Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-295

118 CCXCV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Október 9. 1868.) „a már eddig kötött úrbéri örökváltsági szerződése k

K intézkedjék a jövő törvényhozás. Latin mondattal kezdé t. barátom beszédét. En azt gondolom, talán jobban illenék ide az 8 általa idézett mondatnál ez: „qui bene distinguit, bene docet." Kérdem, miről van itt szó ? Az úrbéri örökváltsági szerződésekről. Azt kérdem t. barátomtól, tud-e nekem felmutatni egyetlen egy úrbéri örökváltsági szerződést 1840 előtt. Ilyen nem létezik, hanem igenis köttetett adás vevési szerződés. A körösieknek, kecskemétieknek, vagy nyíregyháziaknak példája ide nem alkalmazható. Tudjuk, mi módon jöttek létre ezen szerződések. Törvény volt. és a bírók ezen törvénynek minden adott esetben érvényt szereztek; törvény volt t. i. az, hogy csak nemes ember képes földbirtokot szerezni. Hanem, hála az emberiségnek, a dolgok logikája sokkal erősebb volt, mint az embereké. Ez kép'elenség volt, és a képtelenség mindig megboszulja magát. Nem az történt, hogy azért, a kinek vagyona, vagy a kinek pénze volt, nem szerzett földet, hanem az történt, hogy kijátszatott ezen embertelen törvény. így különösen azon községekben, melyek itt pl. hozattak fel, az történt, hogy itt, mint másutt, hol néhány nemes lakos volt, ezeknek nevében köttetett a szerződés. Úrbéri örökváltsági szerződések voltak ezek ? Épen nem ; mert ily esetben mindaz, a mije volt, a földesúrtól megvétetett s igy ezek tisztán csak adás-vevési szerződéseknek tekinthetők. Kérdem már most, hogy miért zavarják öszsze ezen esetet azzal, mely a XII. törvényczikk 9-dik szakaszában foglaltatik, s melyettői annyira különbözik ? Én nem tehetem föl azokról, a kik a törvényjavaslat ellen szólottak , hogy irigység forogna ft-n náluk. Én ezt rólok nem teszem föl; hanem fölteszem azt, hogy valóban nem különböztették meg e két esetet, és tévedésből azt hitték, hogy a 9 dik szakaszban azon eset forog fen, a mi a kecskemétiek, körösiek és nyíregyháziakra vonatkozólag előadatott. T. ház! Én azt hiszem, a törvényhozásnak kötelessége teljesíteni azon kötelezettséget, melyet az 1848-diki XII. törvényczikk 9-dik szakasza rótt rá. Én ennélfogva a törvényjavaslatot, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Még néhány szóm van. Tisztelt barátom Gubody azt mondja, hogy ez oly annyira igazságtalan, különösen azon községeket illetőleg,melyek már az 1840dik év előtt megváltották magukat, azokat illetőleg t. i., melyek oly szerencsések voltak már akkor is, midőn a szolgaság járma nyomta a milliomokat, hogy magukat önerejükből megszabadítsák, ezen szerinte szerencsétlen községek annyira megvannak róva, hogy méltán követelhetik a hazától, hogy a mit eddig úrbéri váltság fejében mint adót fizettek, nyerjék vissza a törvényhozástól. Erre igen könnyű volna a felelet: mert hiszen hát például én és igen sokan közöttünk, kik sem jobbágyok, sem jobbágyokkal buó földesurak nem voltak, micsoda czim alatt fizettük és fizetjük ezen adót? és vajon helyeselné-e t. barátom, ha felszólalnánk, és ha a magyar törvényhozás a mi felszólalásunknak engedne? Igen csodálkozom,hogy épen t. barátom ezen jobbágy- és földfelszabaditásnak nagyobb mérvet nem ad okoskodásai körében. Azt hiszem, itt nem az enyém és tiedró'l van szó individualiter, midőn a jobbágyokat felszabadítani és a földeket a feudalismus ideje alatt reájok tolt terhek alól fölmenteni akarjuk. Fó'czél mindig csak a szabadság volt a személyekre, és szabadság volt a birtokra nézve; és kérdem, ha ez áldozatba került, a mint valósággal került, s a nemzet önmaga önként vette ezen áldozatot magára: hát ezen nemes tettből származó érzet élvezetétől megfoszszuk épen azon községeket, és azt eszközöljük, hogy azon községek már mint koldusok álljanak előttünk, kik visszakövetelik azt, a mit a nemzet gondoskodva önként tett és folyton tesz a haza oltárára ? Én azt gondolom, t. barátomat nagyon meszsze vitte az átható igazságtalanság érzete, és azt hitte, hogy képviseltjeinek ezzel jó szolgálatot tesz. Én részemről, ha ily [szolgálattételtó'l akarnának fölmenteni, ezt el nem fogadnám: mert ez oly áldozat, melyet mindnyájan azért teszünk a haza oltárára, hogy szabad legyen az egész nemzet; ez oly dicső áldozat, melyből ha valaki ki akarja magát vonni, méltán kérdhetném tőle, ha vajon kiköltözködési engedélyére folyamodást adott-e már be az illető helyre. Ez volt mondandóm. (Helyeslés.) Podmaniczky Frigyes, b.: T. ház! Az előttem szólóval teljesen egyetértek, midőn azon érzelemnek adott kifejezést, miként csodálkozás fogta el, hogy épen ezen ma tanácskozás alá került törvényjavaslat oly nehezen s ily hosszas szónoklatok után fog csak elfogadtatni a részié' es tárgyalás alapjául. Megvallom, csodálkozás fog el, mert azt képzeltem, midőn alkalmunk nyilik, hogy egy adott szót beválthassunk, hogy leróhassuk kötelezettségeinket azok iránt, kiket nem rég példányképekként állítottunk oda az egész haza elé, hogy az egyéni érdekek nem bírva fölemelkedni a nagy eszmén, hátráltassuk-e azt, a minek teljesítésén mindnyájan szívből örvendünk. Nem akarok e vitába belebocsátkozni, nem akarok feleselni, nem is akarom tisztelt barátomnak Halász Boldizsárnak emlékezetébe hozni, hogy a jelen törvényjavaslat alkalmával azt terhesnek mondja, a mit a szőlődézsma megváltása