Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.

Ülésnapok - 1865-208

42 CCVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 30. 1868.) túrg^ában beadott törvényjavaslat iránt, aztán magát ' a törvényjavaslatot'). Lónyay Menyhért pénzügy ér: Bátor va­gyok ez alkalommal azon megjegyzést tenni, hogy ezen törvényjavaslat, ugy, mint az jelenben az j állandó pénzügyi bizottság által előterjesztetik, szó­ról szóra megegyezik azon törvényjavaslattal, melyet deczember 16-án volt szerencsém a t. ház j asztalára letenni; a különbség csak az, hogy ak­kor azon törvényjavaslatban a kisebb kazánok megadóztatására nézve a szükséges könnyítések is javaslatba voltak hozva, és pedig azon indokból, hogy előleg is történjenek intézkedések ezen irány­ban addig is, mig a törvényhozás az államkölt­ségvetés tárgyalása és az adórendszer megállapítása alkalmával azon állapotban lesz, hogy a szesz­égetésre nézve átalánosan intézkedhessek. Miután azonban deczember óta ezen törvényjavaslat tár­gyalása a közbejött körülményeknél fogva elha­lasztatott, czélszerünek véltem, és azt hiszem, a t, ház helyeslésével is fog találkozni, hogy a kisebb kazánok megadóztatása iránt azon törvényjavas­latban fog a minisztérium előterjesztést tenni, i melyet az államköltségvetés tárgyalása alkalmával — mi, ugy hiszem, már néhány nap múlva fog bekövetkezni •— a szeszadóra nézve átalában be fog nyújtani. (Helyeslés.) Nem levén tehát szük­séges, hogy ezen előleges intézkedések már most megtétessenek, bátor voltam az állandó pénzügyi bizottságot megkérni, hogy a törvényjavaslatnak csupán csak azon részét terjesztené a t. ház elé el­határozás végett, melyre nézve most törvényt hozni elkerülhetlen szükséges. Ugyanis az 1867. XVI. törvényczikk 11-ik szakaszának rendelete szerint minden, a vámok szabályozására vonat­kozó intézkedés a birodalom mindkét részében egyenlően, egy időben életbe léptetendő. Az első javaslat értelmében , melyet deczemi: r havában a t. ház asztalára letettem, első január volt az életbe léptetés napjául kitűzve; azonban a törvényhozás kebelében nyilvánult kívánalmak tekintetéből és méltányossági szempontokból is, hogy t. i. az üzlettel foglalkozók tudják, mihez tartsák magokat, a két minisztérium közt azon megállapodás jött létre, hogy ezen határidő első aprilra halasztassék. De miután a delegatiók tár­gyalásai kissé tovább tartottak, valószínűleg szük­séges lesz ezen határidőt néhány nappal ismét meghosszabbítani. Ugy hiszem, e tekintetben, mi­vel e tárgy a birodalom másik felében már tár­J ) Lásd az Irományok 199-dik számát. gyaltatott s a törvényjavaslat életbe léptetésére nézve semmi akadály sincs, legczélszerübb leszen, ha e fontos tárgyat lehetőleg mielőbb napirendre tűzni méltóztatnak és az életbe léptetési határidő ugy itt, mint a birodalom másik felében annyi nappal ismét elhalasztatik, mennyit a tárgyalás igénybe fog venni. Ezen sürgős oknál fogva és mind azon okoknál fogva, melyeket az állandó pénz­ügyi bizottság jelentése is érintett, bátor vagyok kérni, méltóztassanak a törvényjavaslat mielőbbi tárgyalását elhatározni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztassanak nyilatkozni, vajon kívánják-e, hogy e törvényjavaslat előbb az osz­tályokhoz utasíttassák ? Trefort Ágoston: A dolog sürgős volta folytán — annál inkább, mivel ez csak provisorius természetű intézkedés, és mivel az állandó pénz­ügyi bizottság által már meg is lett vitatva — kérem a t. házat, méltóztassék ez esetben az osztályokat elmellőzni s a törvényjavaslatot azonnal napi­rendre kitűzni. Tisza Kálmán: Az előttem szólónak véle­ményét nem pártolhatom. Azt tartom, a szabá­lyokat ezen törvényjavaslatra nézve is meg kell tartani, annál inkább, mivel igen jól emlékszem arra is, hogy midőn inditváuyoztatott, hogy ezen tizenötös állandó pénzügyi bizottságot válaszszuk, kimondatott, hogy ez nem praejudicál annak, hogy jelentései az osztályokhoz utasíttassanak. Én azért részemről hivatkozva a szabályokra, óhajtom, hogy ezen törvényjavaslat is az osztályok előtt tárgyaltassék. (Helyeslés.) Elnök: E szerint az osztályok holnap 10 órakor ülést fognak tartani. A dolog sürgős lévén, tárgyalási határnapul aholnaputánt lehetne kitűzni ? Ivánka Imre: Az osztályoknak előbb be kell adni jelentésűket, hogy elvégezték munkájokat, s csak azután lehet azt napirendre kitűzni. I Ghyczy Kálmán: Méltóztassék az osztály­! üléseknek óráját kitűzni. Elnök: Kérem az osztály-elnök urakat, hogy | holnap 10 órakor ülést tartsanak. Holnapután pedig 11 órakor mindenesetre j ülés lesz. Justh József: T. ház! A kérvényi bizottság részéről van szerencsém jelenteni, hogy több kér­vényről szóló lajstromot volt szerencsém a ház asztalára letenni: méltóztassanak intézkedni, hogy j napirendre kitüzessenek. Elnök: Egyéb tárgy nem lévén, az ülést ' bezárom. Az ülés végzdödik d u. 1 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents