Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-265

CCLXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Jalius 17. 1868.) 151 — igen sok ellenvetést lehetett hallani az országban: mivel motiválták a törvény behozatalát és annak szigorú rendeleteit? nemde a magánosok hitelé­vel ? Azt mondták : hitelt kell teremteni minden áron. Azt hirdette dicső emlékű Széchenyi István, és végre felkarolták az eszmét hazánk jelesei, s meg­hozták a hiteltörvényeket. Kik hozták meg ? nem­de a megyék követei, még pedig utasítással ellá­tott követei? És senkinek sem jutott eszébe, hogy azokat azon váddal sújtsa, hogy a rnunicipiumok­hoz hűtlenek lettek, hogy az ősi alkotmány ezen védbástyáit lerontották. {Helyeslés jobb felöl) De ha fontos volt hitelt teremteni Magyaror­szágon : ugyan kérdem a t. képviselő urakat: nem százszorta fontosabb dolog-e országunk hitelét, mely nemzeti becsületünkkel ugyanazonos , megmen­teni és megállapítani? (Élénk helyeslés.) Most ves­sük meg sziládul alapját hitelünknek, és orszá­gunk szebb jövő elé néz; most ingassuk meg a bizalmat hitelünkbe, és elláthatlan kárt okozunk az országnak. (Zajos helyeslés.) És azért megfogható, hogy a pénzügyminisz­ter úr csak büszkeséggel tárhat keblet azon nyíl­nak, mely ellene elpattant azon szemrehányás alakjában, hogy őt csak a kincstár iránti túlzott előszeretet bírhatta rá, hogy ily törvényjavaslat­tal lépjen a ház elé. Ugyan ki ezen kincstár? Hi­szen édes mindnyájunk azon kincstár. Azért én nem csak szemrehányást nem látok abban, hanem valóságos hazafiúi büszkeséggel ugyanazonositom magamat a nemzet közvagyonával és a nemzet közvagyonának érdekével. (Elénk tetszés.) Egyébiránt, minthogy „verba volánt, a a his­tóriai hűség kedveért talán szabad lesz egy kis helyreigazítást közbe szúrnom. Az igen t. pénz­ügyminiszter úr nem volt 1848-ban osztálytaná­csosa az első magyar pénzügyminiszternek. Madarász József: 1849 : ben! Zichy Antal előadó: Ő akkor, a mint em­lékeznek azok, kik az eseményekben akkor is részt vettek, a pénzügyekben a központi bizott­ságnak volt többnyire előadója, és ezen helyet foglalta el, melyet én most igen méltatlanul, az ő saruinak nyomdokát követve, itten elfoglalok. Te­hát — csak ez a dolog lényege, a többi mellékes — midőn azon törvényjavaslat előterjesztetett : akkor ő nem volt a pénzügyminisztérium tagja és az nem az ő műve volt. Hanem 1849-ben igen is tagja volt a pénzügyminisztériumnak ; de nem hi­szem, hogy ezen oldalról (A szélső bal oldalra mu­tatva) ez iránt neki legkisebb szemrehányás tétes­sék. (Zajos tetszés, taps.) Azt méltóztattak mondani, hogy ezen törvény nem is szükséges. És valóban ez igen fontos el­lenvetés : mert politikában a mi nem szükséges, igen sokszor káros is szokott lenni. Azt méltóztattak mondani, hogy Magyaror­szágban és különösen a vármegyékben igen nagy a törvény iránti tisztelet, és mi abban teljesen megnyughatunk, hogy a törvények, még ha er­szényünket illetik is, igen szigorúan és pontosan végre lesznek hajtva minden kényszerítő eszközök nélkül, tehát nincs is szükség kényszerítő törvé­nyekre. Egy részben megfelelt erre Horváth Döme t. barátom, a ki érdekes, ránk nézve nemigen örven­detes adatokat hozott elő, hogy minő nagy a kész­ség a törvényhatóságoknál az adó behajtása dol­gában. Különben épen Bihar megye érdemes tagjai nálamnál jobban fogják tudni, hogy hajdan — hajdan volt, nem ugyan akkor, mikor a Rákoson tartottunk országgyűlést, hanem mikor azok az alkotmányunk védbástyái teljes erejökben s büsz­keségükben fenállottak — tehát az országgyűlés törvényt hozott s azt mondotta, hogy a jobbágy­telki nemeseknek szintúgy, mint más jobbágyte­lek birtokosának adót kell fizetni: és Biharban ezt a törvényt soká végre nem hajtották, mert azt mondották — én nem tudom közelebbről, ha hin­ni lehet a rósz nyelveknek — hogy az uralkodó párt kortesei véletlenül épen úrbéri telkesnemesek voltak, s Beöthy egész energiájára volt szükség, hogy e törvény végre legyen hajtva. S Beöthy ellen az ismeretes kortesfogások, melyeknek egy igen lángeszű ecsetelője szemben ül velem, Ke­mény Zsigmond b., azonnal mozgásba tétettek, s nem minden siker nélkül használtattak. Megvallom , fájdalmasan hatott rám azon majdnem invectiva vagy legalább animositas, melylyel tegnap szólott nagyérdemű tagtársunk némely kijelentései ellen méltóztattak mintegy ro­hanást intézni. Pelengérre állította volna ő hazánk múltját, melyben.neki a hazafiság legszebb babér­jai termettek ? 0 tette volna-e ezt, a kit akkor is méltán hazánk bölcsének neveztünk ? a kit akkor is már hazánk egyik oszlopa gyanánt tiszteltünk ? (Viharos éljenzés.) Nem állította c pelengérre a multat; hanem ne feledjük, hogy már Cicero kimondotta : (Hall­juk!) história est magistra vitae. Ne legyen ránk nézve elveszett a történelem tanulsága, s főleg pe­dig ne igazoljuk azt, a mit már a régi magyar közmondás mond, hogy a magyar csak a maga kárán tud tanulni; ha fájdalom, csak azon is, leg­alább tanul rajta, s vegyünk tanulságot a multak­ban elkövetett hibánkról, tévedéseinkői, melyeket a ki elleplezgefc, az én tiszta meggyőződésem sze­rint hazánknak igen rósz szolgálatot tesz. Én nem akarom t. barátaimat a Bourbonokkal egy sorba helyezni, a kikről meg van irva, hogy nem feledtek semmit, s nem tanultak semmit.

Next

/
Thumbnails
Contents