Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.
Ülésnapok - 1865-213
CCXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (April 7. 1868.) 73 Torontálmegyei Szerb-Sz.-Márton község lakosai a nemzetiségi kérdés mielőbbi megoldását kérik eszközöltetni. Rannicher képviselő úr több kérvényt kivan bemutatni. Rannicher Jakab: Van szerencsém, de egyszersmind kötelességem is, három komolyabb tartalmú kérvényt beadni, s azért, ha a tisztelt ház megengedi, bátorkodom a tényállásra rövid előadásban némi világot vetni. {Halljuk, halljuk !) Én és szász elvtársaim e teremben eddigelé hallgattunk, nem annyira a nyelv nehézségei miatt, melyekkel ugyanis még küzdenünk kell, mint inkább azon fontosabb okból, mivel az államjogi kiegyezkedési tárgyalások menetébe beleegyeztünk és őszinte hazafiúi örömmel üdvözöltük azoknak eredményét, mely a koronázás ünnepélyes cselekvényére vezete. Mi a király legkegyelmesebb urunk esküjével megerősített törvények alapján állunk és szilárd hűséggel ragaszkodandunk azokhoz, mert meg vagyunk győződve, mennyire feltételezi az alkotmányos szabadság szilárdítása mindenek előtt azt, hogy az ország népei bárminő pártokra oszoljanak is, egy akarattal elfogadják, tiszteljék és szeressék az alkotmányt magát, mint saját lételök közös alapját. (Helyeslés.) Hallgattunk egyébiránt azért is, mivelhogy a felelős kormány nagyon tisztelt férfiai, a szabadság alapjára helyezvén és a kiengesztelés ösvényén haladni eltökélvén magokat, mindjárt kezdetben teljes bizalmat gerjesztenek, és kiváltképen a mi Erdélyt és a szász nemzet belviszonyait illeti, még akkor is, midőn a kormánynak ezen országra nézve a szabad kéz minden felelősség mellett mégis mindig igen ruganyos meghatalmazása adaték, mielőttünk aggodalom oka még nem létezett, különösen, miután a nagyon tisztelt igazságügyi miniszter űr nyilvános ülésben megnyugtatólag ilyképen nyilatkozott vala: „A kormány tudja, hogy a jelenleg Erdélyben fenálló közigazgatási és törvénykezési rendszert halomra dönteni, a közrend megzavarása nélkül nem lehetne; azért a kormánynak eredeti szándéka az volt: e kérdést elhalasztani mindaddig, mig a kormány időt vehet magának az erdélyi viszonyokat részletesen tanulmányozni, s ekkor volt a kormánynak szándéka Erdélyre nézve külön határozati javaslatot a ház elé terjeszteni; a kormánynak nem állott szándékában e ezélra a háztól külön felhatalmazást kérni; de elfogadta a szerkezetben a modositványt azért, hogy épen magát Erdélyt megnyugtassa; miután azonban ezen ujabb niódositvány némely oldalon nyugtalanságot volna képes gerjeszteni, a kormány nevében nyiltan kijelentem, hogy e felhatalmazást a kormány semKÉPV. H. NAPLÓ 186%. vn. mi esetre sem veszi oly értelemben és nem fogja ugy gyakorolni, hogy az akár a kedélyeket fölingerelje, akár a közérdekeket, a közrendet ott fölzavarja." E megnyugtató kijelentés és a kormány tapintatteljes eljárása átalábansok aggodalmat oszlatott szét az országban, és sokaknak kedélyét, kik a viszonyok uj alakulását bár nem bizalmatlansággal, mégis közönynyel nézték, az újra visszaszerzett alkotmánynak, mint előfeltételének, egy jobb, az állami és társadalmi élet minden terén reménylendő jövőnek őszinte barátaivá tette.. Annál érzékenyebben kell sajnálnom, hogy a tisztelt ház elé való első fellépésem panaszokkal és sérelmekkel van összekötve : panaszokkal, melyek a szász nemzet egyetemének, N.-Szeben városának képviselő testülete és Segesvár igenis tiszteletre méltó polgárai nagyobb számának részéről azon kéréssel emeltetnek, hogy orvosoltassanak e sérelmek. Tudva van, hogy a belügyminiszter urnák felterjesztésére az alkotmányszerüleg élethossziglan választott és megerősített szász nemzeti comes váratlanul ez évi február hó 8-dikán kelt legfelső határozat folytán hivatalától fölmentetett, és, a törvényhozásnak ez állás betöltése iránti további intézkedéséig, helyébe ideiglenes nemzeti ispán neveztetett ki. holott ily esetben, mig uj választás történik, a törvényes gyakorlat szerint Szeben városának polgármestere a szász comesnek alkotmányos helyettese. Ez képezi tárgyát az előttem fekvő kérvényeknek, melyek beadásával mi, a szebeni választókerület követei, meg vagyunk bízva. A mióta Erdélyországban a szász nemzet azon több százados szép népjognak örvend, hogy élén választott comes áll, a történet csak egyetlen egy példáját ismeri annak, hogy egy alkotmányszerüleg élethossziglan választott comes saját kérésén kívül nyugalmi állapotba helyeztetett volna. De ez is csak 1774-ben, tehát oly időben történt, midőn — valamintez Erdélyben, fájdalom, többször fordult elő, minden törvényesség ellen nem az alkotmány értelmében, hanem az állami mindenhatóság parancsai szerint kormányoztaték az ország. Ezen esetre tehát ma, a törvényesen biztosított szabad alkotmány ótalma alatt, hivatkozni csakugyan nem lehet. Ez ügy azonban nem személyi, ez jog- és alkotmányügy , és mint olyan, horderejében, a szász nemzet, mint politikai népegyediségnek fenlétére valódi életkérdés. Erdélyben a német gyarmatosok, kiket II. Gréza magyar király teljes polgári szabadság biztosítása mellett hívott az országba, elválva és elszigetelve egymástól már közel voltak azon ve10