Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.
Ülésnapok - 1865-215
94 CCXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (April 17. 1868.) jebb a vizsgáló bizottság jelentését lehet felolvasni. (Zaj.) Elnök: Csak a jelentés felolvasását kívánja a t. ház? (Azt!) Keglevich Béla gr.: Engedelmet kérek, nem lehet megtagadni bármely iromány felolvasását, mihelyt egy tag kéri. E kérdést nem lehet szavazás által eldönteni, ezen kívánságnak eleget kell tenni. (Zaj.) Zichy Antal elöadö (olvassa a kérvényt). Ezen kérvénynek minden pontján végig megy a kiküldött három képviselő jelentése. (Olvassa a kiküldött képviselők jelentését.) Elnök: Méltóztatik a t. ház az igazoló bizottság jelentését elfogadni ? (Elfőgadjuk!) BÓnis Sámuel: T. ház! Nem kívánok magához a dolog érdeméhez szólani, mert a vizsgálatból nyilván kitűnik, hogy a kérdésben lévő képviselőnek különben is, a tett kifogások ellenére is, kétségkívül többsége lévén, az igazolás ellen semmi szavam; csupán az indok felhozatalára nézve, a melyet a központi bizottság beadott, van pár észrevételem. Azt mondja t. i. a központi bizottság, hogy összeállítván a választás részleteire vonatkozó adatokat, azokból az tűnt ki, hogy inkább oly körülmények merültek föl, melyek ujabb törvények hozatalát igénylik, mint egyes képviselő választásának megsemmisítését. Ilyen, azt mondja , például a vesztegetési kísérlet és a birtok szentsége elleni izgatás. Az ellen nincs szavam, hogy a ház többsége magáévá tegye a többiben a központi bizottság véleményét; hanem a központi bizottság által felhozott ezen indokot részemről kívánnám kihagyatni. (Helyeslés.) Kívánnám pedig azért, mert ha benne marad, addig, mig ama törvény hozatik, mintegy szentesiteni fogjuk a visszaélést. (Helyeslés.) Elnök: Ennélfogva Kandó Kálmán képviselő' urat végleg igazolt képviselőnek mondja ki a ház; az igazolás indokolására nézve pedig elfogadja Bónis képviselő úr véleményét. (Helyeslés.) Egyszersmind intézkedés fog tétetni, hogy a vizsgálat folyamában történt költségekről a költségvetési bizottság intézkedjék. (Helyeslés.) Aníalfy Károly előadó (ohaisa az igazoló bizottság jelentését Ormós Sándor választása tárgyában, kit is igazoltatni javasol.) Varga Flórián: T. ház! A fenforgó igazolási ügyben én egyátalában nem érthetek egyet az állandó igazoló bizottságnak most felolvasott és kihirdetett ama véleményével, mely szerint Ormós Sándor a történt vizsgálat alapján is igazolt képviselőnek mondassák ki. Midőn a most kihirdetett vélemény ellen szavamat emelem, és az ellen fogok szavazni is, azt nem teszem azért, mintha a képviselőjelöltek közül, kit mindkettőt személyesen igen jól ismerek, egyiket vagy másikat pártolnám, hanem teszem azon őszinte tudatomból, mert tudom, hogy azon képviselőválasztásnál törvénytelen eljárás követte tett el, a választók szavazási joguk gyakorlatában igaztalanul gátoltattak, és azon 19 szavazattöbbség, melylyel Ormós Sándor képviselőnek kiáltatott ki, mesterkélt utón az igazság ellenére erőszakoltatott ki.Méltóztatnak ugyanis tudni, hogy az 1867. évi június hó 27-én történt választás alkalmával, noha Ormós Sándor 19 szavazattöbbséggel követnek volt kikiáltva, a Philemon-pártbeliek részéről beadott alapos, mondom, igen alapos panaszok folytán kegyeskedtek a vizsgálatot elrendelni. A vizsgálat megtartatott, és az eredmény a t. ház részéről most megítélhető. Az én alázatos véleményem az, hogy ezen vizsgálat nem eredményez mást, mint azt, hogy azon 19 szavazattöbbség, melylyel Ormós képviselőnek kiáltatott ki, nem igaz utón szereztetett; másodszor, hogy ugy a szavatszedő küldöttség részéről, mint a csend és béke fentartására kirendelt katonaság részéről oly dolog követtetett el, mely a választást megsemmisiti. Ugyanis a vizsgálati iratokból kitűnik — s ezt, ugy hiszem, az állandó igazoló bizottság sem vonhatja kétségbe — hogy 12 szavazat halottak nevében adatott be az Ormós részéve jogtalanul, egy választó pedig kétszer szavazott. Tehát be van bizonyítva magokból a vizsgálati iratokból, hogy Ormósra 13 jogtalan szavazat adatott be. És így ha ugyancsak a vizsgálati iratok szerint állana is az, a mi soha bepanaszolva nem volt, hogy Philemon részére is két választó azért, mert egy nevén voltak, kétszer szavazott, ha ezen Philemon pártbeliek részéről jogtalanul beadott két szavazatot levonjuk az Ormós 13 jogtalan szavazatából, az Ormós részére kétségkivül 11 jogtalan szavazat marad fon. De ha veszszük a 6-ik számú vizsgálati jegyzőkönyvet, annak nyomán igazolva találtatik az, hogy a választás színhelyén 8 ó-pécskai választó megjelent, és szavazatukat Phií lemonra akarták beadni, azonban szavazni nem bírtak, mert be nem bocsáttattak. Ha ezen 8-at í hozzá adjuk a lldiez, kiüt azon summa, melylyel Ormós képviselőnek kiáltatott ki: mert ha e 8 Philemonra szavazni akaró ó-pécskai választó szavazásra bocsáttatott volna, akkor bizonyosan kitűnik, hogy Philemonnak sokkal több szavazata van, mint Ormósnak. Már most ha ezen 19 jogtalan szavazatot levonjuk az Ormós-féle összes szavazatszámból, marad egyenlő szavazati szám. Ez a vizsgálati iratokból be van bizonyítva. T. képviselőház ! méltóztassék elhinni, hogy én se egyik, se másik jelölt érdeke mellett nem emeltem szót; hanem szót emeltem azon választók érdekében, I kik szavazati joguk gyakorlatában igaztalanul gá1 toltattak; és hogy a t. ház meggyőződjék, hogy