Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-273

294 CCLXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Jolins 30. 1868.) birodalomhoz; csatlakoznak, vagy oda is csatoltat- j hatnak; és 2-or, hogy az ausztriai császár mint magyarországi király leginkább Magyarországra van utalva , és a miként lesz Magyarország alkotmánya független, népe anyagi jóllétben virágzó, szellemileg magasztos érzelmekre kiváló, a szerint foglalhatja el Magyarország királya is csak Európa szabadelvű államainak fejedelmei közt azon helyet, melyet egykor az igazságos Mátyás elfoglalt. Ezek után lehetetlen nem kérnem a tárgyalás alatti törvényjavaslat elvettetését, azért, mert általa állami létünk legfőbb erejét, biztositékát, a parlamenteket megillető kizárólagos hadügyi jogot látom veszélyeztetve. látom átadatni e törvényjavaslatban a parlamenteket megillető jogot a fejedelemnek. Az pedig már most egész Európa művelt alkotmányos népeinél bevett tan, miszerint az egyesek és általok az államok vagy páriáin entjeik jogainak egyes egyénekre rubázása retrográd lépés, visszaesés , és csak is a fejedelem alkotmányos korlátolása, és a parlamentek souverain jogainak fentartása korszerű és időszerű haladás. Itt állok (Látjuk! Derültség) szemközt a kormánynyal, és szemközt az azt támogató többséggel. (Zaj, Igazi) Meg fogják azonban engedni, hogy mielőtt e ház szószékét elhagynám, kimondjam, hogy Magyarország addig, mig önállólag rendelkezett hadügyi erejéről. .. (Mikor 9) Például 1827-ben,pl. a franczia háborúskodások alatt, 1790-ben. 1848-ban. (Zaj.) Es ha kérdik még önök. hogy mikor ? a többséget utalom az országgyűlés 1861-iki feliratára. Ha kérdik, mikor? akkor tessék megtekinteni az 1861-iki felírást — az hogy önök most ellenkezőt kivannak bemutatni, mint 1861-ben mutattak be, az nem az én hibám — tessék megnézni az egész ország által helyesléssel fogadott 1861-iki feliratot: abban meg van mutatva, hogy az ország le egészen 1867-ig törvényesen hadügyéről mindig önállóan rendelkezett. És én nem is ezt a kitérést akartam; de azt óhajtottam, hogy azt vegyék önök figyelembe, hogy a nemzet ezen ideig egyetlen nemzet közt elő nem mutatható azon magasztos jelenetnek adta tanúságát, midőn nem is önmaga nemzeti érdekében, de fejedelme iránti fel lelkesüléséből megmutatta, miként a jelennek fényét és méltóságát tekintve, egész Európa előtt bemutatta azt is, hogy kész volt fejedelmi házát Európa majdnem összes ereje ellen fentartani. És ekkor, uraim, vegyék önök igenis figyelembe azt is, hogy Magyarország ha lassan haladt is, de élt; és ez valóság ; élt, a midőn független állami élete volt; de vajon hogy az önök által elfogadott törvényjavaslat alapján miként élend ? azt a történelem fogja megmutatni : adja Isten, hogy éljen még jobban, még dicsőségesebben. Óhajtom tehát, ne száműzzék önök hazámnak hadügyi rendelkezését. A görögök nagy férfiaikat száműzni szokták. Themistokles óhajtotta, bár mielőbb megbánja tettét nemzete; én a szelid' Aristidest követem, midőn óhajtom, hogy e tettét meg ne bánja nemzetem soha. Uraim ! előadott megyőződésem parancsolta kötelességem szerint megtámadva a tárgyalás alatti törvényjavaslatot, miután tudom, hogy minden többségnek, ugy e háznak is van egy igen tisztelt vezére , hozzá és általa önökhöz is , engedjék meg, hogy indokolásomat bezárhassam (Felkiáltások : Szívesen.') hazánk nagy menekültjének Kossuth Lajosnak Deák Ferenczhez irt leveléből következő idézettel: „Én, ki nemzeteknél uralkodóik irányában a jogfeladást soha sem tartom sem szabadnak, sem kénytelenségnek, igyekeztem magamat, mennyire embertől kitelhetik, a te álláspontodba belegondolni, s a vélt kénytelenségnek még csak árnyékát sem vagyok képes fölfedezni; I hanem látom azt, hogy a magyar nemzet ép azon S perczet választja kétségbe esni állami jogainak teljes valósithatása felett, midőn minden nemzet a J nagy Angliától a kis Krétáig érzi, hogy a kor szelleme , a kor iránya s a politikai viszonyok a •jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejíesztésnek kedvezők. „Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól, és lemond oly módon, le! mond, magát oly politikának eszközéül szegő'dtet! ve, mely szomszédainkat ugy nyugat, mint kelet I felé ellenségeinkké teszi s a szemlátomást kö| zelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tűzi ki, „Es ha asi kérdem magamtól, mi hát az, a mit nemzetünk annyi feláldozásért jutalmul kap ? I látom azt, hogy kapja az idegenekért katonáskodás kötelességének átalánositását s vele az elviI selhetíen tömérdek adók megörökítését, melyeknek ily viszonyok mellett még csak legcsekélyebb enyhítésére sem lehet gondolni. „Ott volt a nemzetőrség. A legártatlanabb institutio a világon szemben a törvényt tisztelő hatalommal. Sőt a rendnek, a személyes vagyonbiztosság legsikeresebb ó'rje, mert azt magának a népnek ótalma alá heíj'ezi. De van ezen institutio eszméjében valami, a mi fékül szolgálhat a hatalomnak, hogy ne merje túlfeszíteni az önkénynyé fajulás húrját. S mert ez van benne, a minisztérium a nemzetőrséget el akarja törölni. „Én nem gondolom, hogy az országgyűlésnek missiói közé tartozzék a hatalom útjából az önkénynyé fajulás akadályait elhárítani. Biztosité-