Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.

Ülésnapok - 1865-221

CCXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (April 29. 1868.) 141 86 frt 60 kr. 1866-ban a szivarlevelek átlaga volt 17 frt 20 kr, az átlag 8 frt 87 kr; egy holdra esett 51 frt 1 kr. 1867-ben a szivarlevelek átlaga 16 frt 80 kr, az átlag 8 frt 73 kr; egy holdra esett 69 frt 31 kr. Tehát az utóbbi évben az európai piaczi árakhoz képest legalább kétszerte jobb árak fizettettek a kincstár által, mi legalább 3 millió többletet adott a magyar termesztőnek. Ez a dolog valódi állása. A t. képviselő úr interpellátiójának értelme az, hogy azok, kik azon határozott feltétel alatt kértek és nyertek dohány termelési engedélyt, miszerint termelt dohányukat külföldre fogják eladni, az államtól azt kívánják, hogy termelt dohányukat akülpiaczon jelenben divatozó áron felül vegye át. Ezen kivánatot jogosultnak annyival kevésbbé lehet tekinteni , miután 1866-ban ,) midőn a dohányárak leszállani kezdettek és sok termtdő nem volt képes a külföld számára termelt dohányát eladni, a termelők ismételt kérelme folytán az akkori cs. kir. pénzügyminisztérium által az eladatlan dohánynak a kincstár számára való átvétele elrendeltetett, az ezen alkalommal történt beváltás 59,000 mázsára ment; de ezen beváltást azon határozott feltételhez kötötte, miszerint a külföld számára termelők jövendőre semmi szín alatt sem számithatnak arra, hogy az állam netán fenmaradandó feleslegöket ismét be fogja váltani, és ezen feltétel minden egyes termelőnek nem csak az egyes beváltások alkalmával, hanem az ujabb engedélyek kiadásakor is határozottan kijelentetett. Részemről szivesen járulnék ahhoz, hogy — noha ezen előzmények után, ugy hiszem, senkisem állithatja, hogy az állam kötelezve volna a felesleges eladatlan dohánynak beváltására — az ezen évben még a fenmaradt felesleg mérsékelt ár mellett váltassék be, leginkább azon indokból, mert az ily készletek, ámbár felügyelet alá vannak helyezve, csempészetre adnak alkalmat; azonban két körülmény van, mely ezen kívánat teljesítése ellenében akadályozólag áll. Az egyik nehézség az, hogy jelenben a birodalom mindkét felében lévő kincstári dohánytárakban oly nevezetes mennyiségű dohány van összehalmozva, hogy az néhány évi rósz termés esetében is a birodalomban lévő szükségletnek teljesen megfelelni képes, mert a termelési terület aránylag nagy. Ugyanis midőn még az 1863-dik évben csak 49,257 holdon termeltetett a kincstár számára dohány , 1864-ben már 84,247 holdon tőrtént a termelés , mi 1865-ben 108,302, 1866-ban 102,305 és 1867-ben 111,297 holdra emelkedett; a jelen évben pedig 109,920 holdra adatott engedély ; és miután az utóbbi években a termés kieligitő volt, f. évi marczius hó végével az összes raktárakban levő, a jövedék számára bevásárolt dohány 2.004,355 mázsát tett, mi majdnem 3 évi fogyasztás fedezésére elegendő. Már maga ezen körülmény eléggé indokolja a kívánat teljesítésének nehézségét. De van ezenkívül még egy másik akadály is : ez az, hogy a magyar minisztérium e tekintetben nem járhatná el önállóan, ha ezen az európai piaczi áron felüli bevásárlásbólszármazó kárt nem kívánná egyenesen a magyar kincstár rovására venni: mert ámbár a magvar kincstár eszközli , de nagyobbrészt ő felsége többi országai pénzügyminisztériumának megbízásából. A 6 évi átalány azt mutatta, hogy a dohányjövedelmekből esik 2 7 % Magyarországra, 73% pedig őfelsége többi országaira; ha tehát azt kívánjuk, hogy ezen beváltás közös veszteségre történjék, az esetben 73% abból nem bennünket, hanem őket érne. Nem tartom tehát valószínűnek, hogy azon, legalább 60,000 mázsára tehető eladatlan dohánykészlet megvételéhez, melynek beváltását a t. képviselő úr követeli, s melyért mérsékelt ár mellett is nevezetes pénzösszeg igényeltetnék — azért, mert a termelők a tul-termesztés folytán áruikat az általuk remélt áron eladni nem képesek — a birodalom másik fele hozzájárulni és az abból származó veszteséget oly nagy arányban viselni hajlandó volna; az egész veszteségnek a magyar kincstár által leendő elvállalását pedig javaslatba hozni, saját érdekeinkkel nem tartanám megegyezőnek. Ez a dolog pénzügyi oldala, melyből következik, hogy ez ügyben a t. képviselő urnák kedvező választ nem adhatok ; és a mint egy részről teljesen méltánylom az interpellatió által szándékolt gondoskodást a termelőkről: ugy más részről remélem, hogy t. képviselő úr is méltányolni fogja, ha a pénzügyminiszter oly vásárlástól idegenkedik,mely szaporítaná azon készletet, mely már ugy is nagyobb, mint rendesen igényeltetik, kivált, ha ezen feleslegnek beváltása csak a piaczi árakon felül, tehát nyilván való veszteséggel kívántatik azok részéről, kiknek határozottan előre ki volt jelentve, hogy a kincstár nem fogja az el nem adott mennyiséget megvásárolni. Az interpellatió motívumait pedig átalában véve nem fogadhatom el. Elismeri a t. képviselő úr, hogy a külföld számára vásárló kereskedők az eladatlan dohányért nem Ígérnek többet mázsánkint 2 — 3 forintnál; mivel azonban minden termelőnek módjában áll dohányát nem csak a dohánykereskedéssel foglalkozó belföldi kereskedőknek eladni, de engedély mellett a külföldi piaczra ki is vinni: minden termelő előtt áll az ut, áruját annyiért, mennyit az valóban ér, el is adhatni. Ugy hiszem, legczélszerübb lesz, ha a termelők nem támaszkodva a kincstárra, termékeiket vagy eladják a kivitellel foglalkodó kereskedők-