Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-273
CCLXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 30.1868.) 297 vigyázzon a nemzet, mert similes causae similes cffectus: a XIII dik században a tatár, a XVI-ikban a, török ronta be és pusztitá el hazánkat; most pedig a XlX-dikben az orosz veszélyezteti nemzeti létünket és államiságunkat. Es jóslatom csakugyan beteljesedett. Hogy pedig nemzetünk nem esett örökre és nyomorultan áldozatául azon téves kiindulásnak : az valóban nem azoknak köszönhető, kik akkor az első minisztériumban, a kormány csúcsán állottak, nem bizony; hanem épen azon működésnek, mely azon férfiú ellenében, ki azon minisztériumnak lelke volt, az országgyűlésen, az •első népképviselőkből álló országgyűlésen kitejtetett, s a melyben az előttem szóló Madarász József t. képviselő úr velem egy padon, egy zászló alatt küzdött. Akkor, hogy azon eszmének testet is szerezzek, inditványba hoztam száz honvéd zászlóalj kiállittatását. Elmének gr. Teleki Lászlóval és Fényes Elekkel Batthyány Lajos akkori miniszterelnökhöz. Sok tömérdek nehézséggel kellett küzdenünk, amint neki is nehéz volt állása, s végre, ha nem is bírtuk kivinni a 100 zászlóajt, de kivittünk tizet. S ki meri tagadni, hogy ezen tiz zászlóalj oly magva és gyökere volt a később kifejlett magyar hadseregnek, azon hadseregnek, mely nemzetünket ha nem is tudta megóvni a bukástól, de megmenté a gyalázatos védtelen megadástól és az evvel járó örökös haláltól? mely a nemzetnek rendkívüli világhírű dicsőséget szerzett, minek köszönhető, hogy még ma is itt vagyunk és törvényt alkotunk? S íme most «zen törvényjavaslatban nem 10. hanem 82 zászlóalj, illetőleg Magyarország számára Erdélylyel együtt 78 zászlóalj és 28 eskadron terveztetik. Már most kérdem, ha akkor, midőn a nemzetnek, mondhatni, közel harczi múltja sem volt — nem volt, mert közel száz éven át, mondhatni, végkép ignorált Európa bennünket, csak az 1848-iki ágyúzás ébresztette figyelmét ránk — mégis oly fényes eredményeket vívhatott ki: ugy most azon nemzet, mely ki birta állani a 18 éves kínzást és zaklatást, azon nemzet, melynek oly dicső parlamentalis múltja van, mint a minő kevés másnak Európában, mely az 1823 —1848-ig terjedő páratlan parlamentalis élettel, emez igaz arany korszakával a magyar ezer éves nemzeti létnek dicsekhetik , mely bennünket a semmiségből, a tökéletes -apathiából, levertségből s feledékenységből kiemelt s azon dicső pontra vezetett fel, a hova 1848 tavaszán értünk: vajon, kérdem, nemzetünk ezen múlttal, azon tényezőkkel, melyeket most nyert,nem fog-e elegendő erőt, elegendő hatalmat érezni magában arra nézve, hogy magát fentartsa, s mind azt, a mire még szüksége van, kinyerhesse ? {Tetszés.) Első beszédemben , melyet ez országyülésen tartottam, kimondottam, hogy nem csak nem oszKÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 / g ix. tozom azok véleményében, kik az 1867. XII-ik törvényczikkben lefektetett transactiót árulásnak, a nemzet elvesztésének, elsikkasztásának bélyegezték ; sőt ellenkezőleg azt hirlelém , hogy a nemzet ez által ismét oly politikai tényezők birtokába jutott, minők képessé teszik és fegyvert nyújtanak neki mind annak kivivására, a mire még szüksége és mihez joga van. Most pedig, midőn ezen honvédelmi törvény által a nemzet egy uj tényezővel gazdagodik: most miért reménytelennek lenni ? miért kétségbeesni ? miért a kétségbeesést hirdetni az országban, melynek inkább reményre, lelkesedésre, bizalomra van szüksége ? (Elénk helyeslés.) Ezen honvédelmi törvénynek másik nevezetes momentuma az, hogy a honvédsereg csak nagyobb , magasabb mérvű hadtestekben fogna háború esetén alkalmaztatni, és így meg van óva a honvédsereg attól, hogy egyes kisebb csapatokra szétosztatva ne vívhassa ki magának azon hitelt és tekintélyt, melyet hiszek, bizva nemzetem jellemében és vitézségében , hogy az első alkalommal ki fog vivni. Van még egy momentum, melyet kimondhatlan erkölcsi vívmánynak tekintek , melyet ugy jelezek, mint igazolását és dicsőítését a múltnak, melyet ugy fogadok, mint a fejedelem részéről legünnepélyesebb elismerését annak, hogy a mi háborúnk 1848—49-ben tökéletesen jogosult, tökéletesen honvédelmi háború, nem pedig úgynevezett forradalom volt: (Helyeslés) ez azon provisio, mely szerint a régi honvédek közül a honvédek testülete első alakításánál mindazok, a kik alkalmasak, be fognak vétetni. Hogy ezen szakaszban nem mehetett tovább sem a kormány, sem pedig a bizottság, és azon hozzátételt használá, hogy csak az alkalmasak alkalmaztassanak: természetes: mert azt csakugyan érdekeink kívánják, hogy a ki akár erkölcsileg, akár physikailag alkalmatlan , az ne alkalmaztassák. {Helyeslés.) Átmegyek ezek után ezen törvényjavaslatnak legfontosabb részére, az első fejezetre, mely az állandó hadseregről szól, és a melynek czime : törvényjavaslat a véderőről. (Halljuk !) Ezen törvényjavaslatnak kétségen kivül vannak oly gyengéi és több hiányai, melyek nem felelnek meg teljesen sem a nemzet állami jogainak, az általam nem egyszer elidegenithetleneknek czimzett állami jogoknak, de még nem is egészen az 1867. XII. törvényczikkben kifejezett eszméknek. Es itt vagyok most azon stádiumnál, a hol, midőn először is ezen törvényjavaslatnak gyengéire terjeszkedem ki, tárgyalásommal azután át fogok menni a benne fektetett előnyökre. Ezen törvényjavaslatban először nincs említés a hadsereg taktikai felosztásáról. Bizony óhajtottam volna, hogy ne csak a magyar ezredek meg38
