Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-241

20 CCXLI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (jnnias 17. 1868.) emlékezetében lehet önöknek, midőn az akkori első' magyar pénzügyminiszter, kinek kormánya alatt kezdé a jelen pénzügyminiszter úr is az államszolgálatban pályáját, minő különbözők valának azon miniszter úr előterjesztései, és minő más hangból beszéltünk akkor mindnyájan. Hasztalan, de nem tudok még otthonos lenni jelen alkotmányunk szerkezetében. Tiszteltem, bámultam mindig jelenlegi pénzügyminiszterünk sokoldalú képzettségét, erélyességét; de hogy ha a jelen dilemmából szerencsésen kivágva oly eredményt fog előidézni, melynek következtében nemzeti alkotmányos önállásunk és anyagi jóllétünk leend biztosítva, az ugyan a világ nyolczadik csodája lesz. De a tárgyra vagy a sorra visszatérve, bátor leszek a szőnyegen lévő törvényjavaslat bevezető szavait felolvasni. (Olvassa:) „Irányelvül tűzetvén ki, hogy mind a magyar korona országainak , mind ő felsége többi országainak területén az elfogyasztott só után befolyt jövedelem az illető államnak lehetőleg biztosittassék : a sóárakat akként kell szabályozni, hogy a sónak Magyarországból ő felsége többi országaiba való szállítása , és viszont, haszonhajtó vállalat ne lehessen." íme az osztrák államérdekeknek saját érdekünk ellenében védelmezése: mert hol itt a kölcsönösség ? Attól ugyanis senki se tarthat, Logy az osztrák részről hozzánk csempészhető sóból valakinek haszna >lehetne. Nem Ausztria, de a világ egy állama is oly nagyszerű sótelepekkeí, mint hazánk, nem bírván, képtelenség itten versenyezésről szólanunk. E szerint ezen törvény is, mint minden vámszerződéseink az osztrák állammal, ellenünk vannak hozva, védelmi rendszerűk kényszeritvén magunkat csak is osztrák iparkelméket vásárolni, drágábbat is, roszabbat is, mint minden más külföldi iparczikkek. Minő abnormis helyzet, hogy mi, kik a só hátán ülünk és lakunk, azon törjük fejünket, miként sózhatnánk mi olcsóbban, mint a világ mindazon népei, hol hire sincs a sótermelésnek! Szerény véleményem — és ezt nem én találtam ki — az, hogy egy kormány monopóliuma csak is oly kereskedelmi czikkekre terjedhet ki, melyeket illető hazájok nem termeszt, nem pedig, mit a föld maga ád, mint a minő a só és dohány, só, búza, fa, bor, sat. Élő példa előttünk a közelebbről megbukott nápolyi kormány eljárása, midőn az ottan termelő olajkereskedést akarta monopolizálni. De még a sónál a mi kormányunk nem elégszik meg a só árával, hanem annak szállításából háramló hasznot is tetszik monopolizálni, és igy két bőr huzatik le — bocsánat a kitételért, szokott szójárás. Ezen sószállitást a kormány kiadta haszonbérbe, nem tudom miféle bécsi társaságnak, mely egyezményt jelenlegi kormányunk is, ugy látszik, vagy nem akar, vagy nem tud megváltoztatni. E szerint: delegatió, osztrák minisztérium, bécsi szállító társulat, és aztán vagyunk mi. Sok mester,sok szakács igen is elsóztákkenyerünket: ne tessék azt még a sódrágasággal paprikázni. (Derültség.) Mondják sokan: „ab amicis justa sünt petenda." Nem kell engedély részére különös kedvezményeket sürgetni. Furcsa szójárás. Nem találom a logikát. Visszaállíttatván magyar honban a sónak 1849-iki ára, az olcsóbbá lőn 3 frttal, 8-ról 5-re szállíttatván le, míg a miniszteri előterjesztés szerint a 4 frt 60 kr meghagyatik, a mi a mostani só ára Erdélyben. A középponti bizottság le száll 4 frtra, a szerint 60 kr a kedvezmény. Mi kívánjuk az 1848-iki sóárt, a mi volt 3 frt 41 kr, és a pénzlábat tekintve, teszi a mai pénzszámitás szerint 3 frt 80 krt: e szerint mi nyerünk 80 krt 2 agióval, míg a magyarhoniak 3 frttal agió nélkül. Ez igy áll Maróthy szerint, és aztán beszéljen valaki kedvezményről! Vajha a só helyett az Isten oly kövér földdel áldott volna meg, mint a minővel bír Magyarország legnagyobb része. Én ezt nem panaszkép hozom fel, nem provinciális érdekek, nemzetgazdasági szempontból kívánom a só árának leszállítását, és még inkább a vele való szabad kereskedést: mert tegyük fel, hogy a sónak aknai árát lefizetve, tekintetbe véve a nálunk létező pénzszükséget, hány embernek adna keresetet az ekként megvett sót egyébért is, mint készpénzért eladhatni. Sok jó vásár elmarad a készpénz nem léte miatt; és sehol sem inkább igaz, mint nálunk, hol a kereskedés primitív állásban pang. Engedjék önök, hogy hasonlíthassam a mi sónk financiális fontosságát a chinai theához vagy még inkább az angol kőszéntelepekhez. Képzelje valaki, hogy az angol minisztérium a kőszénre nézve, mint a mely csak ugy állíttatik elő, mint nálunk a só, képes lenne az angol parlament elé a mieinkhez hasonló jelenleg elénk tárt törvényjavaslatokat terjeszteni elő! Nem fárasztva tovább a t. ház figyelmét, pártolom gr. Teleki Domokos indítványát, t. i. az erdélyi só árának 3 frt 80 krban megállítását. Lónyay Menyhért pénzügyér: Az előttem szólott képviselő úr előadásának nagy része a részletes vitára tartozik. (Ugy van!) És én megvallom, az átalános tárgyalás alkalmával nem kívántam ezen törvényjavaslat mellett hosszasabban felszólalni, mert azon remény kecsegtetett, hogy miután ezen törvényjavaslat a legjobb, melyet a minisztérium előterjeszthetett, a jó pedig nem kivan dicséretet: (Altalános derültség) a bővebb magyarázat fölösleges. Egyébiránt méltóztassanak megengedni, hogy