Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-281
CCLXXXI. OBSZÁ-GOS késsenek, ha pedig megtörténtek, tettleg orvosolta ssanak. Az okmányok melléklete mellett, kívánom és követelem is a kielégíttetést. (Derültség.) Deák Ferencz: T. ház! A horvát-szlavón országok küldöttsége egyezményi tanácskozásaink folytában a katonaállitásra vonatkozólag két kívánságot nyilvánított. Egyiket azt, hogy ők a múlt alkalommal 1000 emberrel többet adtak, mint kellett volna, és ezt az 1000 emberből álló többletet kívánják most magoknak beszámíttatni. A másik pedig az, hogy a partmelléki lakosok a lehetőségig a hajós sereghez alkalmaztassanak. Ezt mi jelentésünkben elő is adjuk és ajánljuk a t. ház figyelmébe. Most e dolgot tárgyalni nem lehet, s csak azért szólaltam fel, hogy ha a ház belenyugszik, a jegyzőkönyvben nyoma legyen, hogy majd mikor ezen egyezményi pontokat s óhajtásokat tárgyalni fogjuk, azon körülmény, hogy ezt jelenleg a törvénybe nem tehettük bele, mert a jelentést még nem tárgyaltuk, tzen kívánságok tárgyalásának ne praejudicáljon. (Atalános helyeslés.) Elnök: A Besze képviselő úr által beadott határozati javaslat ki fog nyomatni) és szét fog osztatni. (Felkiáltások: A kérvényt bizottsághoz!) Bocsánatot kérek, t. ház, a képviselő' xír nem kérvényt adott bt-, és én nem érezhetem magamat feljogosítva arra. hogy ezt a kérvényi bizottsághoz utasítsam. (Helyeslés.) Parancsolják felolvastatni? (A-:. 1 /- ') Ennélfogva ki fog nyomatni, és kiosztatván, annak idején tárgyalás alá vétetik. A mi Deák Ferencz képviselő lír indítványát illeti, a ház mai napi jegyzökönyvébe be fog menni, hogy azon kivánságokra nézve, melyek szerint a partvidékiek a lehetőségig a hajós sereghez alkalmaztassanak és az ujonezok többlete beszámíttassák, az, hogy ezek iránt a ház nem határozott. ezek tárgvalásának nempraejudicálhat. (Helyeslés.) Dániel Pál: T. ház! Boksány Lázár és több , választó kerületemben lakók kérelmét van szerencsém benyújtani, melyben a miatt panaszkodnak, hogy a házalással való visszaélés miatt a hatóságokhoz benyújtott panaszuk kellő figyelembe nem vétetett, kérik tehát a t. házat, hogy ezen házalók visszaéléseit korlátolni és a kereskedők érdekében czélszerüen intézkedni méltóztassék. Elnök: A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Alltalfy Károly": Egy interpellatiót kívánok benyújtani az igazságügyminiszter úrhoz. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa az interpellatiót:) „Mi az oka, hogy az erdélyi úrbéri bíróságok szervezése iránti legfelsőbb rendeletben egyik bíróság székhelyéül (Jsik-Szereda lett kitűzve, s ugyan azon bíróság székhelye most utólagosan ugy az ország, mint az egyes érdekelt felek ') Lásd az Irományok 311. számát. ÜLÉS {Augusztus 8. 1868.'' 5()7 hátrányával Csik-Szereda mellőzésével Udvarhelyre tétetett'? és száudékszik-e az igazságügyiminiszter úr Csikszék sokkal túlnyomó érdekei figyelembe vételével az úrbéri biróságot, bár egy bizonyos határidő elteltévei Csik-Szeredába áttenni?" Horvát Boldizsár igazságügyér: Röviden kívánok az interpellatióra válaszolni. (Halljuk!) Való, hogy én az egyik erdélyi úrbéri törvényszéket eleinte csakugyan Csik-Szeredára terveztem, mely terv ő felsége által is jóváhagyatott. Tettem ezt azért, mert a statistikai táblák szerint Csík-Szered a környékén sokkal több úrbéri jjer van folyamatban, mint Udvarhely szék táján ; azonban, midőn ezen rendelet már megjelent, akkor kapott a kormány hivatalos jelentést a királyi biztostól, hogy a kormány ezen intézkedése Udvarhely széken igen nagy resensussal találkozott A kormány ezen első jelentést nem találta elég indoknak arra, hogy előbbeni intézkedését megmásítsa; miután azonban hasonló jel, ntések ismételve érkeztek : a törvényhatóságok nyugalma iránti tekintetből a kormány áttette Udvarhely székre az úrbéri törvényszéknek székhelyét. Melyik félnek van igaza, a kormánynak-e vagy az illető törvényhatóságnak : ezt a gyakorlati élet következményei fogják eldönteni; de a kormány mindaddig, míg nem tapasztalja, hogy üsik-Szerecla úrbéri törvényszék székhelyéül csakugyan alkalmasabb hely volna, mint Udvarhely szék, már egyszer megmásított intézkedését ujabban megmásitani nem tartaná czélszerünek. (Helyeslés.) Stoll Károly : Midőn a bejelentett határozati javaslatot a ház asztalára leteszem, kérem a tiszt. képviselőházat, méltóztassék azt felolvastatni, kinyomatni, és mert annak tárgya nem annyira a több százezer forintnyi költség czélté vesztett irányban folytatása, de az államkültségvetés részletezése IIL füzetének 228 — 29. lapján előforduló,más irányban, ugyanazon czélra elősitett 10,000 és 48,000 forint kiadással szoros összefüggésben van, méltóztassék ezen javaslatot alapos megvizsgálat végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani és tárgyalását napirendre azon időre kitűzni, midőn az emiitett tételek tárgy altatni fognak, Elnök : Ha belenyugszik at. ház, ezen határozati javaslat ki fog nyomatni'), a tagok közt szét fog osztatni, és előzetes véleményadás végett a pénzügyi bizottságnak fog átadatni. (Felkiáltások: Nem lehet!) Deák Ferencz: Ezen határozati javaslatmódositványt foglal magában, módositványát a pénzügyi munkának, és ezért akkor kerül majd tárgyalás alá, ha a pénzügyi bizottság munkálatát tárgyaljuk. « azt hiszem, akkor kell majd felvenni a pénzügyi bizottság munkálatával együtt. Most pe*) Lásd az Irományok 312-dik számát. *64