Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.
Ülésnapok - 1865-226
216 CCXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Máju3 8. 1868.) mód nem uj, ezen mód egyenesen törvényes: mert hiszen minden magán perekben, akkor is, ha a competentia — midó'n több megyékben fekszik a substratum — nem világos, ő felsége delegált minden időben. A delegatió tehát törvényes eszköz, mint azt Halász Boldizsár képviselőtársam igen helyesen megjegyezte, sőt az általa felhozott törvényczikkel is bizonyította. A kérdés most az, hogy ki delegáljon ? Az volt mondva, hogy az országgyűlés delegáljon. Részemről ez ellen sem volna kifogásom, mert az országgyűlés által alkotott törvény a fejedelemnek és nemzetnek egyesült akarata. De méltóztassanak felvenni, hogy ha a törvényhozás delegál, sokkal nehezebb az appellátát fentartani, a mi pedig a felek megnyugtatására annyira szükséges: mert egy országgyűlési bíróságnak, azon testületnél fogva, mely őt választotta, magasabb az állása, sem hogy ítélete más ítélőszék alá rendeltethetnék. (Helyeslés.) Tudom én, hogy van a törvényben eset, midó'n fentartatott az országgyűlés bírósága ellen az appelláta a septemvirátushoz; de ezen példákat, én legalább, nem szívesen idézem. (Helyeslés.) Hozzájárul még, hogy az államhatalmak fölosztása, a mennyire lehet, megtartandó. Az országgyűlést illeti a fejedelemmel együtt a törvényhozó hatalom. A végrehajtó hatalom illeti ó' felségét, és ö felsége ügyel fel és eszközli a birói hatalom által az igazságszolgáltatást. Szükség nélkül, midó'n elkerülhetjük, ne cseréljük fel ezen hatalmak gyakorlatát. (Helyeslés.) Lehetnek esetek, hol ez szükséges; de talán mivel más mód is van, ezen módot most itt nem lehet szükségesnek állítani. Azon más mód pedig egyszerűen az, hogy ő felsége delegáljon. Nem újság ez: ő felsége delegált számos esetekben, és o felsége delegálhat ebben is. Hanem a felek megnyugtatására azt óhajtanám, hogy ő felsége rendes bíróságot dexegáljon. (Helyeslés.) A másik — a mit elsőben kellett volna mondanom — hogy az alkotmányosságnak természetes alaptörvényénél fogva, ő felsége ezt az illető miniszter ellenjegyzése mellett tegye, mert ó' felségének minden rendeletei és ilyféle cselekvései a miniszter által ellenjegyzendők. (Helyeslés.) Ezen delegált bíróság előtt volnának érvényesitendők mind az egyeseknek, mind az egész felekezeteknek akármely ezen tárgyból eredő követelései ; de itt az eljárásnál részemről kettőt kötök ki: először, hogy semmiféle perorvoslat, kivéve az appellátát, megengedve ne legj^en, mert a perorvoslatok ilyen solemnis eljárásnál az igazság pontos kiszolgáltatására nézve nem lesznek mulhatlanul szükségesek ; másodszor, hogy a fölebbezés ne legyen csak egy fölebbezésa hétszemélyes táblához, hanem kettő. (Helyeslés.) Megmondom az okát. Mi az appellátának jogphilosophiája ? Nem az, hogy egy magasabb, tekintélyesebb biróság Ítélje és revideálja az alsóbb biróság ítéletét — mert abból, hogy magasabb rangú a biróság, nem következik, hogy a jogtudományban jártasabb vagy függetlenebb volna, sőt az első fokozatú biró ép oly jogtudós és ép oly független lehet, mint a legfelsőbb fokozatú ; han^m azt teszi fel a törvény, hogy az az alapos ítélet, midőn három biró közül kettő itélt egyformán. Igaz, lehet, hogy az egyetlen itélt helyesen, de az államnak valahol csak véget kell vetni az ilyféle perorvoslatoknak. Azért én minden perben, de különösen ilyen nagyfontosságú perekben, nagyon szeretem a két fokú appellátát. Ezek szerint, a miket itt mondottam, én a törvényjavaslat szerkezetét következőkép módosítanám, és bátor leszek módositványomat a t. ház asztalára letenni. (Halíjuk! Olvassa): ,,8. §. A két metropolia különválásából eredő mindennemű követelések, a mennyiben kölcsönös egyesség utján kiegyenlíthetők nem lennének, ugy az egész metropoliát, mint a püspöki megyéket vagy egyházközségeket vagy netalán egyes egyéneket illetők is, ő felsége által az illető minisztérium ellenjegyzése mellett delegálandó valamely rendes biróság előtt bélyeg- és illetékmentesen érvényesitendők. Ezen eljárásnál minden más perorvoslatok mellőzésével egyedül a kér, fokozatú rendes felébb vitel tar tátik fen." (Elénk hdyeslés.) Ajánlom ezen szerkezetet a t. háznak 'elfogadás végett. (Elénk helyeslés.) Elnök: Kivánja-e a t. ház még egyszer felolvastatni ? (HalljiA!) DimitrieviCS MilOS jegyző (felolvassa Deák Ferencz módositeányát.) Wlád Alajos: T. ház! Én tökéletesen hozzájárulok nagy tiszteletben és méltán nagy tiszteletben részesülő tagtársunk indítványához ; csak egyetlenegy kis módosítást kívánok hozzácsatolni, a mely olyképen szólna, hogy: ,,az ily természetű ügyek pedig az appelláta közben soron kivül vétessenek elő." (Helyeslés.) Sztojacskovics Sándor: T. ház! Módosítványt adtunk be, később azonban elálltunk a Branovacsk} 7 részéről előadott feltételek alatt. Ez idő alatt azonban igen tisztelt képviselőtársunk oly indítványt hozott létre, mely, ugy hiszem, mind a két részt tökéletesen kielégíti. (Átalános éljenzés.) Ennélfogva én is részemről szivem mélyéből pártolom ezen indítványt, mely képes lesz ezen kérdést végleg eldönteni. Csak az az egyetlen észrevételem van — nem a dolog lényegéhez tartozik, hanem inkább stylisatio — hogy helyesebb stylisatio szempontjából szükségesnek vélném kee-