekedés az életnemüek szállítására majdnem egyedül a fuvarra szorítkozik: én mint országos érdeket kívánom azon országutat, mely most egészen kimaradt a sorozatból, jövőre a minisztérium figyelmébe ajánlani, mely Tokajt Debreczennel és az élettermő ottani vidékkel összeköti. (Szavazzunk !) BOrOS Pál: T. ház! (Zaj. Szavazzunk!) Nem sok reménynyel kecsegtetem magamat az államtitkár úr azon nyilatkozata után, azon megyéket illetőleg, melyek a költségvetésben elősorolva nincsenek. Mindamellett is Ivánka Imre t, barátom indítványát kívánnám a t. ház által elfogadtatni, mely abból áll, hogy eltérve itt a részletezéstől, bízassák a minisztérium belátására, hogy ezen felajánlott összeget hova és mire fordítsa? Méltóztassanak megengedni, nem tudjuk, vajon a pénzügyi bizottság a szükséges adatok birtokában volt-e ? De annyi bizonyos, hogy a ház minden adatok nélkül szól a tárgyhoz: legalább nem látunk adatokat azon megyékről, a melyek itt nincsenek bejegyezve, ennélfogva Ivánka Imre képviselő úr indítványát pártolom és elfogadtatni kérem, mert igy legalább az illető megyék kecsegtethetik magukat azon reménynyel, hogy ha beadják kérelmüket a közlekedési minisztériumhoz, az tekintetbe fog vétethetni. SimOnyi LajOS b. : T. ház ! (Zaj. Szavazzunk !) Megvallom, nem akartam e tárgyhoz hozzá szólani, mert nézetem szerint, ugy is igen hoszszura terjedt ezen fejezet tárgyalása; nem akartam hozzá szólni, különösen azért, mert ezen egész tárgyalását e fejezetnek egészen fölöslegesnek tartom, mert a kormánynak megadatván az átruházásijog, nem köteles szorosan magát az egyes tételekbe?; tartani; és épen mind azon fölszólalásokat, melyek egyik vagy másik vidék érdekében történtek és történnek, szükségtelennek és fölöslegesnek tartom; mert a háznak határozata következtében a minisztérium bölcsességére bízatván ezen ügynek elintézése, az a legkevésbbé sem lesz kötve az egyes tételek szoros megtartására. Csak egyre vagyok bátor az igen tisztelt államtitkár urat figyelmeztetni. Azt monda, t. államtitkár úr: hogy addig, mig az utak összhangzásba hozatnak a vasut-háló-