Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-293

CCXCI1I. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Október 2. 1868.) 8? is, mihelyt azt a minisztérium bemutatja, és tár­gyalásának eredményét részletenkint is terjeszsze a ház elé. Továbbá arra kérem a t. házat: méltóztassék azt is kimondani, hogy a költségvetés tételei iránt hozandó határozatai végmegállapodás erejére ak­kor fognak emeltetni, midőn a som mázat tárgyal­íatván, a bevételek és kiadások közti arány tudva lesz s ennek alapján a költségvetési torvény fog megszavaztathatni. (Helyeslés.) Szükségesnek vélem ezen fentaríást azért, mert könnyen megtörténhetik, hogy a bevételek és kiadásoknak sommás összeállítása után egy vagy más tételt módosítani szükséges leend. Hogy mind a pénzügyi bizottság helyes vé­leményt adhasson, mind pedig a t. ház az 1869-ik évi költségvetés felett alaposan határozhasson, szükséges ismernie a múlt év pénzügyi kezelésének valódi eredményeit: ennélfogva kötelességemnek ismerem, előterjeszteni mindazon összeállításokat, melyekből az 1867-ik évi államháztartás megítél­hető; s ámbár az 1866-ik évről teljesen befejezett számadásokat nem birunk, sőt azok el sem készül­hetnek mindaddig, míg a két minisztérium közt az 1867. január 1-én fenmaradt pénztári készletek, az úgynevezett közös activák és a viszonos köve­telések feletti leszámolás, illetőleg egyezmény nem jön létre, a mit pedig létesíteni nem volt tanácsos, míg az 1867-ik évi pénzügyi kezelés eredménye a birodalom két felében legalább főbb tételekben tudva nem lemd, mindamellett ugy hiszem, hogy miután az általam előterjesztendő számadásokban ki van mutatva, mivolt azon összeg, mely az 1867­diki előirányzat szerint a magyar korona országai belkoi'üiányzati költségeire fordítható volt; továbbá ki van mutatva, hogy Magyarország beligazgatási költségei az év folytán valóban mennyit tettek; végre miután kimutatják az általam összeállított kimutatás számadatai azt, mennyi volt az 1867-ik évre fenállott adózási rendszer szerint minden egyes közjövedelmi ágra mint államjövedelem elő­irányozva, s mennyi jött valóban be ez év folytán az egyes közjövedelmi ágakból: teljes képét fogja bírni a képviselőház az 1867-ik évi államháztar­tásnak. Mielőtt ezen kimutatásokat előterjeszteném. szabadságot veszek magamnak ez alkalommal az államköltségvetés ellenőrzésére nézve némelyeket megjegyezni. Minden rendes pénzügyi kezelésnél szükséges egy legfőbb államszáruvevőszéket, úgynevezett ellenőrző hatóságot felállítani, melynél öszponto­sulnak a kimutatások a közigazgatás minden egyes ágának bevételeiről és kiadásairól, azon czélból, hogy az azokat rendesen könyvezvén, folyton nyil­vántartsa és ellenőrizze. KÉPVH. NAPLÓ. 186 5 / S . X. Midőn a múlt év márczius hó elején a pénzügyi kezelést átvettem, fenállva és teljes működésben találtam a bécsi cs. kir. legfőbb számvevőszéket, „Qberster Rechnungshof", melynél az 1867-dikév első két havi eredménye már könyveztetett; mi­ntán az év közepén egy egészen uj számvevőséget felállítani nem lehetett : ő felsége legfelsőbb jóvá­hagyásával a két pénzügyminiszter és a legfőbb számvevőszék elnöke közt oly egyezmény kelet­kezett, mely szerint az év végén mind az országos számvevőségek Budán, Szebenben és Zágrábban, mind a pénzügyminisztériumnak számvevősége, ugy mint elébb, de a magyar minisztérium utján küldjék a fenállott rendszerszerint számadásaikat és kimutatásaikat a legfőbb számvevőséghez, mely mint a magyar minisztériumnak e végbőli megbí­zottja, az év végéig fogja vezetni a könyvelést s fogja azok alapján berekeszteni az államszámadást Magyarorázágra nézve is. Ugyanazon egyezmény­ben kimondatott, hogy az 1868-ik év január hó 1-ső napjától megszűnik a cs. kir. számvevőszék s átalakul ő felsége többi országainak számvevőszé­kévé ; a magyar minisztérium pedig fel fog állítani egy külön főkönyvelési osztályt, melyre átszállnak mindazon teendők, melyeket előbb a bécsi cs. kir. főszámvevőszék végzett. A minisztérium ehhez képest az év kezdetén átalakitá az eddig létezett számviteli rendszert, behozta minden egyes minisztériumra nézve a kü­lön számvevőséget azon czélból. hogy minden mi­niszter felelős lehessen saját utalványozásaiért; behozta a kettős könyvvezetési rendszert a főköny­veiéi osztálynál, azon czélból, hogy az egyes feje­zetek aláeső tételek nyilvántartathassanak és ellen­őriztethessenek. Ezen könyvvezetési rendszernek továbbá azon előnye is van, hogy a zárszámadások rövidebb idő alatt állíthatók össze. Azon meggyőződésben va­gyok, hogy ezen államházviteli rendszer megfelel az alkotmányos fogalmaknak; egyedül a főköny­velési osztály vezetésére nézve lesz szükséges a jövő évre intézkedni; mi iránt a szükséges javas­latokat előterjeszteni a minisztérium nem fog késni. A múlt évi eredményt a fenállott legfőbb számvevőszék, mint a magyar minisztérium e te­kintetben megbízottja, mutathatja ki egész részle­tességben és véglegesen berekesztheti, mihelyt az általam említett, a pénztári készletek viszonos kö­vetelések és közös activák elkülönítésére vonatkozó megállapodások a két minisztérium közt létrejön­nek; azonban már most, midőn az 1869-ki állam­költségvetésről van szó, kívánván a múlt év pénz­ügyi eredményét jelenteni, ezen legfőbb számve­vőszéktől nemcsak az 1867. évről, de az 1866-dik évről is a részletes kimutatásokat bekivántam. Ezen kimutatások a fenálló rendszer szerint köny­13

Next

/
Thumbnails
Contents