Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-319
364 CCCXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 20. 1808.) r Az én felfogásom szerint legalább nem. En nem tudom, hogy miféle iskolában tanulta azon képviselő úr azon parlamentarismust. Az mondatott ellenem, a mi előttem egészen uj, hogy igen természetes tőlem az ilyen módositvány, mert gyűlölöm a magyar nyelvet. Már kérem alássan, ezt nehéz volna ama képviselő úrnak bebizonyítani, ha csak abból, hogy valaki lelkiismeretes hazafiúi és nemzeti kötelességét teljesiti, azt nem akarja reáfogni, hogy gyűlöli a magyar nyelvet, vagy épen a magyar nemzetet. De itt aztán ismét kérdezem: ez a modor szintén parlamentaris-e ? Az mondatott, hogy a kérdéses ^iskolákat a közös költségekből fogják fentartani. Én azt tartom, hogy a közös költségekhez épen oly joga van a többi hazai nemzetiségnek, mint a magyarnak. De a mint én emlékszem, eme törvény rendeletei szerint nem is főképen a közös költségekből fognak az illető tanodák fentartatni, hanem épen a népet fogják e részben megadóztatni. (Közbeszólás: A mennyire lehet/), Hogy a nem-magyar nemzeti történelemről s földrajzról mit sem akar tudni indítványaimat megtámadó képviselő tír, nagyon sajnálom; de azért azok mégis léteznek s jogosultak. Én módositványaimban nem követeltem egyebet, mint a legtisztább igazságot, jogegyenlőséget, viszonosságot; és kérdeni: válasz-e az. a mi erre adatott ? Én részemről fentartom indítványomat addig, ruig érvekkel, elvekkel nem fogja azt va,laki megczáfolni, a mitől egyébiránt nem tartok. Elnök : Felírva senki sem lévén, következik a, szavazás. A kérdés az, hogy a 44. szakaszt a központi bizottság észrevételével elfogadja-e a ház, vagy nem? A kik elfogadják, méltóztassanak felkelni. (Megtörténik) A 44. szakaszt a központi bizottság észrevételével a ház elfogadja ; ennélfogva a módositvány elesik. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 65dik szakaszt. Elfogadjuk!) Elnök: A tisztelt ház e szakaszt változatlanul elfogadja. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 66dik szakaszt.) Zichy Antal előadó: A központi bizottság a második sorban levő e szó helyébe: „vallástanítás" a következőt véleményezi: „hittani órákkal." (Elfogadjuk !) Elnök: A t. ház a 66-dik szakaszt a központi bizottság módosításával elfogadja. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a VI. fejezet c&imét.) Zichy Antal előadó: A czim tévedésből van itt: tehát kitörlendő. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 67. —69. szakaszokat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 70-diket.) Zichy Antal előadó: A 70-dik szakasz szerkezete helyett másikat ajánl a központi bizottság ; t. i. egy tanitó 50 növendéknél többet rendesen nem taníthat, rendkivüli esetekben az illető iskolai felsőbbség adhat rá engedélyt, ugy t. i.mint ez a 34-dik szakaszban már elfogadtatott. (Helyeslés.) Elnök: Ha a ház elfogadni méltóztatik, lesz a bizottság módosítása szerint. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 71. szakaszt.) Elnök: Méltóztatnak elfogadni? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 72. szakaszt) Bobory Károly: Tisztelt ház! Ezen szakaszra nézve legyen szabad egy kis számítást tennem. A 68. szakaszban mondatik: polgári iskolákban a tanfolyam fiuk számára 6 év. Tanfolyam alatt értem tehát a 6 osztályt. A következő 73-dik szakaszban pedig mondatik, hogy egy-egy osztály számára hetenkint legalább 24 óra tartassék. A 72. szakaszban az mondatik, hogy a polgári iskolában legalább három rendes és egy segédtanárnak, összesen tehát négy tanárnak kell lenni. Most vévén 6 osztályt és a hetenkiuti 24 órát 6-al szorozva, ez tesz 144 órát. 144 órát elosztva 4 tanár közt, mindenikre hetenkint 36 óra esik; ez lehetetlenség. Sőt öt tanár közt osztva el, jut hetenkint egyre 29 óra ez is, lehetetlen. De ezen lehetetlenség, tisztelt ház, szerintem csak látszólagos, mert a 79-dik vagyis e fejezetnek utósó szakaszában mondatik, hogy akár egészen, akár pedig azoknak csak egy két évi folyamát létrehozni a községeknek szabadságában áll. Ennélfogva, azt vélem, hogy e lehetetlenség látszatának eltörlése végett e szakasz igy szerkesztendő: „a polgári iskolában a községeknek anyagi erejéhez és több vagy kevesebb évi folyamához képest 4 — 6, de legalább 3 rendes és egy segédtanárnak kell lenni;'' tehát közbeszuratnának e szavak : „több vagy kevesebb évi folyamhoz képest.* Zichy Antal előadó: A gyakorlat ezt ugy is ekként fogja magyarázni. Halász Boldizsár: Ha a 79-dik szakaszra történik hivatkozás, el van oszlatva a képviselő úr aggodalma. Eötvös József b. közokt. miniszter: Kérem a t. képviselő urat, tessék elolvasni a módosítást. Bobory Károly : (olvassa mÓdosüványát :) „A polgári iskolában a községek anyagi erejéhez s a tanfolyamok számához képest 4 — 6, de legalább